Szépművészeti Múzeum: Olasz művészet – tárlatvezetés (1)

2013.08.15-én részt vettem az Olasz művészet angol nyelvű tárlatvezetésen, és elterveztem, hogy készítek egy bejegyzéssorozatot a tárlaton látott festményekről. Amennyire tudom, igyekszem visszaidézni azt, amit az egyes műalkotásokról mondott a tárlatvezető; a legtöbbnek utána is tudtam nézni itthoni könyvekben vagy az interneten, így egy sokkal teljesebb képem lett ezekről a remekművekről.

A tárlatvezetés Giotto di Bondone (1267 – 1337, firenzei festő, szobrász és építész, a korai reneszánsz, a trecento művészetének első jelentős alakja) egyik festményével indult. Ha jól emlékszem, akkor a festménynek nincs címe, mivel ez tulajdonképpen egy freskórészlet. Egy női arcot ábrázol, de nem lehet pontosan tudni, kiét. A freskó az Assisi Szent Ferenc perugiai bazilikából való – arról sajnos nem sikerült adatokat találnom, hogy pontosan hogyan és miért került ki onnan, már amennyiben ez az eredeti freskó és nem csak egy másolat. A bazilika ma is áll, úgyhogy nehezen tudom elképzelni azt a körülményt, mely lehetővé tette, hogy egy fal darabot elhozzanak…
A kis képen ábrázolt arc nagyon jól visszaadja Giotto stílusának jellegzetességeit. Egyfelől még észrevehető az elnyújtott arcformában a gótikus korszak hatása, másfelől apró részletek elárulják azokat az újításokat, melyek miatt Giotto alkotásai mérföldkövet jelentenek az európai festészetben: a tiszta és erős körvonalak sokkal plasztikusabb vonásokat kölcsönöznek a képen látható női arcnak, mint az előző korszakok festményein megjelenített alakoknál. Ugyanakkor figyelemreméltó, milyen élethűen festette le az arcot körülvevő kendőnek a redőit – ez már a reneszánsz festészet egyik előjele.

Giotto után két hasonló témát feldolgozó művet ismertünk meg, két különböző alkotótól. A téma: Mária megkoronázása. Az első festmény, Giotto egyik elődjétől való: Duccio di Buoninsegna (Siena 1255 körül – 1319 Siena) – Mária megkoronázása.

Duccio: Mária koronázása,  1335 körül, Szépművészeti Múzeum, Budapest (fotó: Szépmű)
Duccio: Mária koronázása, 1335 körül, Szépművészeti Múzeum, Budapest (fotó: Szépmű)

A töredékesen ránkmaradt képet korábban Duccio hol egyik, hol másik követőjének tulajdonították. Újabban a kutatók egyetértenek abban, hogy magának Ducciónak, a bizánci formulákat új élettel megtöltő sienai mesternek a munkája. Mind stílusában, mind díszítőmotívumaiban igen közel áll Duccio legnevezetesebb művéhez, a Maesta-oltárképhez, amelyet 1311-ben ünnepélyes menet vitt a festő műterméből a sienai dómba, hogy főoltárán elhelyezzék. Csupán a kép rekonstruálható eredeti mérete mond ellent annak, hogy a Mária koronázását egyenesen ennek az oltárműnek a középső oromzati táblájával azonosítsuk. Biztosan tudjuk ugyanis, hogy az elveszett oromkép éppen ezt a jelenetet ábrázolta. (forrás: szepmuveszeti.hu).
Ennél a festménynél a tárlatvezető a korábbi korszakok hagyományát követő arany háttérre hívta fel a figyelmünket, illetve arra, hogy érdemes összehasonlítani Giotto előbb látott női arcképével: a vonások és a kendő redőinek a megfestésében láthatók hasonlóságok. Továbbá azt is kiemelte, hogy Jézus koronát tartó keze sokkal részletesebben, sokkal szebben van kidolgozva, mint Máriáé és ugyanakkor megfigyelhető, hogy ez sokkal inkább élethű.

A másik festmény, ami ugyanezt a témát ábrázolja Maso di Banco (működött 1335-1350 körül, Firenzében) Mária megkoronázása című festménye.

7745_fit_534x759

A Szépművészeti Múzeum leírásában ezt olvashatjuk a képről:
Dante az Isteni színjátékban kérészéletűnek jövendölte Giotto tüneményes korabeli hírnevét. Nem lett igaza: hiába jöttek új mesterek, ékesszólóbbak vagy szenvedélyesebbek, Giottót mind a mai napig az újkori nyugati festészet ősatyjaként tiszteljük. Nem csoda hát, ha a magyar királyi trón várományosaként szóba jött brit sajtócézár, Lord Rothermere úgy érezte, “népének” helyénvaló adomány egy szép és jellemző Giotto, amely ráadásul koronázási jelenetet ábrázol: Szűz Mária felavatását a mennyek királynőjévé. S ha a korona nem is lett az angolé, a képről pedig azóta már úgy tartják, nem a mester, hanem legkiválóbb tanítványa, Maso di Banco műve, kivételes értéke vitathatatlan maradt. A “giottói fordulat” esszenciája jelenik meg itt. A korban úgy mondták, a mester “görögről (azaz bizánciról) latinra fordította” a festészet nyelvét, és ez a racionális szemléletű stílus valóban a klasszikus ókor szellemében gyökerezik. A téma végső soron a teremtett világban uralkodó harmonikus rend: ezt hivatott érzékeltetni a pátosztól vagy felfokozott érzelmektől mentes, nyugodt hangvétel éppúgy, mint a világos, ésszerű mértani szerkezet. Ez utóbbit a térábrázolás új módszere, a vonalperspektíva fogja egységbe, a rendszer, amely eztán évszázadokon át megszabta a nyugati festészet látásmódját. Ennek lényege, hogy – az ikonok felfogásával szemben – egy meghatározott pontból, a néző szemszögéből látjuk a jelenetet: így lesz a képek mikrokozmoszának központja a szemlélő ember, s nem a kép maga.

A Garas Klára szerkesztésében megjelent “A Szépművészeti Múzeum” könyvben pedig további adatokat tudhatunk meg a festményről és alkotójáról:

Maso di Banco Giotto egyik legkiválóbb tanítványa volt […] A kis méretű festmény Mária életének további jeleneteit ábrázoló chantillyi és berlini képekkel együtt feltehetően egy ereklyetartó szekrény oldalait díszítette és a XIV. század harmadik negyedében készülhetett. Mint általában korai freskóin, így például a  firenzei Sta Croce- templom Mária megkoronázása faliképen, Maso di Banco mesterének képalkotó elveit,szerkezeti megoldásait, típusait alkalmazta. Giottóra vezethető vissza a budapesti kép lépcsős trónszerkezete, térbeli elrendezése a tiszta profilban és hátulról ábrázolt alakok karéjával. Maso di Banco azonban líraibb felfogásban dolgozik, csoportfűzése lazább, formaadása nem olyan erőteljes és nagyvonalú, mint mesteréé. Tiszta körvonalaival, a nagy, árnyéktalan színfoltokkal világosan érzékelteti a cselekmény ünnepélyességét. A két főalak beállítása, mozdulata a szigorú tömbbe zárt Máriával és a koronát nyújtó Krisztussal világosan dokumentálja, milyen nagy eredményeket ért el Giotto és a nyomdokain haladó korai toszkán festészet az emberi cselekmény természethű tolmácsolásában. a középkori ábrázolásmód kötöttségeinek fellazításában. 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s