Francia história képekben

Robert Merle híres történelmi regénysorozata, a Francia história, már nálunk is megélt több kiadást az évek során. A tizenhárom kötetes, rendkívül népszerű regényfolyam egy reneszánsz család szemszögéből mutatja be Franciaország történelmének fő eseményeit a XVI – XVII század derekán. A főhősök (apa és fia) igazi kalandorok, és ezáltal mindig ott vannak, ahol az események zajlanak, és ahol a kor hírességei (például Medici Mária, Navarrai Henrik vagy Richelieu) megfordulnak.

Az Európa Könyvkiadó, akinek köszönhetjük az összes eddig megjelenést, az utolsó két kiadásnál rendkívül igényes külsőt tervezett a köteteknek. Míg a korábbi kiadásokon a kép csak a borító egy részét foglalta el, annak érdekében, hogy a kötet címe legyen előtérben, a 2005-ös és a 2011-es kiadásokon a kép már eltakarja az egész borítót, és ugyanolyan hangsúllyal bír, mint a szerző és cím. Az összes kiadásnál a borítókép egy-egy festmény, de az utolsó kettőnél igazán különleges megoldások születtek: a 2005-ös köteteknél a “kép-a-képben” módszerrel egyszerre két festmény reprodukcióját is láthatjuk (ezek közül a kisebbik általában valamelyik korabeli, a regényben is szereplő történelmi személyiség portréja, ami a gerincen is ismétlődik), a 2011-es sorozat pedig valódi ínyenceknek való, hiszen a borítón látható festményeken kívül, a sorozat köteteit egymás mellé téve a polcon, bónuszként a gerincek kiadnak egy tizennegyedik festményt.

Francia_historiak

A festmény pedig egy részlet ebből: Joseph Parrocel: XIV. Lajos átkelése a Rajna folyón 1672-ben, (1699, Louvre, Párizs)

joseph-parrocel-the-crossing-of-the-rhine-by-the-army-of-louis-xiv-1672

Az egyes kötetek festményeit külön-külön be fogom mutatni a Pinterest oldalon, ahol van egy kifejezetten festményes borítójú könyveknek dedikált kollekcióm. Ha valaki szeretne csatlakozni a “munkához”, hogy gyorsabban menjen a beazonosítás, annak nagyon örülnék 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s