Alison Cole: Perspektíva (jegyzetek – 1)

Alison Cole: Perspektíva – A térábrázolás a reneszánsztól a pop-artigFülszöveg: „Lépjünk be” híres festményekbe és vizsgáljuk meg különleges perspektívaszerkezetüket az elemző ábrák, modellek és színes fényképek segítségével. Kísérjük végig a perspektívaábrázolás elméletének és gyakorlatának fejlődését a reneszánsz “forradalmától” a kubisták kísérletezéséig a térrel és azon is túl. Fedezzük fel, milyen hatások játszottak közre a legkíválóbb művészek festményeinek, szobrainak és rajzainak létrejöttében.  Az egyiptomi művészettől a huszadik századi mozgalmakig, Leonárdótól Picassóig, a térábrázolás módszereitől a színek használatáig az értékes kézikönyvtárrá növő Szemtanú-Művészet sorozat mélyrehatóan elemez minden művészeti jelenséget. 

Értékelésem: Alison Cole könyve annak ellenére, hogy csupán hatvan oldal, és a képek sokkal több helyett kaptak, mint a szöveg, valamint nem célja kimerítően vagy részletesen belemélyedni a perspektivikus ábrázolás történetébe, kiváló kiindulópont, ha valaki szeretné megérteni a perspektívával kapcsolatos alapfogalmakat, illetve szeretne megismerkedni azzal, hogy az idő során, hogyan és milyen céllal alkalmazták a művészek ezt a módszert.
A fejezetek kronológiai sorrendben haladnak, ugyanakkor bizonyos nagyobb témakörökbe illeszkednek, miközben minden egyes új ismeretet gazdag és részletes képi anyag kísér, híres művészeti alkotásoktól kiindulva, azok egyes apró, de lényeges részleteit kiemelve, egészen a különleges segédeszközökről készült fotókig.
Ugyan már létezett perspektivikus ábrázolás az ókorban is, mégis több századon át a festők nem folyamodtak ehhez a módszerhez, mivel a spirituális világ szemléltetése (mely sokáig kizárólagos témája volt a festészetnek) egészen más megközelítést feltételezett a középkorban, mint az előtte, de főleg az utána következő koroktól. Majd, amikor a XV. században ismét feltalálták a perspektívát, olyan fontossá vált, hogy egészen a modern időkig nyomon követhető a fejlődése és az átalakulása a különböző kultúrákban, évszázadokban és irányzatokban. Lényegében négy fázisra lehet bontani a perspektíva által befutott pályát a reneszánsztól napjainkig: eleinte természethű ábrázolására szolgált, majd egy lépéssel továbbmentek az alkotók, és a körülöttünk levő vagy egy elképzelt valóság illuzionisztikus képét hozták létre a perspektíva segítségével, pár évszázaddal később viszont egyfelől értelmetlennek találták a realitás pontos visszaadását a művészetben, másfelől a szigorú matematikai szabályokra épült módszert a képzelet korlátozásaként élték meg, ezért  – ugyan még használtak perspektívát -, de teljesen más  és sokkal több megközelítésből; végül pedig teljesen elhanyagolták.
Alison Cole ezeken a korszakokon kalauzolja végig az olvasókat.

Jegyzeteim

A XV. században Leon Battista Alberti, aki Filippo Brunelleschi mellett úttörő kísérleteket végzett a perspektívával kapcsolatban, azt a hasonlatot használta, miszerint a festmény “nyitott ablak, amelyen keresztül a lefestett tárgy látható”. Ennek az állításnak a szemléltetésére a szerző Atonello da Messina festményét választotta, és egy részletet belőle:

Antonello da Messina: Szent Jeromos a dolgozószobájában, 1475k., National Gallery, London
Antonello da Messina: Szent Jeromos a dolgozószobájában, 1475k., National Gallery, London
Antonello da Messina: Szent Jeromos a dolgozószobájában, 1475k., National Gallery, London
Antonello da Messina: Szent Jeromos a dolgozószobájában, 1475k., National Gallery, London (részlet)

“A szent rendezett dolgozószobájába íves, illuzionisztikus kőkereten át pillanthatunk be, ahol tekintetünket a bonyolult mintájú kockás padló vezeti tovább. Ehhez mintegy ráadás a háttérbeli ablak a távoli tájra nyíló kilátással.”

A szerző mindjárt az elején felhívja a figyelmünket arra, hogy a perspektíva értelmezésének képessége befolyásolta azt, ahogyan az emberek nézték a festményeket. Ezen a ponton említi meg William Hogarth Abszurd perspektívák című 1754-ben készült híres metszetét, mely a módszer szabályainak a tudatos megszegésén alapszik. Egy darabig el lehet játszadozni azzal, hogy az ember megpróbálja felfedezni az összes abszurditást/ellentmondást a képen.

William Hogarth: Abszurd perspektívák, 1754
William Hogarth: Abszurd perspektívák, 1754

A vonalperspektíva alapfogalmait (horizontvonal, enyészpont, ortogonális, alapvonal, rövidülés) és ennek szerkesztési technikáját, főleg a “kockás padló” elvét három műalkotáson tanulmányozhatjuk: Massacio Szentháromság  (1427) freskóján, Paolo Uccello  A San Romanói csata (1450 k.), illetve Piero della Francesca Krisztus ostorozása (1460k) című festményén.

Masaccio, Paolo Uccello, Piero della Francesca
Masaccio, Paolo Uccello, Piero della Francesca festményei
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s