Családtörténetek: Farnese család – Alessandro Farnese (III. Pál pápa) (1)

Az előző bejegyzésben megismerkedtünk a szépséges Giulia Farnesével, aki VI. Sándor (Borgia) pápa szeretőjeként fontos szerepet játszott bátyja, Alessandro  Farnese felemelkedésében. Most megnézük, milyen pályát járt be az, aki végül III. Pál pápaként elsőként juttatja el a Farnese családot igazi hatalmi pozícióba, és milyen műalkotások kapcsolódnak a nevéhez.

617px-Arms_of_the_House_of_Farnese.svg
A Farnese család egyik címere

Alessandro Farnese 1468-ban született a Rómától északra fekvő Caninóban. A család férfi tagjai hagyományosan a katonai karriert választották, Alessandro viszont humanista és jogi tanulmányokat végzett a pisai egyetemen valamint Lorenzo de Medici udvarában. Ezek révén jutott el a Római Kúriába (a katolikus egyház hivatali apparátusába). Itt gyorsan haladt a ranglétrán, és huszontöt évesen már bíborosi pozíciót töltött be. Ezután negyven évet kellett várnia, hogy pápa legyen. 1534-ben választották meg III. Pál néven, és onnantól kezdve rendkívül hatékonyan használta a nepotizmust a Farnese család egyre növekvő befolyásának biztosítására.

330px-C_o_a_Paulus_III.svg
III. Pál pápa címere középen a Farnese címerrel  és a pápai tiarával

1545-ben a pápai állam által elfoglalt területekből leválasztotta Párma és Piacenza Hercegségét (Ducato di Parma e Piacenza), melyet öröklődő hűbérbirtokként adományozott törvénytelen fiának, Pier Luiginak (a  Farnesék viselték a Párma és Piacenza hercege címet egészen 1731-ig). Pier Luigi két fia, Alessandro és Ranuccio fiatal koruk ellenére (csupán tizennégy, illetve tizenhat évesek voltak) bíborosi pozícióba kerültek. További családtagok is részesültek a Farnese-pápa figyelmességében: vagy fontos tisztségeket, vagy komolyabb pénzösszeget kaptak.

Ranuccio Farnese
Tiziano: Ranuccio Farnese, 1541-1542, National Gallery of Art, Washington (kép forrása: https://www.nga.gov/collection/art-object-page.41593.html)

Ranuccio Farnese csupán 11 éves volt, amikor Tiziano elkezdte festeni portréját. Nagyapja megbízásából éppen Velence környékén, egy a Máltai Lovagrendhez tartozó birtokon látott el – zsenge kora ellenére – perjeli feladatokat. Abban az időben Tiziano volt Velence egyik legkeresettebb arcképfestője, mivel nagyszerűen tudta megjeleníteni a lefestett személy karakterét, és remek technikáját is nagyrabecsülték. A Ranuccióra túl fiatalon ránehezedő felelősség terhét a festő kiválóan érzékelteti a válláról lecsúszó, túlméretezett és nehéz anyagból készült palásttal. Csak kevés színnel dolgozik (fekete, fehér és rózsaszín árnyalatok), és inkább a fényjátékkal teszi elvenné a képet: a tompa csillogással, ami áthullámzik a világos mintákon, illetve a máltai csillag vibráló árnyalatával.

Pápaként III. Pál változásokat sürgetett a katolikus egyházon belül, annál is inkább, mivel az egyháznak nemcsak a saját belső ügyeit kellett rendbe tennie, hanem a protestáns reformációval is meg kellett küzdenie. Az ő pontifikátusa alatt hívták össze 1545-ben a Tridenti zsinatot, mely elindította az ellenreformációt és intézményesítette az inkviziciót. III. Pál pápa új katolikus rendeket hagyott jóvá, ezek között a legfontosabb a jezsuita rend, és ő volt az, aki 1538-ban kiközösítette VIII. Henrik angol királyt a katolikus egyházból.

Ugyanakkor a művészetek nagy pártolójaként is beírta nevét a történelembe. A legfontosabb és az egyik legelső képzőművészeti alkotás, amit pápaként patronált Michelangelo Utolsó ítélet freskója a Sixtus-kápolnában. A Farnese-pápa olyan időszakban kezdte pontifikátusát, amikor az egyház krízisben volt, Róma városa pedig még viselte az 1527-ben bekövetkezett ostrom nyomait. Nemcsak a reformációt kirobbantó túlkapásokra keresett megoldást, hanem a katolikus egyház legitimitását, doktrináit és intézményeit is szerette volna megerősíteni, és a művészetek kulcsszerepet játszottak terveiben. Az Utolsó ítéletet tulajdonképpen üzenetnek szánta az egyház belső köreinek.

Last_Judgement_(Michelangelo)
Michelangelo: Utolsó ítélet, 1536-1541, Sixtus-kápolna, Vatikán (kép forrása: https://en.wikipedia.org)

Michelangelo freskója a téma egyik legerőteljesebb megfogalmazása a keresztény művészetben. A Sixtus-kápolna oltár mögötti falát teljesen beborító alkotás 20 évvel később készült, mint a szintén Michelangelo által festett mennyezeti freskók, melyek a Teremtéstörténetet jelenítik meg. Az Utolsó ítélet több, mint háromszáz, kavargó, dinamikus pózokban ábrázolt, leginkább ruhátlan alakot vonultat fel. Ez egy szemléletes példája annak, hogy Michelangelót leginkább a mozgásban levő emberi test ábrázolása érdekelte, hiszen ne felejtsük el: ő elsősorban szobrásznak tartotta magát. Az alakok sűrűsége ellenére a kompozíció szerkezete megkönnyíti az “olvasást”: a bal oldalon emelkedik és a jobb oldalon ereszkedik, mintegy emlékeztetve az utolsó ítélet mérlegére.

