Caspar David Friedrich: Szerzetes a tengernél

Caspar David Friedrich: Szerzetes a tengernél, 1809

 

Parányként áll az ember a végtelenség előtt: kis színes pont a fehér, kék és szürke végtelen távlata előtt. Heinrich von Kleist “egyalakúságról”, “partnernélküliségről” beszél a kép leírásakor. Valóban itt alig van már szó részletekről és megfogható dolgokról. Különböző színfelületek érintkeznek egymással; a homok görbén végződő fehéres síkot képez, a tenger sötét csíkként van ábrázolva, az ég pedig szürke és kék párás elmosódottságban jelenik meg. Csak ezekkel a színritmust felhasználó eszközökkel tudott a művész olyan hatást elérni, amelyet Kleist a következő -“tárgy nélküli” – szavakkal fejezett ki: “Az egyetlen élet-szikra a halál széles birodalmában, magányos középpont a magányos körben.” Szikra – haláltér -középpont -kör: csupa absztrakció, tárggyal való kapcsolat nélküli formamegjelölések, melyek nagyon illenek ehhez a képhez, mely a leírhatatlan kedvéért lemond a leírásról.

Forrás:
Heinrich Lützeler “Absztrakt festészet – Jelentősége és határai”



 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s