Festészettörténet: Manierizmus (1)

A Kogart Galéria festészettörténeti előadásán készített és olvasmányaimmal kiegészített jegyzeteim.

Amanierizmus az a festészeti irányzat, mely egyfajta átmenetként köti össze a reneszánszt a barokkal. A művészettörténészek a manierizmust nagyjából az 1530-1600 közötti időszakba helyezik el, azzal a kitétellel, hogy Európa északi részén időbeli eltolódással jelenik meg 1590-1620 között.

A stílus elnevezésével kapcsolatban, hogy pontosan honnan ered, és mit is jelent, már nem olyan nagy az egyetértés. Azt biztosan tudjuk, hogy Giorgio Vasari, a XVI. századi művészettörténész könyvének köszönhetően (A legkiválóbb festők, szobrászok, építészek) honosodik meg a maniera olasz szó a művészetben. Önmagában a maniera stílust jelent, viszont korabeli forrásokból tudjuk, hogy akkoriban több olyan kifejezés is használatban volt, mely ezt a szót tartalmazta: a bizánci stílust “maniera greca”-nak (görög stílus) nevezték, az ideális (platóni) kifejezésmód a “bella maniera” (szép stílus) volt, az Itáliát megjárt északi művészek pedig “maniera Italiana”-nak nevezték az ottani reneszánsz stílust. Vasari maga, amikor Michelangelo műveiről beszél, a “gran maniera” (nagy, nagyszerű stílus) kifejezést használja. Azt is tudjuk, hogy már a XVI. század vége felé, főleg Velencében elkezdték bírálni a Michelangelo utolsó korszakára jellemző újfajta ábrázolásmódot, melyet “arte di manierának” nevezetek, vagyis mesterkélt művészetnek. A bírálatok ellenére sok – akkor még feltörekvő – festő kezdte elsajátítani ezt az újszerű stílust. E.H. Gombrich könyvében (A művészet története) úgy érvel, hogy mivel ezeknek a Michelangeloval még kortárs, ám ugyanakkor egy új generációhoz tartozó festőknek a nagy mesternek “csak a modorát és nem a szellemét” sikerült utánozniuk, ezért a későbbi kor kritikusai manieristáknak, azaz egy modoros, keresett festészeti stílus képviselőinek aposztrofálták őket. Valahol tehát itt kell keresni a manierizmus szó eredetét: nyilván a stílussal van kapcsolatban, és sokáig pejoratív tartalmat hordozott, amennyiben a reneszánsz festészetével összehasonlítva, egy “mesterkélt”, “természetellenes” és “szokatlan” stílussal azonosították.
Maga a  manierizmus szó, Luigi Lanzi olasz művészettörténész írásaiban jelenik meg először a XVIII. században. Ő még az említett pejoratív értelemben használja, elítélve a Raffaello utáni művészek törekvéseit, “hogy eltávolodjanak a természettől, és mesterséges szabályok által módosított megközelítési formákat válasszanak inkább, mint az utánzás hűségét.” (Daniel Arasse: Festménytörténetek).
Az irányzat csak a XX. században kapott új, ezúttal pozitív értelmezést, ami azzal magyarázható, hogy a modern művészek a manieristákkal rokon elveket vallanak.

A manierizmus története az érett reneszánszba nyúlik vissza. A XVI. század elejére Leonardo, Michelangelo, Tiziano és Raffaello alkotásaikkal elérték és tökéletes formába öntötték mindazt, amit az előző évtizedek reneszánsz művészei megálmodtak: “Megmutatták, hogyan lehet a szépséget és a harmóniát pontossággal ötvözni” (Gombrich) Majd ők maguk kezdtek el új kifejezésformák után kutatni. Raffaello késői művein már láthatjuk az eltérést a klasszikus, arányos kompozíciótól, például a Vatikánban található egyik Stanza (terem) freskóján, amelyről korábban már írtam: A Borgó égése. Ennél sokkal látványosabb Michelangelo stílusának átalakulása, melyet tökéletesen nyomon lehet követni a Sixtus-kápolna freskóin: az 1540-es években készült Utolsó ítélet oltárkép jelentősen eltér a több, mint húsz évvel korábban festett mennyezetfreskóktól, és már egyértelműen magában hordozza a manierizmus stílusjegyeit.

