Francisco de Goya: Atroposz vagy a Párkák (Gyenge Zoltán könyvében)

Az Atroposz vagy a Párkák egyike annak a tizennégy “Fekete Festménynek”, amit Goya 1819 és 1823 között festett egyenesen az akkori otthona (Quinta del Sordo – A süket háza) falaira. 1873-74-ben nagy veszteséggel ugyan, de ezek mind átkerültek vászonra, és ma a Pradóban láthatók. Azért kapták ezt a nevet, mert egyfelől Goya szinte kizárólag sötét pigmenteket használt, másfelől pedig témájuk miatt.

Francisco de Goya: Atroposz vagy a Párkák, 1821-23, Prado, Madrid
Francisco de Goya: Atroposz vagy a Párkák, 1821-23, Prado, Madrid

Gyenge Zoltán a “Kép és mítosz” című könyvében a következőket írja a festményről:

“A három Moira áll előttünk, >>Ananké szűz lányai<<, akik közül méltán kap kitüntetett szerepet Atroposz. Lakheszisz az, aki kiszövi az élet fonalát, Klóthó, aki kiméri, de Atroposz a legfontosabb, ő maga a halál, aki véget vet ennek az életnek nevezett játéknak, szóval ő vágja el a fonalat. A képen hátulról látható, csak a kezében lévő olló mutatja, hogy kit tisztelhetünk ebben az alakban. Mindegyik nő iszonyatos, szörnyűséges és visszataszító, amilyen iszonyatos és visszataszító életet volt szerencséje megtapasztalni Goyának. … 
A kép egyfolytában “mozog”, sőt repül; a sors istennőinek nincs kapcsolatuk a földdel, amely mindenhol az emberi létet reprezentálja, ők ezen felül állnak, a föld fölött lebegnek, pontosabban, szinte úsznak a levegőben. Hárman háromfelé néznek. Ismétlem: Lakheszisz a múlt, Klóthó a jelen és Atroposz a jövő. A múlt már nincs, a jövő még nincs, de az ember a jövő felé orientált, akkor is, ha azt a halál zárja le. A múltat ismerjük, mert már megtörtént és nincs, a jelent ismerni véljük, mert éppen velünk történik, azaz van, a  jövőről viszont semmiféle tudásunk nem lehet, még nincs, ezért nem is mutatja arcát felénk. A képet nézve az alakok repülése szédítő, hiszen mindenhol jelen vannak, mindenhol rendelkeznek életről és halálról. A táj eltűnik alattuk-mögöttük…”

Érdekességként megjegyezném, hogy az alakok beazonosítása nem igazán egyezik sem azzal, amit máshol olvashatunk a Moirákról/Párkákról, sem azzal, amit a Prado múzeum ismertetője ír erről a képről: aki fonja az élet fonalát az Klóthó és nem Lakheszisz; Lakheszisz a mérője az élet hosszának (ezért van nála nagyító vagy tükör).

A Moirák - flamand szőttes, 1510-1520
A Moirák – flamand szőttes, 1510-1520

Goya festményének előterében látható negyedik alak, aki hátrafelé tartja a kezeit (talán megkötözték), nem illik bele a mítosz klasszikus interpretációjába, de ő lehet maga az Ember, aki a sorsnak van kitéve és nem ellenkezhet azzal, amit a Moirák kiszabnak neki.

A művészettörténészek számtalan értelmezéssel álltak elő, de ennek ellenére a festmény a mai napig megmaradt rejtélyesnek.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s