Raffaello rajzai a Szépművészetiben

Élménybeszámoló Az eszmény diadala – Raffaello rajzai – Reneszánsz rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből” című kiállítás kurátori tárlatvezetéséről.

Atárlatvezetés során végigvettük a hat Raffaello rajzot, ami a kiállítás gerincét alkotja, de természetesen közben lehetőségünk volt a többi kiállított művész munkáit is megtekinteni. Mivel itt rajzokról van szó, amelyek elsősorban vázlatok vagy tanulmányok festményekhez vagy freskókhoz, egészen más jellegű volt az egész tárlatvezetés. Nyilván nem lett volna értelme nekiállni elemezni az egyes rajzokat, és ugyanúgy előadást tartani róluk, mintha festményekről lenne szó, úgyhogy most nem az ikonográfia, a stílus, a narráció vagy a kompozíció volt előtérben, hanem egyfelől egy nagyon jól bemutatott korrajz – igazi bekukkantás a nagy művészeti műhelyek életébe-, másfelől pedig nagyon sok izgalmas technikai részletet tudhattunk meg azokról a háttér-, illetve előkészítő munkákról, amelyek szükségesek voltak a táblaképek vagy a freskók kivitelezéséhez. Kárpáti Zoltán, a tárlat kurátora, szó szerint megelevenítette nekünk azt a környezetet, amiben Raffaello dolgozott Rómában.

Mindjárt az első rajz kapcsán (Mária mennybemenetele,1503−1504 körül) megtudhattuk, hogy néhánynál leginkább a rossz állapotuk miatt nagyon nehéz száz százalékkal megállapítani, hogy valóban Raffaello kezenyomát viselik-e vagy nem. Ez a rajz valószínűleg egy előtanulmány egy vatikáni oltárképhez, melynek a témája Mária koronázása. Maga a rajz Mária mennybemenetelének jelenetét ábrázolja, de a rajznak egy másik fele, amelyik a Louvre-ban található, bizonyítja, hogy Mária koronázása képhez készült. A rajzon látható hajtások arra engednek következtetni, hogy össze volt hajtogatva; valószínűleg egy szerződéshez volt ilyen módon hozzácsatolva. Az, hogy ugyanannak a rajznak két különálló része két európai múzeumban található, azzal magyarázható, hogy a 18-19. században, amikor nagy kereslete lett az ilyen jellegű tételeknek, a műkereskedők sokszor szétvágták ezeket, hogy jobban el lehessen adni a különálló darabokat.

A Szent Jeromos aktanulmánya tollal készült. Raffaellonak ez egy korai munkája, amikor még ő is tanulta, hogyan lehet modellről tollal elkészíteni az emberi testábrázolását. Abban a korban a modell utáni rajzolás nem volt egy nagyon elterjedt módszer; a legtöbb festő sablonok alapján dolgozta ki az emberi alakokat a kompozícióiban.  Ha az előző rajznál a papír egyik része hiányzott, itt az egyik réteg hiányzik. A 16. sz végén még nagyon drága volt a papír, ezért akik papírral dolgoztak, igyekeztek minden négyzetcentimétert kihasználni, így teljesen szokványos volt, hogy például egy lapnak mindkét oldalára készítettek vázlatokat. Mivel a festők ezeket nem végleges műveknek tekintették, azzal meg végképp nem számolhattak akkor, hogy ezek valaha is kiállításra kerülnek, ezért nem zavarta őket és természetes volt számukra, hogy mindkét oldalon dolgoznak. A modern kori – legfőképpen francia – műkereskedők rájöttek, hogyan lehet ezt is kihasználni a nagyobb nyereség érdekében. Mivel több rétegű merített papírról van szó, ezt könnyen szét lehet hasítani úgy, hogy különváljon az egyik oldal a másiktól. Ezzel is ez történt, és emiatt ilyen rettenetesen vékony.

