Botrányos tárlat: Édouard Manet – Reggeli a szabadban

A “Botrányos tárlat” ARTmargók előadáson bemutatott egyik festmény Edouard Manet, francia festő Reggeli a szabadban című alkotása volt. Azok számára, akik nem tudtak részt venni az előadáson, íme egy összefoglaló a képről és ennek negatív fogadtatásáról a korabeli közönség és művészvilág által.

Édouard Manet: Reggeli a szabadban, 1863, Musée d'Orsay, Párizs
Édouard Manet: Reggeli a szabadban, 1863, Musée d’Orsay, Párizs

Első pillantásra a képen nem igazán lehet semmi botrányosat felfedezni. Hiszen mit is látunk? Két fiatal férfi két nő társaságában piknikezik egy vízparti erdei tisztáson. Legfeljebb arra gondolhatunk, hogy az előtérben látható ruhátlan női alak lehetett az, ami 1863-ban botrányosnak számíthatott. Igen ám, de mire Manet kiállítja ezt a festményét, addigra az akt már több évszázados múltra tekint vissza! A reneszánsztól kezdve találkozunk mind férfi, mind női aktokkal a képzőművészeti alkotásokban, tehát önmagában az, hogy Manet egy meztelen női testet ábrázolt nem lehetett sokkoló újdonság. Továbbá már a XV.-XVI. században is számtalan olyan akt kép készült, amelyiken a női alak sokkal egyértelműbb erotikus pózban látható, mint Manet hölgyecskéje, akinek  a testtartása azért többé-kevésbé eltakarja, amit el kell takarni. Ellentétben mondjuk Giorgione Alvó Vénuszával

Giorgione: Alvó Vénusz, 1508-10, drezdai Képtár
Giorgione: Alvó Vénusz, 1508-10, Drezdai Képtár

Ennek ellenére Giorgione festményét mind a Francia Szépművészeti Akadémia (amelyik nagyon szigorú értékrend szerint határozta meg, mi számít magas szintű művészetnek és mi nem), mind a közönség valódi műalkotásnak tartotta, miközben Manet festményét botrányosnak és nevetségesnek találtak a téma és annak kivitelezése szempontjából is.

A mű elemzéséről számtalan helyen lehet olvasni, viszont ami számunkra itt érdekes lehet az a kérdés, hogy miért is problematikus Manet aktja. Erre a válasz igen egyszerűen fogalmazható meg: a kontextus, amibe a festő elhelyezi ezt ruhátlan női alakot. Akár azt is mondhatnánk, hogy nem az a gond, hogy ez a nő meztelen, hanem éppen ellenkezőleg: hogy a két férfi fel van öltözve!
A reneszánsz óta készült akt képek alakjai szinte egytől egyik mitológiai vagy a keresztény vallás kultúrköréhez köthető kontextusban kerültek ábrázolásra (Vénusz születése, Léda és hattyú, Zsuzsanna és a vének vagy Bethsabe a fürdőben típusú jelenetek különböző feldogozásban). Márpedig az ilyen fajta megjelenítések azt eredményezték, hogy az adott festmények értelmezése eléggé távol essen az erotikai vonatkozásoktól, legalábbis első olvasatban…

Correggio: Léda és a hattyú (1531-1532)
Correggio: Léda és a hattyú (1531-1532)

Manet-nál viszont éppen a két fiatalember korabeli párizsi divatot követő öltözete nagyon egyértelműen jelzi a nézőnek, hogy a ruhátlan női alak se nem Léda, sem pedig egy erdei nimfa. Egyúttal az is nyilvánvaló, hogy a jelenet nem esik kívül minden idő-, és térbeli meghatározáson; Manet rendkívül pontosan elhelyezi ezt a reggelit a szabadban a 19. század végére és nagy valószínűséggel valahol Párizs környékére, ahova a városiak gyakran jártak nyaranta fürdőzni. Innentől kezdve a hölgyemény foglalkozása is szembeötlő, ugyanis sem a tisztességes péknéről, sem a jól szituált jegyző lányáról vagy mondjuk a grófkisasszonyról nem feltételezhetjük, hogy szokásukban állt meztelenül reggelizni férfiak társaságában…

Hogy jobban érzékeltessük a kontextus jelentőségét a festmény megítélésében, és hogy könnyebben megérthessük, miért is került olyan heves támadások tüzébe Manet alkotása, nézzünk néhány előzményt.

Elsőként itt van mindjárt Gustave Courbet Fürdőzők című festménye (egyébként itt kell megjegyezni, hogy Manet is eredetileg ezt a címet adta a saját képének, és csak később változtatta meg a most ismertre). Courbet festményét is erősen kritizálták, hiszen itt is a két alak közül az, amelyik fel van öltözve szintén a 1850-es évekbe helyezi el a jelenetet. Ezek sem nimfák vagy gráciák, hanem húsvér nők, akik ahelyett, hogy valami jelentőségteljes vagy allegóriát feltételező jelenet kereteiben helyezkednének el, egy teljesen hétköznapi időtöltésben vesznek részt. Eugene Delacroix a következőket írta erről a képről: “Nincs semmilyen mentség ezekre a kövér és meztelen középosztálybeliekre… fenekek és értelmetlen gesztusok.”

