Létezik-e magyar impresszionizmus? – jegyzetek az előadásról

A múlt héten meghallgattam egy előadást az impresszionizmusról. Ez része egy ingyenesen látogatható előadássorozatnak, amit a Magyar Nemzeti Galéria szervezett a még két hétig tartó “MONET, GAUGUIN, SZINYEI MERSE, RIPPL-RÓNAI” kiállítás apropójából.  Az előadó, dr. Bellák Gábor, arra a kérdésre szeretett volna válaszolni, hogy létezik-e magyar impresszionizmus.

Az előadás az irányzat fő stílusjegyeinek az ismertetésével kezdődött, anélkül viszont, hogy túlzottan belement volna a részletekbe, ugyanis ez a következő rész témája. Természetesen Claude Monet neve már mindjárt az elején felmerült, és egészen végig velünk is maradt az impresszionizmus szülőatyjának a szelleme: az ő festményei adták az előadás vezérfonalát és az abszolút viszonyítási alapot.

Még mielőtt magával az impresszionizumussal foglalkoztunk volna, megnéztük, kik voltak az előfutárok mind a külföldi festészetben, mind a magyarban. Bellák Gábor egy nagyon lényeges dologra hívta fel a figyelmünket: impresszionisztikus elemek már az előző  korszakokban is felfedezhetők a festészetben, akár a témákat, akár a technikát vesszük figyelembe. Egész pontosan úgy fogalmazott, hogy az impresszionizmus, mint alkotói módszer már korábban is létezett. Például, a barokk festők is dolgoztak a szabadban, igaz ott csak vázlatokat készítettek, amelyeket azután műtermi környezetben véglegesítettek. Leginkább talán a tájfestészetben bukkantak fel impresszionisztikus elemek azelőtt, hogy maga az irányzat megszületett volna. Ilyenek például John Constable, angol romantikus festő képei, különös tekintettel a felhőtanulmányai, vagy idehaza Barabás Miklós, illetve Markó tájai.

John Constable: Felhőtanulmány, 1821, Yale Center for British Art
John Constable: Felhőtanulmány, 1821, Yale Center for British Art

Barabás Miklós: Lago Maggiore, 1834, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Barabás Miklós: Lago Maggiore, 1834, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

Ha megnézzük Tölgyessy Artúr Dieppe-i tengerpart c. festményét vagy Mészöly Géza gyönyörű balatoni képeit, akkor láthatjuk, hogy már ők is egy egészen újszerű megközelítéssel dolgoznak, friss szemmel néznek a tájra, de ezek a művek mégsem igazán impresszionista alkotások. Például Mészöly képein az ég mindig be van borulva, vagy egyenletes, vékony felhőréteg fedi, amin nem süt át a nap. Az ilyenfajta eget és az alatta levő tájat és benne a tárgyakat teljesen más megfesteni, mint amikor az egész ragyog a napsütésben, vagy amikor a  fény váltakozik napsütötte és árnyékos részek között. Nagyon erős napsütést csak az impresszionistáknál fogunk látni, ugyanis az ilyen fényben a tárgyak  teljesen elveszítik a kontúrokat, tünékennyé vállnak.

Mészöly Géza: Balatoni fürdőház, 1875
Mészöly Géza: Balatoni fürdőház, 1875

Bellák Gábor két képet említett meg, amin láthattuk, hogyan kezelték a festők a napsütést: Mészöly Géza Szigetvár és Paál László Fontainbleau-i erdőrészlet c. festményét. Mészölynek ennek a képén az egész táj napsütésben fekszik, viszont itt is egyenletes az ég, csak a vár árnyékáról sejtjük, honnan jön a fény. Paál László festménye azért nem impresszionista, mert az erdő belsejének a megfestése nem volt jellemző az impresszionistákra, ugyanis egyfelől egy zárt teret képez, másfelől pedig sötét. Paál is játszik a fénnyel – miközben egy teljesen árnyékos sétány tárul elénk, itt-ott megjelennek fényfoltok a lombozaton áthatoló napsugaraktól. Az ilyenfajta festészet jellemző Paál Lászlóra, akit sokkal inkább érdekelt a sötétség – talán saját lelki állapot miatt is-,  mint a világosság, és a fény nála csak annyiban játszik szerepet, amennyiben a festő látni és láttatni szeretné, miképpen hat egy-egy ilyen fénypont a sötétségre.

