Rembrandt és köre – előadás jegyzetek (6)

A Rembrandt és köre előadás során és az olvasmányaim alapján készített jegyzeteim.

Rembrandt pályafutása 1642-ig (első rész)

Rembrandt életét és munkásságát két külön előadás keretén belül prezentálta Ludmann Mihály művészettörténész. Az első szakaszhoz tartozik a festő fénykora, mely az 1632-1642 között eső időszakra tehető, a másodikhoz pedig az ez után következő évek. Annak érdekében, hogy könnyebben lehessen követni életének és pályafutásának fontosabb eseményeit, Ludmann Mihály néhány pontban röviden felvázolta ezeket:

  • 1606 (07.15.) – Leidenben megszületik Rembrandt
  • 1620 – Swanenburg műhelyébe kerül (Leidenben)
  • 1623 – Pieter Lastman tanítványa (Amszterdamban)
  • 1624 – Visszatér Leidenbe és saját műhelyt alapít
  • 1631 – Ismét Amszterdamba kerül
  • 1634 – Házasság Saskiával
  • 1641 – Megszületik a fia, Titus
  • 1642 – Saskia halála

A festményekkel kronológiai sorrendben ismerkedtünk meg, így egyértelműen kirajzolódott a festő stílusának kialakulása. Egyiknél sem időztünk túl sokat, csupán a fontosabb elemek kerültek kiemelésre, leginkább azok, amelyek jellemzőek (vagy általánosan, vagy csak egy adott korszakban) Rembrandt sajátos előadásmódjára.

Szent István vértanúsága

Rembrandt: Szent István vértanúsága, 1625, Musée des Beaux-Arts, Lyon
Rembrandt: Szent István vértanúsága, 1625, Musée des Beaux-Arts, Lyon

Ez volt Rembrandt első nagyszabású, sok alakos festménye, de ez még nagyon távol áll attól a stílustól, amit később fog csak tökéletesíteni. Ezen még a világos színek dominálnak, sőt: az egész kompozíciót a színesség uralja (például nála ebben nyilvánul meg a más németalföldi festőknél is tapasztalt itáliai hatás). A háttérben épületrészleteket láthatunk – ez is egy olyan kompozíciós elem, amelyik eltűnik későbbi alkotásaiból. Ugyanakkor már megjelennek a tenebrista festészet jellemzői a kép sötétebb részein (Caravaggio és Adam Elsheimer modorára utaló részleteket fedezhetünk fel). Az egész szerkezet zsúfolt, nincs tér az alakok között, és erős drámaiság hatja át a figurák mozdulatait. A festményt két, szinte teljesen elkülönülő részre oszt egy átló, mely elválasztja a sötét részt a világostól (chiaroscuro effektus).

Önarckép (1627)

Rembrandt: Önarckép, 1627, Gemäldegalerie Alte Meister, Kassel
Rembrandt: Önarckép, 1627, Gemäldegalerie Alte Meister, Kassel

A festmény több változata is ismert, de általánosan elfogadott, hogy ez az eredeti. Ezen a képen látszik, hogy Rembrandtot elkezdi foglalkoztatni az, hogyan lehet fénnyel modellálni. Tulajdonképpen az összes önarcképével (és tudjuk, hogy nagyon sokat festett) ezt a problémát próbálja majd körbejárni. Itt a ferde fény, mely az arcnak csak egy részét világítja meg, a többit pedig sötétben hagyja, az utrechti iskola caravaggiói stílusát idézi.

Dr. Tulp anatómiája

Rembrandt: Dr. Tulp anatómiája, 1632,  Mauritshuis, Hága
Rembrandt: Dr. Tulp anatómiája, 1632, Mauritshuis, Hága

