Rembrandt és köre – előadás jegyzetek (7)

A Rembrandt és köre előadás során és az olvasmányaim alapján készített jegyzeteim.

Rembrandt pályafutása 1642-ig (második rész)

Keresztelő Szent János

Rembrandt: Keresztelő Szent János prédikációja,  1634,  Staatliche Museen, Berlin
Rembrandt: Keresztelő Szent János prédikációja, 1634, Staatliche Museen, Berlin

Az 1630-as években született Rembrandt bibliai témájú festményeinek egész sorozata. Ebbe tartozik ez a festmény is, mely vázlatként maradt fenn. A kép mintha tisztelgés volna Elsheimer művei előtt: ismét felbukkan a táj a háttérben, a karaktereken a keleties hatás vehető észre, és az egész kompozíciót az erős, irányított fény dominálja.

Danaé

Rembrandt: Danaé, 1637, Ermitázs, Szentpétervá
Rembrandt: Danaé, 1637, Ermitázs, Szentpétervár

Ez a festmény kiváló példája a művész csodás drámaábrázoló képességének és élénk chiaroscurójának. A képet nagy méretben, eredeti stílusban és tökéletes realista felfogásban festette meg. Témája a mitológiai történet, mely Danaéról, Perszeusz anyjáról szól, akit Zeusz aranyeső képében magáévá tesz. Az eredeti modell Rembrandt felesége, Saskia volt, de később a festő megváltoztatta az arcvonásokat (állítólag a szeretője, Geertje Dircx. vonásaira festette át). A háttérben megjelenő szolgáló alakjában a festő önarcképe ismerhető fel. A hagyományt követve, Rembrandt ébren és nem álmában ábrázolja Danaét. A megbilincselt, síró Cupido az ágytámlán kapott helyet, a történetnek megfelelően. A megkötözött Cupido a tisztaság szimbóluma, arra az életen át tartó várfogságra utal, amire Danaét apja ítélte, mivel egy jóslat szerint, ha lánya fiút szülne, az megölné őt. Ugyanakkor Rembrandt radikális újítást vitt a képre, ugyanis a hagyománnyal ellentétben nem aranyesőt, hanem arany fényt használt Jupiter megszemélyesítésére. A barokk karakter nyilvánvaló az akt finom formáinak hullámzó ritmusából, amely egyetlen pillanatot ragad meg. Ugyanezt a hatást mutatja az összes többi tárgy hajlékony kontúrú rajza, a gazdag környezet, az ágy díszítése és a megvilágítás drámaisága. Az egész kompozíció kulcsa a nő kitárt karja, amelyet csodálatosan világítanak meg a fények. A távlati és festői elrendezésben ennek a mozdulatnak van a legnagyobb jelentősége: összekötő kapocs az alak és a háttér között és az egész kompozíció fényhatását meghatározza. A mozdulatnak lélektani jelentősége is van, nem tudatos, inkább ösztönös, eljövendő szerelmét hívó mozdulatként vagy a vakító fény elleni védekezésként is felfogható. (Forrás: Seymour Slive: Rembrandt. in: Dutch Painting 1600-1800. (Pelican History of Art) Yale University Press, New Haven-London, 1982, 55-96.) Pierre Descargues a következőket írja erről a festményről: “A sejtelmes fénybe burkol női akt barokkosan hullámzó ritmusa az egész jeleneten uralkodik, és tökéletesen kapcsolja az előteret és a hátteret egyfajta átgondolt ellentétbe” vagy másutt: “Soha még így nem tükröződött a környező díszleteken az aranyesőre váró Danae érzéki vágyakozása az istenség ölelése után.”

Artemiszia

Rembrandt: Artemiszia, 1634,  Museo del Prado, Madrid
Rembrandt: Artemiszia, 1634, Museo del Prado, Madrid

A kép elvileg Artemisziát ábrázolja, amint átveszi férjének, Mauszólosznak (Perzsia királyának kis-ázsiai helytartójának) hamvait. A modell itt is Saskia, a feleség, így tulajdonképpen ez egy portré róla. Pompázatos öltözetét, melyet Rembrandt fehér, sárga és szürke árnyalatokkal festett meg, egy láthatatlan fényforrás világítja meg aranyszínű fénnyel, melynek hatására nemcsak a ruha, hanem annak kiegészítői is, mint például a gyöngyök, még inkább ragyogóvá válnak. Ez is Rembrandt egyik kísérletezése a fénnyel és annak különböző anyagokról való visszaverődéseivel. A szinte teljesen sötét háttér még jobban kiemeli a megvilágított részeket. A szék karfáján olvasható a festő aláírása: “Rembrandt, f. 1634” – az évszám a Saskiaval való házasságkötés éve.