Mészöly Géza: Szigetvár, 1871, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Mészöly Géza: Szigetvár, 1871, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; fotó: MNG

Paál László: Fontainbleau-i erdőrészlet, 1876, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; fotó: MNG
Paál László: Fontainbleau-i erdőrészlet, 1876, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; fotó: MNG

Az előadás második felében nagyon sok párhuzamot láthattunk francia és hazai festők között. Szinyei és Monet szikláit néztük: Szinyeinél sokkal masszívabbak a sziklák, mint Monet képein; Fényes Adolf Néma utcáján ugyanolyan vibráló foltok vannak, mint Monet festményein, mégis ezeket nézve azonnal kitűnik, hogy „a magyar impresszionizmus sokkal vaskosabb, zamatosabb, mint a francia”, de például Sisley-nél is találunk olyan festményt –  Híd Villeneuve-la-Garenne-nél – mely sokkal plasztikusabb, mint egy Monet alkotás.

Fényes Adolf: Néma utca, 1899, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; fotó: MNG
Fényes Adolf: Néma utca, 1899, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; fotó: MNG

Szinyei Majális c. festménye tematikáját és hangulatát tekintve impresszionista. Amitől mégsem teljesen az Bellák Gábor szerint az a befejezettsége: minden nagyon pontosan van megfestve, és sokkal több van benne, mint az impresszionistáktól megszokott utalások. Szinyei csak keresztezi az impresszionizmust, de nem halad vele egy irányba.

Csók István következett, akinek a késői korszakából származó Balatoni vitorlás c. képét Monet Impresszió, a felkelő nap festményévél hasonlítottunk össze, illetve Tél a tavaszban c. képét  Gustave Caillebotte Behavazott háztetőivel. Csók télies tájáról Bellák Gábor azt mondta, hogy ez már teljes mértékben egy  magyar impresszionista alkotás.

Csók István: Tél a tavaszban, 1913, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Csók István: Tél a tavaszban, 1913, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Gustave Caillebotte: Behavazot tetők, 1878, Musée d'Orsay, Párizs
Gustave Caillebotte: Behavazot tetők, 1878, Musée d’Orsay, Párizs

Csendéleteknél is kerestünk párhuzamokat, egész pontosan abban, ahogyan a gyümölcsöket festették a francia és a magyar művészek. Csók István képe Bellák Gábor szerint túlságosan megrendezett Renoir festményéhez viszonyítva, túlzottan mesterkélt, ahhoz, hogy igazán impresszionista legyen, hiszen ez a rafinált kompozíció ellentétes a múló pillanat által keltett benyomással.

Pierre-Auguste Renoir: Csendélet gyümölcsökkel, 1899
Pierre-Auguste Renoir: Csendélet gyümölcsökkel, 1899

Csók István: Virágcsendélet, 1913
Csók István: Virágcsendélet, 1913

 Az előadás vége felé még említés esett Kádár Gézáról, akinek a Nagybányai táj c. festménye igazi impresszionista tájkép

Kádár Géza: Nagybányai táj, 1942
Kádár Géza: Nagybányai táj, 1942

Bellák Gábor az előadást úgy zárta, hogy visszakanyarodott Monet-hoz, és a Tavirózsák ciklus gyönyörű képeit láttuk legutóbb a kivetítőn. Természetesen előtte még megválaszolta a címben is feltett kérdést, méghozzá egy határozott igennel: igen, létezik magyar impresszionizmus; más, mint a francia, és néhány évtizeddel később teljesedik ki itthon ez a stílus, de ez nem jelenti azt, hogy elkésett, sem azt, hogy kevésbé lennének az odasorolt festmények igazán impresszionista alkotások.

Mindenképpen tartalmas egy óra volt, és Bellák Gábor előadói képességeinek köszönhetően, nagyon is élvezetes. Holnap lesz a következő, mindenképpen ajánlom!

Advertisements

Létezik-e magyar impresszionizmus? – jegyzetek az előadásról” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Mi is az impresszionizmus? – jegyzetek az előadásról (2)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s