Az eszmény diadala – Raffaello

Még nagyjából egy hónapon át látogatható a Szépművészeti Múzeum “Az eszmény diadala – Raffaello. Reneszánsz rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből” című időszaki kiállítása.

A kiállítás középpontjában hat, a budapesti gyűjteménybe található Raffaello rajz áll, de ezek mellett számtalan, a tanítványainak tulajdonított alkotás is megtekinthető, így összességében hatvan műből áll a teljes tárlat. Igaz, hogy Raffaello kortársai és követői festményei sokkal ismertebbek, mint ezek rajzai vagy metszetei, de éppen ezért különleges ez a mostani kiállítás, mert egyfelől lehetőséget nyújt, hogy az adott művészek munkásságának egy másik részét is felfedezzük, másfelől pedig rávilágít arra, hogy milyen fontosak voltak ezek a rajzok  mind a végleges munkák elkészítése szempontjából, mind  –  a sokszorosított grafika elterjedésének köszönhetően – a képzőművészeti alkotások minél szélesebb körben történő terjesztésére. Így például a kiállítás kurátorai  – Kárpáti Zoltán és Seres Eszter  – által kialakított koncepció keretében most egy tágabb kontextusban is láthatjuk a híres Eszterházy Madonna festményt. Egy másik érdekessége a kiállításnak az a része, mely bemutatja a rajzokról és metszetekről készült infravörös és ultraviola felvételeket. Az alkotások modern eszközökkel való tanulmányozása lehetővé teszi a kutatók és most a közönség számára is, hogy betekintést nyerjenek a művészek által alkalmazott technikába, illetve annak alakulásába, ezzel is új rétegeket felfedve az adott alkotásokkal kapcsolatban.

Raffaello Santi: Mária mennybevitele, 1502-03, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Raffaello Santi: Mária mennybevitele, 1502-03, Szépművészeti Múzeum, Budapest; fotó: Szépművészeti Múzeum

(A képre kattintva nagyobb méret elérhető)

A fentieket figyelembe véve elmondható, hogy egy hangsúlyos “kulisszák mögé tekintés” élmény is várható a kiállítástól azon túl, hogy csodálatos remekművekben gyönyörködhetünk.

A tárlathoz kapcsolódó, nagyon komoly anyag érhető el a múzeum oldalán:

Olvasásra ajánlom: 
cikk: Raffaello vonalai nyomában
cikk: Reneszánsz mesterművek Szépművészeti Múzeumban
könyv:  Daniel Arasse: Raffaello látomásai

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s