E. H. Gombrich: A művészet története (jegyzetek -1)

A jegyzet ehhez a fejezethez készült: “A szépszég birodalma – Hellasz és a görög világ az i.e. negyedik és az i.sz. első század között”

E.H. Gombrich ezt írja Praxitelészről: “A század legnagyobb szobrásza […] főleg annak köszönheti hírnevét, hogy alakjai elbűvölően szépek, kecsesek”. Az i.e. IV. században, amikor Praxitelész alkotásai születtek, a művészet a görögök által már egy teljesen új irányba halad. A “nagy szabadságra-ébredés” az előző század végén megtörténik azáltal, hogy a szobrászokra, festőkre és építészekre egyre inkább úgy tekintenek mint művészekre, és már nem sorolják őket a kézművesek közé. Ezt a korszakok az eltérő stílusokban megjelenő változatosság jellemzi, és most születnek meg azok az alkotások, melyekre az eljövendő századokban majd úgy tekintenek vissza, mint az emberi szépségideál megtestesülései, és szinte mindegyiknél megfigyelhető az a törekvés, hogy ezeket az emberábrázolásokat minél több élet hassa át.

Praxitelész munkája ebben a tekintetben kimagasló, és komoly befolyással bírt az őt követő görög szobrászok generációira. Istenszobrain és mitológiai alakjain az emberi tulajdonságokat ábrázolva újjáformálta a klasszikus elképzelést. Páratlan az arc megjelenítése, valamint a márvány felszíni kezelése. A leghíresebb szobra, a Knidoszi Aphrodité (i.e. 350 körül), sajnos nem maradt fenn, így csak a római másolatokról ismerhetjük. Id. Pliniusz erről a szoborról úgy tartotta, hogy nem csak Praxitelész legjobb alkotása, de egyúttal az akkori világ legszebb szobra is, a művészettörténészek pedig ezt tekintik az első női aktnak a görög szobrászatban.

Az egyetlen – állítólag eredetiben –  fennmaradt szobráról, a Hermész a kis Dionüszosszal (i.e. 350 körül), a mai napig viták folynak, ugyanis Gombrich szerint nincs egyértelműen bizonyítva az eredetisége. Az is kérdéses, hogyan készítette Praxitelész ezt a szobrot – amennyiben valóban ő az alkotója: “Sokan azt hiszik, hogy a görög művész több modellt figyelt meg, a zavaró vonásokat elhagyta és úgy formálta meg a maga alakját; gondosan lemásolt egyet a sok közül, és aztán megszépítette, az apró szabálytalanságokat, amelyek szerinte tökéletesen szép testhez  nem illetek, elhagyta. Más szóval: idealizált.” A szerző viszont nem ért egyet ezzel az állásponttal. Szerinte ebben a műben Praxitelész egy nagyon finom egyensúllyal megteremtett harmóniát hozott létre egyéni és általános között, miközben e mögött a lenyűgöző szépség mögött nagyon komoly tudás figyelhető meg a tökéletes arányok és a szimmetria megvalósításában: “Az ősi típus megmozdult, a márvány lélegezni kezdett a szobrász keze alatt, valóságos, emberi alakok állnak előttünk. De mintha egy más, jobb világ lakói volnának.” 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s