Művészettörténet 111 tanfolyam – jegyzetek (4)

Saylor.org Művészettörténet 111 online tanfolyam alapján készített és olvasmányaimmal kiegészített jegyzeteim.

Protoreneszánsz – Itália – (XIII. sz. második fele – XIV. század): Duccio művészete

Duccio di Buoninsegna a művészettörténet szempontjából legfontosabb alkotása, a Maestá című oltárképe (1308 -1311), a sienai katedrális főoltárához készült. Sokan ezt tartják a XIV. század legjelentősebb alkotásának, mely elindította az itáliai festészetet a bizánci stílustól eltávolodó, és egy újfajta, realisztikusabb ábrázolásmód felé haladó úton. Az oltárkép egy poliptichon: az eleje a trónoló Szűzanyát ábrázolja, karjában a gyermek Jézussal szentek és angyalok körében, a predella jeleneteket tartalmaz az ő életéből, a hátulja pedig jeleneteket Jézus életéből. Sajnos, a XVIII. században részenként adták el a táblakép egyes darabjait, így a teljes alkotás csak a művészettörténészek rekonstrukciójából ismerhető meg; a hiányzó részek vagy a világ különböző közgyűjteményeiben találhatók szétszórva, vagy teljesen elvesztek.

Duccio: Maestá (eleje), 1308-1311,  Museo dell'Opera Metropolitana del Duomo, Siena
Duccio: Maestá (eleje), 1308-1311, Museo dell’Opera Metropolitana del Duomo, Siena

A Maestá elejére, a fő keretbe a festő sokkal nagyobb méretben festette meg Szűz Máriát, mint a körülötte látható alakokat, ezzel (is) hangsúlyozva jelentőségét. Szűz Mária különös fontossággal bírt ebben az időszakban a város számára, ugyanis pár évtizeddel korábban ért véget a háború Firenzével, és Siena polgárai úgy vélték, hogy győzelmüket maga Szűz Mária segítette elő; ezért is kérte fel a várost vezető tanács (Nove – Kilencek) Ducciot, hogy készítse el ezt az oltárképet. A festmény alján (a trón alsó szélén) látható felírat is ezt támasztja alá: “Istennek Szent Anyja, légy a béke forrása Siena számára és az élet forrása Duccio számára, aki téged így megfestett.” Ugyanakkor a festmény mintegy válasz volt a két városállam közötti művészi rivalizálásra is, hiszen Giotto, a nagy firenzei festő, ekkora már rég befejezte a Szűz Mária és Jézus életéről szóló freskó-ciklust a Scrovegni kápolnában; a sienaiak ezzel a táblaképpel bebizonyították, hogy ők is képesek a téma nagyívű és magas színvonalú feldolgozására.

A centrálisan elhelyezett főalak körül, a trón két oldalán, három sorban, szinte tükörszerű elrendezésben helyezkednek el angyalok és szentek, akiket attribútumaik alapján fel lehet ismerni; a szimmetriát az apró gesztusok, és az egyes alakok különböző irányokba való elforgatása teszi változatossá. A legelső sorban a város négy védőszentje térdepel: Szent Ansanus, Szent Szabinus, Szent Kreszcenciusz és Szent Viktor; a következő sorban fel lehet ismerni például Keresztelő Szent Jánost és Evangelista Szent Jánost, illetve Szent Pétert és Alexandriai Szent Katalint; a szentek neve egyébként latinul olvasható a trón alsó szegélyén.
Szűz Mária szinte ugyanolyan pózban és arckifejezéssel van megfestve, mint az előzőekben elemzett Rucellai Madonna. Öltözete itt is ugyanazzal a  nagyon drága ultramarin pigmenttel készült, és ugyanúgy a csillag szimbólum díszíti a homlokára boruló leplet. A dekoratív elemek – a Duccio által teremtett sienai stílus egyik fő jellemzőjeként – ennél a műnél is fontos szerepet játszanak, és ezt például a gyermek Jézust öltöztető kelmék finomsága, áttetsző jellege és a redők rafinált hullámzása közvetíti a néző felé.
A feljebb említett eltávolodást a bizánci stílustól és egy új irány keresését ezen a festményen leginkább a főalak ábrázolásánál érhetjük tetten: Szűz Mária teste már nem csupán stilizált, hanem valósszerűség érzetét keltő tömeggel rendelkezik, ugyanakkor az arca megfestésénél használt – a későbbi chiaroscuro technikát idéző – fény-árnyék viszony szintén hozzájárul a realisztikus megjelenítéshez. A trón, amin ül, a néző felé megnyílik, kiszélesedik, miközben hátrafelé szűkül – ez is azt mutatja, hogy Duccio igyekszik a térbeliség hatását elérni a tárgyak és az alakok megfestésénél. Ezenkívül Ducciot az érzelmek megjelenítése is foglalkoztatta, és ezt mind Szűz Mária arckifejezésén, mind a hátsó táblaképen megfestett történetek szereplőinek ábrázolásánál is észrevehetjük.

Az oltárkép hátulja (melyet csak a egyház kötelékéhez tartozók láthattak, hiszen a köznép  – a korabeli szabályok alapján – nem mehetett a templom hátsó részébe, az oltár mögé) több panelen keresztül meséli el Jézus életének fő eseményeit, egyfajta narratív folyamban, amit balról jobbra, de lentről fölfelé kell “olvasni” (ennek az elrendezésnek is szimbolikus jelentése van: a felemelkedést jelképezi a földi életből a mennyországba).

Duccio: Maestá (hátulja), 1308-1311, Museo dell'Opera Metropolitana del Duomo, Siena
Duccio: Maestá (hátulja), 1308-1311, Museo dell’Opera Metropolitana del Duomo, Siena

A predella részben találunk olyan jeleneteket, mint például a vak ember meggyógyítása vagy Lázár feltámasztása, a fő táblakép a passió jeleneteit tartalmazza, miközben a legfölső részben Duccio a Feltámadás utáni történeteket festette meg. A narratív jelleg egy panelen belül is felfedezhető, mint például az alsó képsor közepén elhelyezkedő két táblaképen: a legalsóban kétszer látjuk Jézus alakját, a fölötte levőben pedig  – mely Júdás árulását mutatja be –  két jelenetben szerepel az apostoloknak ugyanaz a csoportja. Az egységet ezek között a panelek között és a fölöttük levő centrális panel között a háttér elemek biztosítják: a három fa motívuma megismétlődik a három keresztben a Keresztrefeszítés jelenetében; az egység megteremtése e három momentum között, illetve az elhelyezésük az oltárképen mutatja ezeknek az epizódoknak a fontosságát Jézus életében, tehát a kereszténység számára. Ha már szó esett a háttérről, érdemes megfigyelni, hogy a különböző paneleken rendkívül változatos hátterek előtt zajlanak az események (városképek, tájképek, belső terek), és ezek mind Duccio termékeny fantáziáját és kivitelezésbeli hozzáértését dicsérik.

Duccionak ez az oltárképe az összes sienai kortárs festő számára kiindulópontnak számított, és az utána következők is mind ezt tekintették alapműnek. Művészettörténeti jelentősége pedig abból ered, hogy ezen az alkotáson találkozik az európai művészet két vonulata: az éteri hangulatot árasztó középkori festészet és a korai reneszánsz művészetre jellemző, egyre inkább humanizáló törekvés.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s