Gustave Courbet: Fürdőzők, 1853, Musée Fabre, Montpellier
Gustave Courbet: Fürdőzők, 1853, Musée Fabre, Montpellier

Továbbá a Reggeli a szabadban előterében elhelyezkedő hármas csoport szerkezetileg egy Raffaello rajz nyomán készült Raimondi metszetre emlékeztet, illetve a jobb oldalon látható férfi mintha tükörképe lenne Michelangelo Ádámjának

Marcantonio Raimondi, Raffaello rajza alapján: Párisz ítélete, 1510-20, Metropolitan Museum of Art, New York
Marcantonio Raimondi, Raffaello rajza alapján: Párisz ítélete, 1510-20, Metropolitan Museum of Art, New York
Marcantonio Raimondi: Párizs ítélete (részlet)
Marcantonio Raimondi: Párisz ítélete (részlet)
Michelangelo: Ádám teremtése, 1511, Sixtus-kápolna, Róma (részlet)
Michelangelo: Ádám teremtése, 1511, Sixtus-kápolna, Róma (részlet)

Igen ám, de Raimondi metszete ugyebár a görög mitológiából vett Párisz ítélete jelenetet ábrázolja (és ott mindenki ruhátlan!), tehát rendben van a dolog. Ádám meztelensége sem támadható nyilvánvaló okok miatt. Manet prostituáltjának a meztelensége viszont teljesen más megítélés alá esik, éppen azért, mert egy prostituáltról van szó, és mert a korabeli közönség számára nagyon zavaró a téma hétköznapi aktualitása. Akiket a képen látnak ugyanolyan emberek, mint ők, akik a képet nézik: ugyanúgy öltözködnek és ugyanúgy töltik a szabadidejüket (na jó, talán örömlány nélkül) a meleg nyári hétvégéken… A XIX. század második felében egy ilyen látvány egy képzőművészeti alkotáson teljesen felháborító volt és elfogadhatatlan a kor művészeti mércéje szerint.

Még egy érv támasztja alá azt az állítást, hogy nem az akt önmagában a problematikus, hanem éppen minden más, ami körülötte van, nevezetesen az, hogy az említett Francia Szépművészeti Akadémia igen nagyra tartotta az akt ábrázolásokat. A reneszánsz mesterek stílusában megformált heroikus férfi testek a festő tehetségét és tudását bizonyították  (a feladat  technikai nehézsége miatt). Aki jól meg tudott festeni egy férfi testet, főleg ha az valamilyen kényes egyensúly pózban került ábrázolásra, vagy még inkább ha mozgás közben, akkor arról elismerték, hogy birtokában van mestersége fortélyainak.

Alexandre Cabanel: Oresztés, 1846, Szépművészeti Múzeum, Béziers
Alexandre Cabanel: Oresztés, 1846, Szépművészeti Múzeum, Béziers

A női aktok pedig még inkább értékesnek számítottak művészeti szempontból. A hivatalos álláspont szerint ezek az ábrázolások semmi esetre sem hozhatók kapcsolatba az érzékiséggel, hanem arra voltak hivatottak, hogy absztrakt fogalmakat jelenítsenek meg (pl. az idealizált szépség vagy az tiszta szerelem). Mindez persze akkor volt igaz, ha az akt a már említett megfelelő (mitológiai vagy biblikus) környezetben volt.

Alexandre Cabanel: Vénusz születése, 1863, Musée d'Orsay, Párizs
Alexandre Cabanel: Vénusz születése, 1863, Musée d’Orsay, Párizs

Olyannyira nem zavarták az Akadémiát az akt ábrázolások, hogy az 1863-as párizsi Szalonba (éves képzőművészeti kiállítás) annyi Vénusz akt került bemutatásra, hogy Théophile Gautier elnevezte azt a Vénuszok szalonjának. Ez volt az a Szalon, aminek a zsűrije visszautasította abban az évben Manet festményét több ezer más alkotással együtt (akik nem kaptak helyet a hivatalos kiállításon az azóta híressé vált Elutasítottak Szalonján mutatták be munkáikat). Viszont Alexandre Cabanel feljebb látható Vénusz születése című alkotása az 1863-as Szalon egyik nagy sikere volt, és III. Napóleon meg is vásárolta.
Szóval: ha a meztelen női alak egy Vénusz, akkor az művészi, szép, értékes és absztrakt gondolatokat ébreszt minden művelt emberben (értsd: férfi); ha ugyanaz a női alak más kontextusba kerül, még akkor is ha nem annyira meztelen mint a Vénuszok, akkor az már elítélendő és művészietlen…

Manet alkotását más szempontok alapján is kritizáltak, és a műkritikusok egészen odáig elmentek, hogy egy az egyben a XIX. századi művészet elleni támadásnak titulálják. Ugyanis Manet valóban új kifejezési formákat keresett (és nem pedig annak a lehetőségét, hogy bárkit is megbotránkoztasson): új és modern témákat és új (az akadémikus művészettől eltérő) megjelenítési módokat. Ezért például a Reggeli a szabadban nem rendelkezik valódi perspektívával, a térbeliség kifejezetten háttérbe szorul, és nagyon erősek az ecsetvonások és rajzosak a kontúrok, ami rendkívül szokatlan volt. Amiatt, hogy a kompozíciós elemek, mint láttuk, nagy reneszánsz mesterekre való egyértelmű utalások, a festményt művészeti provokációnak minősítették, hiszen hogy vehette egy Manet a bátorságot, hogy Raffaellót és Michelangelót idézze egy ilyen vulgáris alkotáson.

Ma már természetesen teljesen másképpen viszonyulunk ehhez a festményhez, és a XIX. század egyik kiemelkedő műalkotásaként tartjuk számon, amely éppen a téma  modernsége miatt egy új irányzat, az impresszionizmus egyik fontos kiinduló pontja volt. Mindenesetre, érdemes megjegyezni ezt a (szerintem) furcsa érzékenységet a kontextusra, hiszen a mai kortárs alkotások között is találni olyanokat, amelyek ugyanezért nem találnak befogadásra…

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s