A pápa és a művész rendkívül harmonikus és produktív kapcsolatot tartottak fenn III. Pál egész pontifikátusa alatt, melynek eredménye a Szent Péter-bazilika rekonstrukciója (a tervek jelentős részét Michelangelo készítette, főleg a keleti rész a dómmal az ő legkiemelkedőbb hozzájárulása), illetve a jelentősebb munkák közé sorolják a  vatikáni Pál-kápolna két monumentális freskóját is.

573px-Cappella_paolina,_02,0.jpg
Pál-kápolna, Vatikán (kép forrása: https://en.wikipedia.org)

Az Apostoli Palota részét képező, és a pápa személyes kápolnájaként szolgáló Pál-kápolna (Capella Paolina) nem a szentről kapta nevét, hanem III. Pál pápáról, aki a firenzei Antonio da Sangallo építészt bízta meg a kápolna terveivel, majd Michelangelóval készíttette el a két védőszentet  – Péter és Pál apostolokat – ábrázoló freskót.

518px-Conversion_of_Saint_Paul_(Michelangelo_Buonarroti).jpg
Michelangelo: Szent Pál apostol megtérése, 1542, Pál-kápolna, Vatikán (kép forrása: https://en.wikipedia.org)

A Szent Pál apostol megtérése című freskó éppen azt a momentumot ábrázolja, amikor a keresztényeket üldöző Pálnak a Damaszkusz felé vezető úton látomása támad, amely hatására kereszténnyé válik. Krisztus figurája a kép bal felső részén látható, amint dicsfénnyel körülvéve drámai módon jelenik meg. Egy erős fénycsóva (villám) kapcsolja össze Jézus alakját az előtérben látható csoporttal, mely körülveszi a majdani apostolt, kinek arca hansonlít az idős MichelangelóéraJézus  jobbjával leteríti a bűnöst, bal karja pedig ellentmondást nem tűrő határozottsággal mutat Damaszkusz felé, ahol Pál majd részesül az Úr kegyelmében. Mint minden kompozíciójában, a festő itt is nagy anatómiai részleteséggel ábrázolta az alakokat, miközben arra a is figyelt, hogy a jelenet erős érzelmi töltetét is érzékelhetővé tegye a néző számára.

Martyrdom_Michelangelo.jpg
Michelangelo: Szent Péter keresztrefeszítése, 1546-1550, Pál-kápolna, Vatikán (kép forrása: https://en.wikipedia.org)

Az előző freskóva szemben található falra festette meg Michelangelo Szent Péter vértanúságának jelenetét: római katonák Péter testét fejjel lefelé a keresztre helyezik. Péter alakja, mint ahogy azt a festőtől megszokhattuk, bonyolult pózban jelenik meg, a fejét felemeli és tekintete a kép teréből kifelé, a néző felé fordul. Michelangelo ezen a freskón a fájdalom és a szenvedés érzékletes megjelenítésére koncetrált, és ezeket az érzelmeket szinte mindegyik alakban fel lehet fedezni.

Ahogyan az Utolsó ítélet is, a pápa magánkápolnájában található két alkotás nem a pápaság nagyságát, hanem Isten mindenhatóságát mutatja és azt az üzenetet hordozzák, miszerint az egyház fontos pillérei a megtérés és a tanúságtétel, így illeszkedve III. Pál pápa reformterveibe. A két freskót évszazadokon át elhanyagolták, emiatt nagyon leromlott állapotba kerültek. Csak 1934-ben, majd  2009-ben  restaurálták, valamint új megközelítésből interpretálták az alakok aránytalanságát. Eleinte a művészettörténészek ezt Michelangelo előrehaladott korának tudták be, de ma már szándékos döntésnek vélik, mely mutatja a művész eltávolodását az érett reneszánsz stílusjegyeitől a manierizmus felé.

Michelagelo III. Pál pápa patronátusa alatt végzett munkái egyértelműen meghatározták a legfontosabb szakrális helyeket a reneszánsz kori Rómában, miközben segítettek felépíteni egy új identitást az ellenreformáció korában az egyház és a pápai intézmény számára.

A következő részben a pápa számára Tiziano által készített portrékról lesz szó.


Források:

Helge Gamrath – Farnese: Pomp, Power and Politics in Renaissance Italy ( L’Erma Di Bretschneider, 2007, Róma)
https://openscholarship.wustl.edu –  Michelangelo and Pope Paul III, 1534-49: Patronage, Collaboration and Construction of Identity in Renaissance Rome
https://www.britannica.com – Farnese family
https://www.britannica.com – Paul III (pope)
https://reformation500.csl.edu Pope Paul III
https://www.nga.gov/NGA online editions: Italian Paintings 16th Century
https://www.khanacademy.orgLast Judgment – Essay by Dr. Esperanca Camara
https://www.khanacademy.org – Last Judgment (altar wall, Sistine Chapel) – Dr. Beth Harris, Dr. Steven Zucker.
http://www.vatican.vaThe Pauline Chapel
http://www.artnews.com -Debating a Vatican Cover-Up
https://archiv.evangelikus.huEredeti színeiben tündököl a Michelangelo festette Pál-kápolna
http://lexikon.katolikus.hu – Pál, III., Alessandro Farnese

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.