Címek, nevek, jelképek…

Alvise Vivarini: Sacra conversazione (Szent beszélgetés), 1480, Akadémiai Képtár, Velence (fotó: Wikimedia)
Alvise Vivarini: Sacra conversazione (Szent beszélgetés), 1480, Gallerie dell’Accademia, Velence (fotó: Wikimedia)

Vegyük például a velencei festő, Alvise Vivarini Sacra conversazione (Szent beszélgetés) című festményét… vagy bármelyik sacra conversazione festményt: honnan tudjuk, kit ábrázol? A sacra conversazione elnevezés kiindulópontnak már elég nagy segítség. Ez ugyanis egy olyan ikonográfiai fogalom, mely egy bizonyos, a reneszánszban elterjedt Mária-ábrázolást jelöl. Az ilyen típusú alkotásokon Szűz Máriát látjuk a trónon ülni, karjaiban a gyermek Jézussal és körülötte két vagy több szent helyezkedik el informális testtartásban (ellentétben a korábbi századok hasonló, Maestá-típusú kompozícióitól, melyeken a trónt körülálló szentek vagy angyalok odaadó áhítattal fordulnak a két főalak felé). A “beszélgetést” természetesen nem szó szerint kell értelmezni, hanem inkább mint egy spirituális együttlétet. A kérdés viszont az: hogyan lehet felismerni a trón két oldalán elhelyezkedő alakokat?

Vegyük lépésről lépésre. A festmény címe tehát megegyezik egy a művészettörténészek által használt fogalommal, vagyis nincs saját, egyedülálló, a többi festménytől elkülönítő megnevezése. A magyarázat erre igen egyszerű: maga Vivarini nem adott címet az alkotásának. Ahogy egyetlen reneszánsz kori festő sem adott címet képeinek… Sem a középkorban, sem a reneszánszban és még egy jó pár évszázadig azután a festők nem érezték annak szükségét, hogy címmel lássák el műveiket; a nevüket is csak nagyon ritkán tüntették fel a képeken. A címadás akkor vált szükségessé, amikor megjelentek a galériák, kiállítótermek, művészeti szalonok és múzeumok, tehát a XVIII. – XIX. századtól; a katalogizálás miatt kezdték el a művészek saját maguk elnevezni munkáikat. Ez azt jelenti, hogy a korábbi évszázadok festményeinek “keresztszülei” a modern kori művészettörténészek. Ezért egyik-másik alkotás több, különböző címen is ismert, például Tiziano Égi és földi szerelemként ismert (más néven: Vénusz és a menyasszony) alkotása.

Tiziano: Égi és földi szerelem, 1514, Galleria Borghese, Róma
Tiziano: Égi és földi szerelem, 1514, Galleria Borghese, Róma

És ezért fordulhat elő, hogy az összes a Vivarini festményhez hasonló témájú és elrendezésű alkotás “címe” teljesen azonos: mindegyik egy-egy “Sacra conversazione”.

Ha ellátogatunk Velencébe, ahol most található Vivarininek ez az alkotása, akkor számunkra ma természetes, hogy a múzeumban ott fogjuk mellette találni a kis ismertető táblát, amin azonnal elolvashatjuk az alkotó nevét, a festmény címét és zárójelben a képen látható szentek nevét is. Viszont, amikor Vivarini 1480-ban elkészült a festménnyel, és ez a rendeltetési helyére került a San Francesco templomba (Treviso – Olaszország), akkor nem rakott ki mellé senki semmilyen jegyzetet névvel, címmel és az ábrázolt szentek felsorolásával. Ha mi visszautaznák az időben, és múzeum helyett az eredeti helyén találkoznánk a festménnyel, nem biztos, hogy magunktól – anélkül, hogy utánaolvasnánk – be tudnánk azonosítani, ki is van a képen.  A XV. századi trevisói átlagember számára viszont ez egyáltalán nem jelentett gondot. Már csak azért sem, mert  – ugyan már érződik a humanizmus hatása -, de a vallás még mindig áthatja az élet minden területét. Ez azt jelenti, hogy a templomban elhangzott történetek – melyeknek fő forrása a Biblia, vagy az ahhoz kapcsolódó vallásos írások, mint például a szentek életéről szóló krónikák – és a templomban látott falfestmények és oltárképek jelentik a kor emberének szinte az egyetlen szellemi és vizuális ingert. Szórványosan ugyan találkozhatott akár profán forrásból származó történetekkel is más helyeken és korokban élt emberekről, de mivel a könyvek (és egyáltalán az olvasás) még nem terjedt el, ezért számára számottevő az volt, amit a templomban hallott. Képekkel viszont ekkor még kizárólag ott kerülhetett szembe, hiszen épp csak elkezdenek megjelenni a magán megrendelők az Egyház mellett, és azok is kivétel nélkül a leggazdagabb társadalmi rétegekből származnak; az átlagembernek otthon nincsenek képei a falon, nem tart könyveket, amelyekben láthat esetleg illusztrációkat, tehát a teljes vizuális kultúrája kizárólag a templomi alkotásokhoz kapcsolódik.