A manierizmus stílusjegyei abból következnek, amit dr. Aradi Nóra (szerk.) Az érett reneszánsz című kötetében olvashatunk: “Ez a művészet tudatosan és szándékosan mondott le a természet utánzásáról […] A manierista művész stilizál és eklektizál. […] Kitűnően megoldott realista részletekből valami soha nem létező, egészen irreálisat sikerült fölépíteniük…”
Amiről azonnal és talán a legkönnyebben fel lehet ismerni egy manierista stílusban készült festményt, az a természetellenes arányokra épülő, túlzottan elnyújtott emberi alakok ábrázolása. Erre kitűnő példa egy olyan alkotás, mely egy erre a jellegzetességre utaló címmel vált ismertté be a művészettörténetben:

Parmigianino: Hosszúnyakú Madonna, 1534-40, Uffizi, Firenze
Parmigianino: Hosszúnyakú Madonna, 1534-40, Uffizi, Firenze

A figura serpetinata egy másik olyan ábrázolási mód, mely ebben a korszakban kezdett egyre gyakrabban feltűnni a festményeken, és a manierizmus után következő barokk stílusra is jellemző volt. Az erősen csavarodott testtartásban megjelenített alakok állítólag az 1506-ban felfedezett Laokoón szoborcsoport miatt váltak oly népszerűvé a művészek körében. Tulajdonképpen ez a testtartás a reneszánsz kontraposztnak az eltúlzása, amihez még hozzáadódik a mozdulatok keresettsége, színpadiassága.

Bartholomäus Spranger: Vénusz és Adonisz, 1595-1597, Kunsthistorisches Museum, Bécs
Bartholomäus Spranger: Vénusz és Adonisz, 1595-1597, Kunsthistorisches Museum, Bécs

A manieristák nem csak az emberi testet torzították, hanem a teret is: képeiken a klasszikus harmónia felbomlik, a logikus térrendezést és a szimmetriát  elhanyagolják, és a perspektívát is teljesen másképpen közelítik meg; itt már szó nincs a precízen kiszámított geometriai alapokon felépített térábrázolásról, de még a levegő-perspektíva is veszít uralmából. A festők törekvése már nem az, hogy az érzékelhető valóságot, a körülöttünk levő világot ábrázolják; sokkal inkább érdekli őket a spiritualitás kifejezése művészi eszközökkel. A spirituális lét pedig nyilván egy más jellegű térben zajlik, amit ezért az előző századokban alkalmazott módszerektől eltérően kell a vászonra vinni.

El Greco: Orgaz gróf temetése, 1586-1588, Santo Tomé templom, Toledo
El Greco: Orgaz gróf temetése, 1586-1588, Santo Tomé templom, Toledo

Ezt a spirituális, onirikus világot a tér újraértelmezése mellett a színekről, illetve a világosságról és sötétségről alkotott új elképzelés segítségével valósították meg. Egy reneszánsz festménnyel ellentétben a manierista festmény kemény, hideg és éles színeket használ, kevés változatossággal; némelyik alkotáson ez olyannyira szembetűnő, hogy majdnem egy monokróm palettáról beszélhetünk. A fény részleges használata bizonyos részletek kiemelésére színpadiassá teszi a manierista jeleneteket, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy természetellenesnek, modorosnak érezzük a mozdulatokat, arckifejezéseket, melyek így sokkal inkább valóságos színészi manírok, mint emberi mozzanatok.

El Greco: Bűnbánó Magdolna, 1576-1577, Szépművészeti Múzeum, Budapest
El Greco: Bűnbánó Magdolna, 1576-1577, Szépművészeti Múzeum, Budapest; fotó: SzM

Maga a témaválasztás is értelemszerűen olyan, ami ezt a fajta művészi törekvést – melynek célja egy eszményi stílus elérése – segíti abban, hogy kiteljesedjen. A mitológia és a keresztény vallás ugyan még mindig az egyik legkedveltebb forrás, de a homályos, allegorikus, kétértelmű, sőt groteszk ábrázolásra alkalmat adó jeleneteket részesítik előnyben az alkotók.

A XVI. században hittek a művészet erejében, és nem meglepő, hogy a manierizmussal együtt született meg a valóban modern művészetelmélet. A manierista elmélet egyfajta modernitás, és érdekes abból a szempontból, hogy a művészetet többé nem úgy fogták fel, mint Alberti a XVI. században: célja többé nem a hű ábrázolás, hanem a művész gondolatának kifejezése.”
(Daniel Arasse: Festménytörténetek)

Advertisements

Festészettörténet: Manierizmus (1)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Portré: Bronzino – Lodovico Capponi |

  2. Visszajelzés: Jacopo Pontormo évforduló (május 24) |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s