A Bethlehemi gyermekgyilkosság kapcsán a metszetekről tudtunk meg jó sok érdekes dolgot. Az egyik az, hogy Raffaello az elsők között volt Rómában, aki felismerte a rézmetszetekben rejlő üzleti lehetőséget, ezt meg is ragadta és rendesen ki is aknázta. A műhelyében állítólag voltak olyan emberei, akik kizárólag a rézmetszet készítéssel foglalkoztak. A betlehemi gyermekgyilkosságot ábrázoló metszet egyébként az egyik leghíresebb 16. századi ilyen jellegű alkotás. Ezen a ponton Marcantonio Raimondi és Dürer is szóba került, hiszen nekik is vannak híres munkáik ezzel a technikával. Érdekességként megtudtuk, hogy kettejük között zajlott le az egyik első szerzői jogi per. Raimondi Dürer munkái alapján készített metszeteket, és ezeket a nagy mester nevével is látta el.  A per következményeként a terjesztést nem tiltották meg neki (már csak azért sem, mert nem ez akkoriban nem jelent problémát az alkotóknak), csak annyit kellett tennie, hogy nem írta rá a rézmetszetekre Dürer nevét.

Úgy általában a rajzokról megtudtuk, hogy legtöbbet ezek közül mintalapoknak készítették, amelyeket átmásoltak a festmény alapjául szolgáló felületre, majd azt kiszínezték. Sokszor a kompozíció egyes elemeinek a megformálása a végleges festményen mechanikusan történt: ha a festőknek volt jól sikerült mintalapjuk egy adott alakról például, akkor azt több festményen is felhasználták. A másolás két módszerrel történt: vagy sűrűn átszurkálták a rajzot, majd a pontokat összekötötték, vagy átnyomták a rajz vonalait a festmény vagy a freskó alap felületére és utólag véglegesítették. Mivel egyfelől nagyon sok megbízás, illetve azoknak nagy része ezzel a mechanikus mintalapok alkalmazását feltételező technikával készült, másfelől pedig egyáltalán nem védték a rajzaik terjesztését egymás között, a tárlatvezetőnk felhívta a figyelmünket egy érdekes vonatkozásra: akiket a legnagyobb művészeknek tekintünk, nem a legnagyobb újítók. Így például a reneszánszban a Pollaiuolo fivérek voltak újítók, ők nagyon alaposan tanulmányozták az emberi test felépítését, és még Leonardo is használta az általuk készített mintalapokat. Mégis ők kevésbé ismertek, mint Raffaello vagy Leonardo.

Antonio Pollaiuolo: A gladiátorok viadala, 1470.1475 k., Szépművészeti Múzeum, Budapest
Antonio Pollaiuolo: A gladiátorok viadala, 1470-1475 k., Szépművészeti Múzeum, Budapest

Különösen szépnek találtam az Angyalfejet ábrázoló rajzot, mely a vatikáni Sala di Constantino egyik freskójához készült előtanulmány; ez a rajz a kiállítás fő képe is egyben, nyilván nem véletlenül, bár ezzel kapcsolatban is folynak még viták, hogy Raffaello munkája-e vagy sem.

A tárlatvezetést a Szépművészeti Múzeum egyik talán legismertebb festménye előtt zártuk. Az Esterházy Madonna egyik értéke éppen abban rejlik, hogy befejezetlen mű, amin látszanak a rajz nyomai, tehát magán viseli az alkotói folyamat leképezését.

Raffaello Santi: "Esterházy" Madonna, 1508l, Szépművészeti Múzeum, Budapest; fotó: Szépművészeti Múzeum
Raffaello Santi: “Esterházy” Madonna, 1508l, Szépművészeti Múzeum, Budapest; fotó: Szépművészeti Múzeum

Összességében elmondhatom , hogy rendkívüli élmény volt egy ilyen exkluzív jellegű tárlatvezetésen részt venni. Az nagyon fontos, hogy egy kicsit amolyan „rántsuk le a leplet a nagyokról” érzés kísérte végig, mivel nekem eddig egy eléggé romantikus, mondhatni naiv elképzelésem volt arról, hogyan alkottak a festők a reneszánszban, illetve milyen szerepet töltöttek be az adott társadalomban. Mindenképpen hasznos volt egy kicsit más megvilágításban is látni őket, nem csak mint művészek, hanem mint hatékony és sikeres üzletemberek (minden jóval és rosszal, amit ez feltételez), mint ádáz versenytársak vagy mint pragmatikus műhelyvezetők.

A tárlatvezetést a Szépművészeti Múzeum Baráti Köre szervezte.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s