Alison Cole: Perspektíva (jegyzetek – 3)

Leonardo da Vinci aprólékosan tanulmányozta a vonalperspektívát és tökélyre fejlesztette az alkalmazását, mivel úgy tartotta, hogy a festészetben a vonalperspektíva “a gyeplő és a kormány”. Az utolsó vacsora című festményén lehet ezt a legjobban tetten érni. Szintén Leonardo  fektette le a levegőperspektíva használatának alapjait. A levegőperspektíva szoros kapcsolatban áll azzal az optikai jelenséggel, melynek az a lényege, hogy a porral és párával telített levegő elnyeli és visszaveri a fényt.  A legkönnyebben a ködön keresztül a kék szín tud áttörni, ettől van az égnek kék színe és emiatt látszanak kékesnek a távolban levő tárgyak. A festészetben ezt a jelenséget úgy ábrázolják a művészek – Leonardo óta -, hogy egyre hidegebb, a kékhez közeli árnyalatokkal jelenítik meg azokat a tárgyakat, amelyek a néző szempontjához képest inkább távol helyezkednek el a képen, közel a horizontvonalhoz. A Sziklás Madonna festmény háttérben látható tájat da Vinci ennek az elvnek az alapján festette meg.

Leonardo da Vinci: A Sziklás Madonna, 1506-08, National Gallery, London
Leonardo da Vinci: A Sziklás Madonna, 1506-08, National Gallery, London

A következőkben, mielőtt megismertetne azzal, hogyan állították a festők a sokkal inkább szemfényvesztéshez közel álló illúziókeltés szolgálatába a perspektívát, a szerző egy egész fejezetet szentel azoknak a segédeszközöknek, amelyek segítségével a művészek a tökéletes, valósághű perspektivikus ábrázolást szerették volna elérni.
Ilyen például Albrecht Dürer rajzoló hálója:

Dürer segédeszköze
Dürer segédeszköze

Egy másik példa, szintén a Dürer által kifejlesztett, sokkal összetettebb eszköz, mely segítségével pontról pontra haladva lehetett megrajzolni még egy olyan bonyolult domborulatokkal rendelkező tárgyat, mint a lant:

Dürer segédeszköze
Dürer segédeszköze

A lant egyébként gyakran felbukkan korabeli alkotásokon, mivel a festők úgy tartották, hogy ennek a  tárgynak a a rövidüléses megjelenítésével tudják igazán látványosan bizonyítani tudásukat a térbeliség ábrázolásában.

Ahogy előre haladunk az időben egyre leleményesebb és kifinomultabb szerszámokat találunk a művészek arzenáljában: különböző nézőkészülékek, hordozható mechanikus perspektívaszerkezetek (például James Watt találmánya), a camera obscura majd később a camera lucida, Charles Wheatstone sztereoszkópja vagy Varley grafikus teleszkópja; ezek közül nem egy a fotográfia történetének is fontos állomásait jelzi.

Jacopo Barozzi Da Vignola perspektíva szerkezete, 16. század
Jacopo Barozzi Da Vignola perspektíva szerkezete, 16. század

A különböző eszközök használata mellett az elméleti tudás, a perspektíva szerkesztéséről, különböző technikáiról szóló könyvek és tanulmányok is fontos szerepet játszottak a reneszánsz festők munkásságában. Ilyen például Ludovico Cigoli Gyakorlati perspektíva (1610-1613) című műve, melyben éppen a lant öblös formáját elemzi. Az ilyen jellegű írások egyik lelkes gyűjtője Diego Velázquez volt. Nem csak a perspektíváról, hanem az optikáról vagy a geometriáról szóló kötetek is megtalálhatók voltak a könyvtárában. Talán nem is gondolnánk, hogy a 17. században milyen sok ilyen jellegű könyv és értekezés volt elérhető; Alison Cole megemlít néhányat ezek közül: A geometria új eszközeinek könyve (szerzője: Cespedes), Optika (szerzője: Witelo, lengyel 13. századi lengyel filozófus), Gyakorlati perspektíva (szerzője: Daniele Barbaro), Négy könyv az emberi test arányairól, illetve A mérés tankönyve (szerzőjük: Albrecht Dürer).

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s