Kis lépésekben az absztrakció megértése felé

Heinrich Lützeler “Absztrakt festészet – Jelentősége és határai” c. könyvét forgatom már egy jó ideje; érdemes ugyanis több időt eltölteni ezzel a könyvvel (én személyesen egyes fejezetekből több oldalnyi jegyzetet készítettem, és számtalan idézetet is kiírtam magamnak), mert egy szerintem nagyon jól megszerkesztett útmutató az absztrakt festészet elsőre áthatolhatatlannak tűnő világához. Ha azt nem is garantálja a könyv elolvasása, hogy egy akármilyen szembejövő absztrakt alkotásról azonnal képesek legyünk képelemzést írni, de egy vagy akár több lépéssel is bizonyosan közelebb kerülhetünk az absztrakció megértéséhez.

Szerencsés véletlennek tartom, hogy éppen ezzel egy időben olvastam el Fehér Dávid “Lebegő geometria – Nádler István munkáihoz” című, az ÉS-ben megjelent cikkét, mert úgy érzem, egy adott ponton a két író találkozik.

Bár nyilván más indíttatásból és megközelítésből, de az absztrakt festészetnek ugyanarra a lényeges jellemzőjére mutatnak rá. És ami a legjobb, hogy ez talán se nem annyira bonyolult, se nem annyira az élettől elrugaszkodott valami, hogy ne lehessen megérteni és kellő nyitottsággal elfogadni. Ezzel a tudással pedig szerintem egy kicsit magabiztosabban lehet majd közelíteni a non-figurális alkotásokhoz, ugyanis éppen azt próbálja megértetni mindkét szerző, hogy mit is ábrázolnak ezek a festmények, mit kell keresnünk bennük, ha már a tárgyias világ megjelenítésére semmiképpen sem számíthatunk.

Heinrich Lützeler a következőket írja (kiemelések tőlem):

Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy az absztrakt festészet számára a lélek minden mélysége és a felszínről származó minden inger elérhető: ez a festészet látásbeli örömet és megrendülést nyújt – éppen úgy, mint a tárgyias művészet. Az absztrakt festészet azonban mindent a saját maga módján tesz; nem azt ismétli és variálja, ami a tárgyias művészetben is megtalálható, hanem megteremti a saját kifejezési birodalmát. Erre az absztrakt festészetet az a tapasztalat kényszeríti, hogy nem fér bele minden élmény a figurális ábrázolásba. Ennek a művészetnek az a célja, hogy olyan élményt fejezzen ki, melynek nincs meg a helye a figurális művészetben. […] az absztrakt festő egyszerűen közvetlenül meg akar valósítani olyan lelki folyamatokat, melyek a motívumhoz kötött képalkotás számára el vannak zárva.

és példákkal szemlélteti, hogy pontosan milyen – a tárgyias művészet által nem ábrázolható – élményekre és (lelki) folyamatokra gondol:

Vagy hogyan tudnánk egyébként a tavaszi túlburjánzó növekedést, egy szerelmes szenvedélyét, egy alkotó elme gondolatainak formálódását, szárnyalását megsejteni?

A tavasz esetében még konkrétabban is próbálja érzékeltetni, mire gondol: a tárgyias festészet meg tudja jeleníteni a tavaszi újjáéledés eredményét  (például egy gyönyörű kert vagy táj formájában, ahol látjuk a rügyező fákat, észleljük a virágok színeit, stb.)

Claude Monet: Tavasz (Gyümölcsfák virágban), 1873, Metropolitan Museum, New York
Claude Monet: Tavasz (Gyümölcsfák virágban), 1873, Metropolitan Museum, New York

de magát, az életre való ébredezés folyamatát már nem képes visszaadni.

Paul Klee: Növekedés indul, 1938
Paul Klee: Növekedés indul, 1938

Olyan, mintha egy esőtől nedves napon bepillantanánk a földbe. A növényeket most nem csak fejlődésnek annak az előrehaladott stádiumában látjuk, amikor a talajból kibukkannak, hanem még bezárkózva, alvás közben, vagy az ébredés első pillanatában, amint a csírák lomhán kinyúlnak és halkan tapogatják a fény felé vezető utat. A kezdet uralkodik ezen a képen. […] Az élet finom ornamentikája tárul fel előttünk.

Komolyabb és súlyosabb témák is helyet kapnak az absztrakció végtelen lehetőségekkel rendelkező világában, ilyen például a Teremtés témája. A tárgyias művészet csak a Teremtés egyes mozzanatait tudja megragadni, miközben az absztrakt festészet magát a teremtés lezajlását tudja érzékeltetni:

[…] bizonyos keletkezési folyamatokat csak ritmikusan mozgatott színekkel lehet közölni.

Paul Klee: Kezdetben (vala), 1916
Paul Klee: Kezdetben (vala), 1916

A Lützeler által példának felhozott és a tárgyias művészet által nem megjeleníthető témák sorát szerintem tökéletesen egészíti ki Fehér Dávid a következő sorokkal (kiemelések tőlem):

Gyakran gondolkozom azon, hogy megfesthető-e a lebegés. Ábrázolható-e a repülés dinamikája, a szárnycsapások ritmusa, a súlytalanná váló testek tehetetlen mozgása a világűrben vagy egy tárgy zuhanása egy távoli pont felé. Megragadható-e a földet érés előtti utolsó pillanat feszültsége, a súlytalanság átmeneti állapota… Megfesthető-e az a pillanat, amikor elkezdtek megolvadni Ikarosz szárnyai?

