Amikor nem a saját szemeddel látod a festményeket…

Az egész egy Google kereséssel kezdődött nagyjából egy évvel ezelőtt. Éppen hazajöttem egy az impresszionizmusról szóló előadásról, és elkezdtem írni erről egy blogbejegyzést, amit szerettem volna a megfelelő képanyaggal illusztrálni. A X és Y generációk határmezsgyéjén nevelkedett egyénként reflexszerűen a Google nevezetű – általában korrekt, de nem teljesen meglepetésmentes – virtuális barátom képkereső funkciójára bíztam a dolgot. A legimpresszionistább (elnézést a kifejezésért) festményt – lévén ez az irányzat névadója – kellett volna Guglikámnak feldobnia: Monet – Impresszió, a felkelő nap. Nyilván nem akkor kerestem rá életemben először egy festményre a neten, de akkoriban kezdett érdekelni komolyabban a festészettörténet, így a megdöbbenésem mértéke valahol ennek is tulajdonítható. Arra fel voltam készülve, hogy a festmény különböző felbontású és ezáltal különböző minőségű digitalizált verziói lepik majd el a monitort, de csak abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ennél sokkal többről van szó, ugyanis a keresés eredménye ez lett:

Monet_HU_02

Végigpásztáztam az oldalak nevét, amelyek ezt a nagy és változatos kínálatot tárták elém ugyannaról a festményről: nem mind amatőr blogoldal, mint mondjuk az enyém, hanem bizony van köztük komolyabb hírnévnek is örvendő, sőt olyan is, amit én is szoktam olvasgatni, hogy gyarapítsam képzőművészeti ismereteimet. Na, de akkor kinek „higgyek”? A sok reprodukció szinte mindegyik más-más színvilágot mutatott (bármilyen nyelven is futtattam le a keresést).  Akármilyen amatőr is lennék, az nekem is nyilvánvaló, hogy a szín, illetve annak különböző tulajdonságai egy zenemű esetében nem, de egy festmény esetében bizony eléggé lényegesek. A festők, amióta festészet a festészet, olyan faramuci módon állnak ehhez a dologhoz, hogy képesek direkt bizonyos színeket választani, mármint célzattal, mert ők így mondják el nekünk a világ dolgait a saját nyelvükön: formákkal, színekkel és az ezek között létrehozott összefüggésekkel. Ennyi változatban látni egy digitális festményreprodukciót, olyan mintha Ady Párisban járt az ősz című versét is ugyanennyi kis „jelentéktelen” változatban olvashatnánk a világhálón. Mert, ha mindegy, hogy az a kék most kékes-zöld, vagy kékes-szürke egy festmény reprodukcióján, hiszen egyik is kék, másik is kék, és ettől még a tenger tenger marad, akkor az is mindegy, hogy „Ballagtam éppen a Szajna felé” vagy mondjuk „Sétáltam éppen a Szajna felé”. Hiszen mindkettő ugyanazt jelenti: lassan mentem; sőt: a verssor ritmusa is megmarad, mivel mindkét szó három szótagú.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy lépten-nyomon kirepüljön Franciaországba, sőt még az sem kézenfekvő, hogy az ember, ha nem budapesti, csak úgy ideutazzon festményeket eredeti mivoltukban nézegetni a Szépművészetiben. Márpedig sok olyan embert ismerek (például ők), akiben megvan az igény, hogy időnként utánanézzen egy-egy műalkotásnak, mert bár nem a képzőművészet a fő érdeklődési köre, és nem is feltétlenül jár (rendszeresen vagy nem) múzeumba, de mondjuk éppen elolvasott egy regényt, amiben szó esik egy híres festményről.
Aztán persze itt vagyok én is, aki ugye illusztrálnám, amennyire lehet valósághűen a blogbejegyzéseimet…

Szóval felmerült bennem a kérdés: hol és hogyan találhat az ember olyan reprodukciókat, amelyek – ha nem is nyújtják ugyanazt az élményt, mint amikor a múzeumban látjuk – mégis az eredeti mű egy minél kevésbé eltorzított és manipulált változatát prezentálják?
A jó hír az, hogy több lehetőségünk is van. A rossz hír pedig, hogy mindegyik „munkával” jár, de szerintem megéri. Az ellen, hogy mi és hogyan kerül az internetre, nem tehetünk semmit, hiszen valljuk be: mi magunk is mindenféle szellemi kacatot feldobunk. Az ellen viszont tehetünk, hogy a sok kacatból, kikeressük az értékes és valódi információt.

