A román kor művészete

A KOGART Galéria festészettörténeti előadásán készített és olvasmányaimmal kiegészített jegyzeteim.

A romanika vagy román kori művészet annyit tesz, mint “római modorban” létrehozott művészet. A fogalmat Arcisse de Caumont francia művészettörténész honosította meg egy 1824-ben megjelent írásában. Tágabb értelemben a VII. – XIII. sz. közötti időszakra vonatkozik, de tulajdonképpen a stílus csúcspontját nevezzük csak román korinak (román stílusnak), ez pedig az 1050 és 1150 (egyesek szerint 1200) közötti időszakot jelenti.

 A román kori művészet fő elemei (főleg a festészetet véve figyelembe):

  • A művészet ebben a korban még döntően a keresztény hitet, az egyházi életet szolgálja;
  • Az antikvitás óta a román stílus jelenti az első monumentális stílust;
  • A keresztény európai térség első egységes stílusa;
  • Fő célkitűzése/feladata: keresztény templomok építése – a képzőművészet is vallásos tárgyú és szorosan kapcsolódik az építészethez;
  • Festészet – a templomokat díszítő monumentális falfestészet (nem sok maradt fenn), mozaikművészet, kódexfestészet.
    • az ábrázolás néhány lényeges vonásra összpontosít;
    • a színek és vonalak elsődleges szerepe a hangsúlyozás, éles színkombinációkat használnak: fekete-fehér, vörös-kék, barna-zöld;
    • nincsenek kiegyensúlyozott arányok;
    • a környezet és a háttér teljesen mellékes, a művészek elhanyagolják, vagy végtelenül leegyszerűsített módon, sematikusan jelenítik csak meg; a tájat például sokszor kis fák kerek lombozattal jelzik, a talaj, a tenger vagy az ég pedig hullámvonalak vagy egyszerű sávok által kerül ábrázolásra; a bútordarabok (pl. trón, olvasópult) kizárólag szimbolikus jelentésük miatt vannak jelen;
    • az emberi alakoknál az arcok nagyon stilizáltak;
    • a kompozíció könnyen átlátható, geometrikus alapokon rendeződik és szimmetrikus.

Gondoljunk arra, hogy a 12. század a keresztes háborúk kora, amikor a Nyugat művészei közelebbről megismerkedtek a bizánci mozaikképekkel, utánozták és újrateremtették a bizánci alakok ünnepi fenségét.
(E.H. Gombrich – A művészet története)

image047

Szemléltetésként egy falfestményt elemeztünk az előadás során: a tahulli San Cemente templomában található Maiestas Dominit. A Maiestas Domini (szó szerint: Isten dicsősége – trónoló Krisztus ábrázolás) nagyon gyakori téma ebben a korban, bár később teljesen eltűnik a vallásos motívumok közül. A festmény származási helye a spanyolországi román kori falfestészet legfontosabb központja a katalán Pireneusokban. A képen látható alak megnyújtott, erősen stilizált, a színek bámulatosak. Az egyes elemek jellemzőek a motívumra: Krisztus bal kezében az élet könyvét tartja, a jobb kezével pedig áldást oszt; a lába egy egy kisebb félkörön (a földgömb jelképe) nyugszik; körülötte az apostolok és a huszonnégy aggastyán látható. A kép kapcsán megtanultuk a mandorla fogalmát. A mandorla az egész alakot körülvevő, mandula formájú dicsfény, jellemzően a Maiestas Domini attribútuma; színe legtöbbször arany, de lehet kék-piros-zöld-sárga, kék vagy zöld.

A középkori művész azáltal, hogy a formanyelvet ennyire leegyszerűsíti, egyre bonyolultabb szerkesztésekkel, kompozíciókkal kísérletezhet (com-positio a.m. összetevés). Ez az új előadásmód nélkülözhetetlen feltétele volt annak, hogy az egyház tanítása látható, kézzelfogható formát ölthessen.
(E.H. Gombrich – A művészet története)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s