A szerző szerint ahhoz, hogy fenti kérdésekre választ kapjunk elég megtekintenünk Nádler István “lebegő geometriáit”.

Nádler István: Fehér térben I, 1977
Nádler István: Fehér térben I, 1977

A hófehér képalapon geometrikus alakzatok lebegnek, úsznak: mintha madarak lennének, törékeny papírrepülők, könnyű kézzel hajtogatott struktúrák. A formákat kifeszülő diagonálisok tagolják, melyek éteri színmezőket írnak körül. Mintha fénynyalábokat látnánk, melyek megtört egy imaginárius prizma. A képfelület fénytörések éteri játéka. A láthatatlan fehér fény színekké bomlik, az összehajtogatott üresség pedig formává és térré válik. Lebegő színné, lebegő formává és lebegő térré.

Nádler István: Homokmadár V, 1979
Nádler István: Homokmadár V, 1979

A homokmadár talán sivatagi szélörvény:testetlen, finoman áttetsző. A földtől elrugaszkodó föld képe. Talán az őselemek küzdelme, a levegőé és a földdé. A homokmadár ennyiben a tűzmadár ellentéte is lehetne. A lebegés pedig az egymást kiegyenlítő ellentétek küzdelméből keletkező kényes egyensúlyhelyzet.

Láthatjuk tehát, hogy a lebegés és a súlytalanság valóban megfesthető, és hogy ezáltal az absztrakt festészet lehetővé teszi ezeknek a fogalmaknak egy sokkal tágabb interpretációját, ami segít abban, hogy ne csak a fizikai tárgyak lebegéséhez kapcsoljuk. Ha elvonatkoztatunk ettől az elsődleges jelentéstől, és kellő nyitottsággal hajlandóak vagyunk elfogadni, hogy a két fogalom átvitt értelmezését is meg tudja ragadni a tárgy nélküli festészet, akkor mindenképpen közelebb jutunk ahhoz a szemlélethez, ami segít befogadni az absztrakciót. Fehér Dávid a következőket írja a Nádler munkáiról szóló cikkében:

Megfesthető-e a súlytalanság súlya? – térek vissza a Fehér térben és a Homokmadár című festményekhez. A lebegés talán nem is a testek helyzetére, hanem a különféle történeti, filozófiai, társadalmi kontextusok között sodródó absztrakt festészet változó pozíciójára vonatkozik.

Visszatérve a Lützeler könyvével való párhuzamhoz, az említett kötetben a következő fejezetcímmel találkozhatunk: “Súlytalan létezés”, ami azt jelzi, ha már egy egész fejezet erről szól, hogy ő is azt szeretné megértetni az olvasóval, hogy ez mennyire lényeges eleme az absztrakciónak. Lützeler olyan példákat hoz, ahol a súlytalanság a létezéshez kapcsolódik és annak érdekében, hogy könnyebb legyen befogadni az olvasó számára konkrétan az álom állapotában keletkező képekhez köti, hiszen azt mindnyájan megtapasztalhatjuk.

Willi Baumeister: Vona-figura, 1935
Willi Baumeister: Vonal-figura, 1935

Baumeister műveinek ebből a csoportjából […] választunk ki egy festményt, a Vonal-figurát, amely a súlytalan létezés egy harmadik formáját mutatja meg[…] az álmot. Persze,nem a szokásos értelemben vett álomról van szó, melyben szertefutnak a dolgok és a gondolatok összefüggései, hanem egy olyan álomról, mely feltárja a lélek mélységét, és a feltárt elemeket egy első, futólagos, próbaképpen létrehozott alakban dermeszti meg […] A festmény alapja felhősen bizonytalan. A keletkezés fátyla, zöld, lila és sárga pára lebeg felette. Cél nélkül, véletlenszerűen kígyózik egy pár vonal, és már néhány képződményt is sejtet, melyek halványan érintkeznek egymással […] Néha fekete foltokká sűrűsödnek a vonalak, mintha most már valami komoly dolog alakulna ki […] Kívülről határozottabb színű elemek nyomulnak be, melyek metszik a vonalakat, túlhaladnak rajtunk, megtelepednek bennük. De végül is minden megmarad a lebegésben, nagyon távol, nagyon halkan – álomszerűen. Csak súlytalan vonalakból születik meg a rend, csak színfoltok árasztanak magukból ellentéteket, csak színfátylak hoznak létre egyensúlyt.

Tehát összegzésként megjegyezhetjük, hogy érdemes úgy közelíteni az absztrakt alkotásokhoz, hogy – legalábbis egy részük  – folyamatokat ( például: keletkezés, teremtés) és állapotokat ( például: súlytalanság, lebegés, álom) szeretne a színek és formák sajátos elrendezésével érzékeltetni.


Nádler István műveinek egy része megtekinthető a Kisteremben március 3-ig, ahol az 1960-as évek végétől az 1990-es évek közepéig terjedő időszakból mutatnak be egy szűk válogatást.

Majd március 8-tól a Fészek Galériában nyílik a KÖZÉP című kiállítása.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s