Saskia

 

Rembrandt: Saskia, 1633, Gemäldegalerie, Drezda
Rembrandt: Saskia, 1633, Gemäldegalerie, Drezda

Az 1634-ben kötött házassága után, Rembrandt számtalan portrét készített Saskiáról, különböző pózokban vagy kosztümökben (például, mint Flóra istennő) egészen az 1641-ben bekövetkezett haláláig. Saskia az, aki pénzt hoz a házhoz, ezért az a szóbeszéd járja, hogy Rembrandt kizárólag emiatt vette feleségül. Kapcsolatukról és Saskia jelenlétéről a festő alkotásain a már említett Pierre Descargues írásában a következőket olvashatjuk: “Az első rajz, amit Rembrandt róla készített, mélységes szerelemről tanúskodik, vitathatatlan érzelmi összefonódásról. Később meg, amikor az asszony betegen fekszik Titus fia születésére várva, Rembrandt megfesti őt amint fájdalmasan, lankadt nyugalommal alszik az előkészített bölcső mellett: a festő szívós kitartással dolgozik a képen, s ezt egy puszta érdekkapcsolat aligha magyarázza meg.”

Ez a festmény még házasságuk előtt született, és ugyan ez is egy erősen árnyékolt és kontrasztos kép, mégsem kifejezetten sötét, mint Rembrandt legtöbb kiforrott alkotása. Saskiát itt előkelő öltözetben látjuk, halvány mosollyal az arcán. A fény leginkább arcának az alsó felét, a nyakát és öltözetének a felső, fehér részét világítja meg. A többi részlet (a homloka és szemei vagy a keze) árnyékban van.  A kalap nagyon fontos kellék Rembrandt eszköztárában, és ezt gyakran használja mind a portrékon, mind az önarcképeken.

Önarckép Saskiával

Rembrandt: Önarckép Saskiával, 1635 k., magángyűjtemény
Rembrandt: Önarckép Saskiával, 1635 k., magángyűjtemény

A festmény a tékozló fiú paraboláját használja fel a két alak ábrázolására, annak minden fontosabb elemével. Azért érdemes ismerni ezt a képet, mert a németalföldi művészetben, főleg a holland festészetben, az életkép műfaja sokszor morális tartalmat hordoz. Mivel a vallásos témájú alkotások, mint láttuk az előzőekben, a reformáció miatt Európának ezen a térségén háttérbe szorulnak, az olyan életképek vagy életképszerű beállítások, mint amilyen ez is veszik át a művészet morális értékrendet közvetítő szerepét. Érdekes módon a képről az idők során több értelmezés született. A tékozló fiú téma felvetése csak az 1960-as évek környékén látott napvilágot; egészen addig a művészettörténészek úgy vélték, hogy ez egy “reprezentációs” portré: a Rembrandt házaspárt ábrázolja abban a korszakukban, amikor a festő nagyon sikeres volt, és ennek, illetve felesége vagyonának köszönhetően kifejezetten jómódban éltek. Többen úgy vélték, hogy Saskia volt az, aki a nagyvilági életre csábította. Másfelől pedig a rokonok részéről támadások érték a festőt, hogy eltékozolja a hozományt, és hogy nem festő módjára él, hanem mint egy született gazdag. Ennek ellenére felesége sosem tett neki szemrehányást az elköltött összegek miatt, ami egy újabb bizonyítéka a pár összetartásának. Ugyanakkor olyan értelmezések is születtek, hogy annak ellenére, hogy a nő Saskia vonásait viseli, ő tulajdonképen egy “kép a képben”: nem Saskia maga van a festővel, hanem Saskia portréja, amin Rembrandt éppen dolgozik (erre abból következtettek, hogy  a nő alakja sokkal laposabb, kevésbé foglal el helyet a térben, mint a férfié). Ebben a  megközelítésben a kard hellyetesíti az ecsetet (egyszerre van a festmény terében és azon kívül); továbbá az,  hogy megérinti a felesége testét, egy allegorikus gesztus, mely azt jelképezi, hogy megfesti.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s