Szóval képzeljük el ezt az alapfelállást: XV. században élő, trevisói polgár vagyok, aki a feljebb vázolt szellemi környezetben élem le az egész életemet. Így már nem nehéz megérteni, hogy – mivel betéve ismerem az erkölcsi épülésemre szolgáló, a pap szájából már százszor elhangzott bibliai történeteket, és közben a templom falán megelevenednek ezen történetek szereplői -, amikor Vivarini mester festménye is már a helyi templomot díszíti, azonnal felismerem a képen látható hét alakot. Ugyanis Vivarini mester – ahogy az szokás – oly módon ábrázolta és olyan jelképekkel látta el őket, amelyek segítségével könnyen be tudom azonosítani, ki-kicsoda, hiszen ezek az apró jelzések mind olyasmire utalnak, ami nagyon élénken él a képzeletemben.

A jelképek és a jellegzetes ábrázolásmód tehát az, ami egyfelől támaszpontot jelentett a reneszánszban, azok számára, akik közvetlen és mindennapi kapcsolatba kerültek a festménnyel, másfelől pedig a művészettörténész  is (aki segít a múzeumnak, hogy helyes információkat írjon az ismertető táblára) ezekhez az attribútumokhoz nyúl vissza. Természetesen számára létezhetnek egyéb források is, mint például olyan dokumentumok (adás-vételi szerződés, örökösödési okirat stb.), amelyek bár nyilván cím szerint nem azonosítják az egyes alkotásokat (hiszen mint láttuk, nem is volt címük), viszont többé-kevésbé részletesen leírják azok formai és tartalmi jellemzőiket: a festmény méretét, melyik mester vagy műhely készítette, és mi látható rajta: hány alak (gyakran a festmény készítője munkája díjszabását a rajta szereplő alakok számához viszonyította), milyen elrendezésben, ha beazonosíthatók, akkor kik ők név szerint, milyen környezetben találhatók, stb.

Így tehát, mire az itt példának vett Vivarini festmény a Gallerie dell’Academia falára került, ahol korunk átlagembere is megtekintheti, számára már ott áll az a bizonyos jegyzet, mely segít az eligazodásban, hiszen magától legfeljebb a fő alakokat ismerné fel. A XV. századi trevisói polgárral ellentétben, a mai múzeum látogató, még ha kifejezetten rendszeresen is jár templomban, és sok vallási írást olvas, akarva-akaratlanul megszámlálhatatlan más egyéb forrásból is kapja a legkülönbözőbb szellemi és vizuális ingereket. Így, mivel nemcsak egy relatíve jól körülhatárolt témakörből tevődik össze ismereteinek tárháza, kénytelen a művészettörténészek által szolgáltatott információkra (is) hagyatkozni, amikor vallásos témájú festményeken szeretné beazonosítani az egyes bibliai alakokat vagy szenteket.

Érdekességként megemlítem, hogy a mai napig találkozhatunk a világ nagy múzeumaiban megfejtésre váró alkotásokkal. Ezeken ugyanis olyan szentek kerültek ábrázolásra, akiknek a személyazonosságát a szakmabeliek még nem tudtak egyértelműen megállapítani, mert a művész által használt jelképek túlságosan általánosak, nem csak egy adott személyre jellemzőek, és a rendelkezésre álló források is elégtelenek. Ezért láthatunk olyan képeket, amelyeknél az ismertető táblán  akár öt lehetséges nevet is említenek a művészettörténészek egy bizonyos alak esetében, vagy egyet sem és csak úgy jelölik, hogy “férfi szent” vagy “női szent”.

Giorgio Schiavone: Női szent, 1456-61 k., National Gallery, London
Giorgio Schiavone: Női szent, 1456-61 k., National Gallery, London

U.I.: Vivarini festményén őket láthatjuk: a trónon Szűz Mária, az ölében a gyermek Jézus; közvetlenül mellette, két oldalt a szülei: Szent Anna és Szent Joachim; a trón mellett álló négy férfialak (balról jobbra haladva): Toulouse-i Szent Lajos, Páduai Szent Antal, Assisi Szent Ferenc és  Sienai Szent Bernardin.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s