Furcsa izmusok kezdőknek

AMagyar Nemzeti Galériában pár hete nyílt Dada és szürrealizmus kiállítást látni kell, és kész! Legalább egyszer, de talán érdemes kétszer is. Egyszer csak úgy önmagunkkal, vagy valakivel, aki nagyon közel áll, mert közben és utána is lesz min csámcsogni (könnyedén vagy fennkölten, kinek-hogy); egyszer meg tárlatvezető kíséretével, hogy egy másik szemszögből is lássuk ugyanazt, amit eleve nagyon sok szemszögből lehet nézni, gondolni, szeretni, utálni, elutasítani, megmosolyogni, befogadni, megragadni, véletlenül elfelejteni, megérteni, megbámulni, elképzelni, vagy csak lenni hagyni.

Eddig mindig azt hittem, ha valaki fenntartással közelít a képzőművészet felé, mert annak a téveszmének a rabja, miszerint a képzőművészet élvezete csak egy nagyon szűk és korlátozott kategóriának a kiváltsága – hiszen az egyszerű kilenctőlötigdolgozó, túlórázó, hétvégéket bevállaló, mókuskerékbajnok úgysem érti, nem éri fel szellemileg, nem tudja megfejteni a sok rétegeket, mert a munka, mert a gyerekek stb. – na szóval, ha a mókuskerék társaimat szeretném meggyőzni arról, hogy ez nem így van, akkor olyasmi alkotások segítségével érhetem ezt el, amelyek “egyértelműek”: egy tájkép, egy reneszánsz kori narratív témájú festmény, egy klasszikus szobor. Nos, kezdem sejteni, hogy tévedtem. Talán sokkal hamarabb és könnyebben bele lehet rángatni valakit a képzőművészet világába egy olyan tárlattal, ahol a legtöbb kiállított tétel úgy tűnik, kifejezetten annak az ellentéte, amit a képzőművészetről általában elképzelünk mi, teljesen átlagos emberek.

A XX. századi avantgárd mozgalmakban benne van minden, amit akkor éreztünk, amikor kamaszok voltunk, és ami lassan legtöbbünkről idővel lemorzsolódik: az előző korok gátlástalan, a szemtelenségig, a kihívó pimaszságig elmenő megkérdőjelezése, a vadság, a meggyőződés, hogy nincsenek határok sehol, semerre, és hogy ez így jó, a gondolat, hogy mivel úgyis örök életűek vagyunk, bármi megengedett, bármit meg szabad tapasztalni, mindent ki lehet fordítani, széttépni, majd másképpen összerakni, és ugyanakkor annak a halvány sejtése (ami furcsa félelemmel, ellentmondásos visszafogottsággal, hallgatással és figyelemmel ajándékoz meg), hogy mindennek, amit csinálunk vagy mondunk, az értékét a végső bizonyosság hiánya megkérdőjelezi. Ezért az elszakadás sosem tökéletes, a másság sosem teljesen más, és a lázadás sosem végérvényes.

Így van ez a dadával és a szürrealizmussal is, hiszen a kiállításon végigsétálva elsőre talán sokkal inkább az az érzése támad az embernek, hogy egy játszóházban van, és nem művészeti tárlaton: itt egy biciklikerék, ott egy miniatűr kert egy dobozban, amott lóg egy kép, amin valaki bajszot rajzolt Mona Lisának, pár lépéssel odébb egy festőpaletta formájú, háromlábú színes asztal… Ezek mögé nehezen lehet elképzelni komoly, borzas hajú, ihlettel megszállt, az alkotás tudatától áthatott művészeket, mint inkább játékos, örök szabad szellemeket (na, jó: a borzas haj rájuk is illik), akik szerintem a legfontosabbat mondták el a mindenkori átlagembernek a művészetről. Méghozzá azt, hogy a művészet a szabadság egyik alapvető formája, mert nem csak azé, aki alkot, hanem sokkal inkább azé, aki szembesül az alkotással. Persze, ahogy ezt a tárlaton is tapasztalhatjuk, ez a bizonyos játékosság a tárgyakkal, anyagokkal, formákkal gyakran mély tartalmi tragikummal vegyül.

Mindenestre, ha Marcel Duchamp rámondhatja egy piszoárra, hogy az egy forrás, akkor minden bizonnyal nem várja el, hogy mint egy Michelangelo előtt, áhítattal viszonyuljunk hozzá. Csak egyet akar: reagáljunk valamit, bármit. Mosolyogjunk el- és/vagy lenézően (hát, hiszen hol van ez egy Michelangelótól), botránkozzunk meg, gondoljuk és mondjuk is ki, hogy ez baromság, kuncogjunk cinkosan a humort értékelve, vagy – ha van rá érkezésünk – gondolkodjunk el azon, milyen kevés kell ahhoz, hogy a saját, mindennapi környezetünket másképpen lássuk. Szerintem pontosan ezért sokkal jobb belépők az avantgárd-féle izmusok a művészet kapuján, mint a nagy klasszikusok, mert úgy érzem, fontosabb, hogy előbb ösztönösen kerüljünk kapcsolatba egy-egy alkotással azáltal, hogy indulatokat vált ki belőlünk, vagy megnevetett, vagy olyan alapkérdéseket fogalmaztat meg velünk, mint “mi ez?” és “miért ilyen?”

Szóval menjünk el, nézzük meg, és csak hagyjuk, hogy Dalí és Miró és a mieink, Tihanyi Lajos, Ország Lili, Kassák Lajos maguktól megtörténjenek velünk. Nem kell hozzáérteni, megérteni, elemezni, értelmezni. Csak nézni. Aminek a nézése pedig nem valamilyen oknál fogva nem esik jól, azt nyugodtan hagyjuk ott, lépjünk tovább, felejtsük el, töröljük ki. Garantálom, hogy úgyis lesz legalább egy valami, amiért mindenki azt érzi majd, hogy érdemes volt időt szánni erre a tárlatra.

 Az én személyes “valamim”:

Marcel Duchamp: Víg özvegy, 1920, MoMA, New York
Marcel Duchamp: Víg özvegy, 1920, MoMA, New York

Ablak… de mégsem az, mert fekete bőr darabok eltakarják a kilátást… Leon Battista Albertivel froclizna Duchamp? A festészet (művészet) mégsem egy ablak, amin át a világot látjuk?… Az eredeti címe áthallásos: Fresh Widow (friss özvegy lenne a szó szerinti fordítás) olyan, mint a French Window (francia ablak – aminek ez az átalakított miniatúrája)… 1920-ban vagyunk, nemrég lett vége a háborúnak, sokan megözvegyültek, sokan feketén, gyászban látják a világot és önmagukat is… sokan ki se mernek nézni az ablakon… A miniatúra alján egy felírat olvasható: “COPYRIGHT ROSE SÉLAVY 1920″. Rose (később Rrose) Sélavy Duchamp egyik (női) álneve, ami szintén áthallásos: kiejtve olyan, mint a francia mondás: “éros, c’est la vie”, vagyis “az erósz (a szerelem, a vágy) az élet”… szemben a halállal… De az is lehet, hogy ez csak egy egyszerű kis ablak, kékes-zöld kerettel, fekete ablakszemekkel. Akár dekoratív is lehetne, a nappaliban is pont elférne a tévé fölött. Bárcsak ne lenne ilyen árnyalatú az a zöld… bárcsak ne özvegyült volna meg senki, bárcsak az új vágyakból született új életek ne felejtenének…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s