Kazinczy Ferenc és Ferenczy István

Múzeumok éjszakája (2012.06.17) – Magyar Nemzeti Galéria
Költők, versek, írók találkozása a 19. század festészeti alkotásain – rendhagyó tárlatvezetés. Tárlatvezető: Veszprémi Nóra művészettörténész.

Kazinczy és Ferenczy

Pásztorlányka

A tárlatvezetés Ferenczy István Pásztorlányka szobránál kezdődött. Először kaptunk egy rövid áttekintés a magyarországi képzőművészetek állapotáról a 19. sz. első felében. Lényegében abban az időszakban az országban nem volt jelentős művészeti élet, nem voltak még kiállítások, művészeti folyóiratok vagy jelentős iskolák. A képzőművészek elég nehéz helyzetben voltak, és akinek alkalma adódott külföldre utazott, hogy tanuljon a híres iskolákban és lehetőség szerint neves mesterektől. Talán az egyetlen kiemelkedő művészeti ág, amelyik felfelé ívelt az építészet volt. Ezen a területen Pollák Mihály (1773-1855) és Hild József (1789-1867) alkotásai rendkívül fontosak. „Az előbbinek főműve, a Nemzeti Múzeum, fővárosunknak ma is egyik legszebb, legnemesebb ízlésű középülete. Hildnek legnagyobb szabású terve a lipótvárosi templom volt, melynek már csak két oldalsó homlokzata maradt olyannak, amilyennek Hild tervezte és építette. A középületek azonban szinte háttérbe szorulnak a magánpaloták fényes sora mellett, mellyel e két építész, főleg a mindent romba döntő 1838-iki árvíz után, Pestet díszítette.” (Művészet folyóirat – 1911).

Azért említem az építészetet, mert ennek a fellendülése befolyásolta a szobrászatot, viszont ekkor még a szobrászat leggyakrabban az épületplasztika igényeit elégíti ki, a szobrászok tevékenysége lényegében az épületekre kerülő dekoratív alkotásokra korlátozódik. Ebből a szerepből elsőként Ferenczy István lép ki és ezen a ponton kerül képbe Kazinczy Ferenc, aki irodalmi tevékenységén túl, nagy figyelmet szentelt a fiatal művészeknek. Ő figyel fel Ferenczy Istvánra (1792-1856), aki Romában tanulja a szobrászatot.

Thorvaldsen - Vénusz almával
Thorvaldsen – Vénusz almával

A Thorvaldsen műhelyében dolgozó szobrász műhelyfőnökét nem szerette, művészete távol állt tőle. Ugyanakkor azért a Canováért rajongott , aki nem fogadta műhelyébe, és csak jóval később méltatta figyelemre. Rómában alkotja meg Csokonai mellszobrát és a Pásztorlánykát, amelyeket azonnal haza is küld és felajánl a nemzetnek. Mindkét alkotást a művészetek iránt érdeklődő írói társadalom nagy lelkesedéssel fogadta. Ez a két alkotás, de főleg a Pásztorlányka jelképe a hazai szobrászat újjáéledésének, miközben maga az alkotó A szép mesterségek kezdetének nevezte el saját művét, amely a képzőművészet pontosabban a rajz születését ábrázolja.

A szobor a 19.század eleji klasszicista stílus jeleit hordozza magán, és tulajdonképpen egy történetet mond el. A művész 1820 decemberében öccsének írt levelében a következőképpen vázolta a történetet, a mű témáját: “egy pásztorleány, midőn a szeretője el akarván utazni, az árnyékját a homokba bekarczolta, hogy e szerint a szeretőjének ábrázatja örökös emlékezetben nála maradna”.

A tárlatvezetőtől azt is megtudtuk, hogy mivel akkoriban még nem rendeztek kiállításokat, és a már induló folyóiratokban is ritkán jelentek meg metszetek egyes műalkotásokról, a műkedvelők leginkább szöveges leírásokból ismerték meg a képzőművészeti alkotásokat. Így nem meglepő, hogy Kazinczy úgy ír egy epigrammát erről az szoborról, hogy előzőleg nem látta. A költemény is klasszicista stílusban íródott:

Antonio Canova: Ámor és Psyché
Antonio Canova: Ámor és Psyché

Ferenczy Graphidionára

Lányka, találva van ő, s te mosolygva csudálod, hogy arczát
A homok ily híven szökteti vissza feléd.
Szólj, ki vezette karod? ki sugalta kebledbe, hogy ezt merd?
Ah! neked e hevülést egy kegyes isten adá! –
»Ámor hagyta, hogy őt ujjam rajzolja szeretve,
S leczkéjét együtt vette Ferenczy velem.

Ehhez a költeményhez Kazinczy következő két jegyzetet fűzi:

«I. A’ Művészek’ Mythologiája a rajzolást feltalált Leánynak még nem ada nevet; a nélkül szóllani pedig felőle bajos, körülirással izetlen. Kénytelen valék tehát annak nevet csinálni. Rajzolni görögül: γραιειν, ‘s innen gráphisz; ennek diminutivuma Graphidion, mely kedves kis Rajzolót tehet. II. Epigrammámnak harmadik Distichona, általöntve a’ poétai (sokat hallgatva mondó) beszédből a’ prózai (mindent elmondó) beszédbe, ezt jelentheti: – Ámor vezete e’ találmányra, s biztata, hogy szerencsés leendek, ha munkámat con amore dolgozom. Ferenczy meghallá a’ leczkét, követte azt, ‘s úgy lőn szerencsés az én képem’ dolgozásában, mint én valék az arcz’ rajzolásában.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s