1631-ben Rembrandt Amszterdamba költözik. Még az első itt töltött évei alatt kapcsolatba kerül a műkereskedő Hendrick Uylenburggal, aki lakást és műtermet biztosít és megbízásokat szerez neki. 1634-ben feleségül veszi a kereskedő unokahúgát, Saskia Uylenburgot. Amszterdamban nagy hírnévre tesz szert, főleg mint portréfestő, ugyanis ebben a korban Németalföldön a portré nagyon népszerű volt, továbbá itt találják fel a csoportportrét műfaját (ami viszont Itáliában teljesen ismeretlen). Minden társadalmi rétegből származó társaságok festetnek magukról ilyen csoportképeket.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy ezekben az években a mecenatúra átalakul, hiszen itt egy protestáns társadalomról van szó, ami azt jelenti, hogy nincsenek egyházi megrendelések vallásos témájú festményekre. A németalföldi festők magánmegrendelőknek dolgoznak, illetve ők már árulják a képeiket a nagyközönségnek (leginkább csendéleteket és életképeket). Ez a megfordult viszony sokkal nagyobb művészi szabadságot eredményez, mint bárhol máshol az európai térségen belül.
A holland csoportportrék eleinte nagyon merevek és élettelenek. Rembrandt lesz az, aki a műfajt egy lépéssel továbbviszi azáltal, hogy egyesíti a portrét az életképpel. Így nála azon túl, hogy a fény egyenletesen esik minden egyes figurára, és minden arc külön felismerhető, az alakok hétköznapi, szokásos tevékenységeik közben kerülnek ábrázolásra, amitől a kép megtelik élettel, és ezzel fog Rembrandt igazán nagy sikert elérni.
A Dr. Tulp anatómiája című festményen (mely a helyi orvoscéh tagjait ábrázolja) is láthatjuk, hogy az arcok nem egyformán ismétlődnek, hanem különböző profilokkal és beállításokkal dolgozik a festő, ezzel feloldva a hagyományos csoportportré merevségét. A barokk stílusra jellemző átlós szerkezet mentén alakítja ki a kompozíciót, ami ennek köszönhetően is mozgalmassá válik (az átló a könyv és a holttest vonala mentén húzódik). A professzor alakja kiemelkedik a többi közül: csak ő visel kalapot. Ami szintén jellemző erre a festményre: monokróm háttér szinte teljesen elmosódott építészeti elemekkel  (és ez már egy tipikusan rembrandti stílusjegy), illetve a sajátos fény-árnyék hatás.

Sámson megvakítása

Rembrandt: Sámson megvakítása, 1634, Städel, Frankfurt am Main
Rembrandt: Sámson megvakítása, 1634, Städel, Frankfurt am Main

Pieter Lastman miniatűr barokk jelenetei Caravaggio modorában erősen hatottak Rembrandtra, aki drámai megvilágítású képeivel, mint amilyen ez is,  az olasz művészet előtt hódolt. A festmény a történet legvéresebb momentumát örökíti meg, amikor Sámson hadakozik a körülötte nyüzsgő, barbár fegyveresekkel, akik végül is megkötözik és brutális kegyetlenséggel kitolják a szemét. A chiaroscuro még hatásosabbá teszi a jelenetet, a szereplők mozgalmassága pedig Rubens alakjait idézi a néző elé. A Sámson megvakítása című festmény Rembrandt legfélelmetesebb alkotásai közé tartozik. A kegyetlen és durva jelenet drámaiságát a színek adják, ezek töltik meg feszültséggel a háromszögű kompozíciót, melynek csúcsában Delila áll, alapját pedig Sámson teste alkotja. A fény fentről, bal oldalról esik be, Delila karjánál, s a lány arcát is deríti alulról. A diadalmas Delila alakjában egyébként Saskiát ismerjük föl.

Sámson nászlakomája

Rembrandt: Sámson nászlakomája, 1638, Gemäldegalerie, Drezda
Rembrandt: Sámson nászlakomája, 1638, Gemäldegalerie, Drezda

Ezen a festményen felfedezhetjük azokat az elemeket, amelyeket a pre-rembrandtistáknál ismertünk meg. Ilyen például maga a kompozíció (az alakok térben való elhelyezése), a keleties öltözetet viselő szereplők, az erős, egy figurára összpontosított fény, vagy a visszafogott színek. A kép jelentősége Rembrandt munkásságán belül abban rejlik, hogy itt már használja azt a vörös/vöröses-barna árnyalatot, ami később mintegy védjegyként jelenik majd meg alkotásain.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s