Véleményem szerint a legmegbízhatóbb forrásai a festményreprodukcióknak a múzeumok és galériák hivatalos weboldalai. Ugyan nem ellenőriztem tételesen, de bízom benne, hogy ezek az intézmények mind külföldön, mind pedig itthon rendelkeznek a megfelelő erőforrásokkal, hogy a műgyűjteményeikről készült és az oldalaikon közölt fotók megfelelő minőségűek legyenek. Honnan tudjuk, hogy melyik festménynek mi az otthona, tehát milyen múzeum weboldalát kell felkeresnünk? Segít a jó, öreg Wiki. Természetesen a Wiki nem autentikus forrás, de ha más információval kapcsolatban óvatosan bánunk is vele, kiindulópontnak tökéletesen megfelel: azt ugyanis helyesen szokták rajta (már amikor) feltüntetni, hogy egy adott műalkotás eredetije hol található. A múzeumok honlapjain pedig a kereső pillanatok alatt feldobja a kívánt festményt. A legtöbb neves múzeum képgalériája rendelkezik zoom (nagyító) funkcióval, úgyhogy egyfelől akár teljesképernyős méretben is megtekinthetjük az adott alkotást, másfelől pedig a részletekre is külön-külön ráközelíthetünk. Ezeket a funkciókat ikonok jelzik, úgyhogy nem is szükséges külföldiül tudni, hogy eligazodjunk.

A Google Art Project pedig egy olyan gyűjtőhelye a műalkotásokról készült reprodukcióknak, melynek összeállításában múzeumok szakemberei vettek részt, tehát elvileg itt sem lehet gond a fotók élethűségével, és hát nem elhanyagolható szempont, hogy több mint százötven gyűjteményből találunk egy helyen képeket.

Már egy jó ideje több olyan projekt is fut, mely a festmények nagy felbontású (high-definition) digitalizálásával foglalkozik; ezek a kollekciók is megbízhatóak a képek minőségét illetően, annál is inkább, mert sokszor maguk a múzeumok kezdeményezik ezeket. Nem kell messzire menni, a Magyar Nemzeti Galériának is van egy ilyen felülete. Hasonló külföldi kezdeményezés a Prado projektje, amihez viszont szükséges a Google Earth telepítése. Részleteket erről itt lehet olvasni: Különlegesen nagy felbontású képek festményekről a Google Earthben. Egy másik hasznos oldal Olaszországból a Haltadefinizione, ahol Tiziano, Leonardo da Vinci és más nagy mesterek festményeiről készült fotókat láthatunk.

Egy lépéssel előrébb tartanak azok a kulturális intézmények, amelyek az érdeklődők számára virtuális sétákat kínálnak a gyűjteményben. Az én személyes kedvencem ezek közül a londoni National Gallery alkalmazása, de a newyorki Metropolitan Museum vagy a Sixtus-kápolna is meglátogatható virtuálisan. A blogomon egy külön menüpont alá gyűjtöm az ehhez hasonló linkeket.

Természetesen számtalan képzőművészettel foglalkozó magyar vagy külföldi oldal is közöl fotókat festményekről, viszont érdemes egy kicsit kutakodni az iránt, hogy mi a forrása a közölt képanyagnak, és ha nem ítéljük megbízhatónak, akkor inkább haladjunk egy másik oldalra, minthogy sárgás árnyalatokban tekintsünk meg egy tulajdonképpen vöröses színvilágú festményt…

A tradicionálisabb beállítottságúaknak ajánlom a képzőművészeti albumokat a festmények megtekintésére. Több komoly magyar kiadó is foglalkozik minőségi albumok vagy képzőművészeti könyvek kiadásával. Igaz, főleg a tartalmasabbak, elég magas áron kaphatók, de egyfelől ott a könyvtár (bizony: ez az intézmény is létezik és működik, és egy könyv áráért hozzáférést kapunk úgymond egy könyvtárnyi irodalomhoz), másfelől ezekre is szoktak a könyvesboltok akciókat kiírni, és főleg most, hogy közeleg a Könyvfesztivál, érdemes jól körülnézni. Tipp: a Klauzál13 Galériában rendszeresen tartanak „raklapos” könyvvásárt kifejezetten képzőművészeti kiadványokból. Merem remélni, hogy a papírban még bízhatunk akkor is, ha minden más kötél szakad…

A végére hagytam – hiszen éppen azoknak szólna ez az iromány, akik nem tudnak elmennni és fizikai valójában megtekinteni egy adott festményt vagy kiállítást, amire márpedig kíváncsiak lennének – de egy sor erejéig hadd verbuváljak: ha az időnk, erőnk és egyéb tényezők engedik, menjünk és nézzük meg legalább az itthon kiállított képeket. Igazi kincseink vannak, és hát arról is igyekszem itt rendszeresen írni, hogyan lehet kevés, vagy semennyi pénzből hozzáférni a kultúrához. Erős meggyőződésem, hogy bárki atyafiának csakis jót tehet akár a minimális “hozzáférés” is a művészethez. Nem kell érteni hozzá, nem kell félni tőle, hogy majd ott állunk, és nem jut eszünkbe egyetlen fennkölt gondolat sem, hiszen erre is igaz az, ami minden másra az életben: ha valami örömöt okoz (akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hogyan és miért), és ha nem ártunk vele senkinek, akkor már megtapasztaltunk valamit, amitől talán kicsit jobbak és szebbek leszünk ott bent, ahol semmi nem virtuális, hanem minden nagyon is valóságos.

Utóiratként még annyit, hogy én is folyamatosan dolgozom a blog képanyagán, ugyanis eleinte még nem voltam ilyen szemfüles, ezért főleg a régebbi bejegyzéseknél találhattok még fotókat olyan festményekről, amiket úgy, ahogyan az adott fotón megjelennek, soha senki nem festett meg… 🙂

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s