Mednyánszky László: Vízparti táj figurával

Mednyánszky László: Vízparti táj figurával, 1900 körül, magántulajdon

Mosónő a vízparton
Micsoda remek képcím lehetne ez, ha valóban egy igazi zsánerképről lenne szó! Nehéz munka, naphosszat állni a hideg patakban, görnyedni, sikálni, súrolni a szennyes ruhát cserepesre töredezett kezekkel. 1900 körül, Mednyánszky korában nem is volt mindez idegen az akkoriban még divatozó naturalista festészettől. És persze nem okozna gondot elképzelni ezt a témát az impresszionizmus világában sem. Szikrázó napsütés, fehéren libbenő ruhák, a víz tükrén játszadozó napfény, a mosónő ruháján megcsillanó fények, pirosak, zöldek, lilák, s bármily nehéz is a mosónő munkája, ott, egy impresszionista tájképen olyan is lehetne mindez, mint egy ünnep. 1900 körül, akár Mednyánszky is megfesthette volna ezt a témát impresszonista stílusban – ha érdekelte volna őt az impresszionizmus.

Impresszionizmus és naturalizmus
Ez az a két stílus, látásmód, ami Mednyánszky korának festészetében, nagyjából az 1860-as évektől kezdődő mintegy fél évszázadban meghatározó módon formálta át Európa festészetét. Mednyánszky művészetében azonban épp ennek a két stílusnak a hatása csak nagyon nehezen mutatható ki. Az egyik merő optika, a másik merő szociográfia, s mindkettőben ott a szenvedélyes kényszer újfajta igazságok kimondására. Ezekhez képes Mednyánszky festészete, Mednyánszky látásmódja nem az igazság kimondásáról, hanem az igazságok kereséséről szól.

A hangulat
Az impresszionizmusnak már az 1870-es években kialakult egy sajátosan közép-európai változata. Ezt az elsősorban az osztrák és bécsi mesterekhez köthető stílust hangulati impresszionizmusnak, németül Stimmungsimpressionismusnak nevezzük. Mestereik megfordultak Párizsban, Barbizonban de a magyar Alföldön is. Az ő felfogásuk szerint nem elegendő a változó atmoszférikus és fényviszonyok megfigyelése és rögzítése – úgy, ahogyan azt az impresszionizmusban látjuk –, hanem meg kell találni a tájban és természetben a lét általános értelmét is. Monet azt mondja: „minden változik, mégha kőből van is”, osztrák kortársai, Mednyánszkyval együtt azt mondhatnák „mindennek megvan az örök értelme, még ha folyton változik is”. A táj ugyanis nemcsak látvány, hanem a természetnek egy mély, filozofikus jelentést hordozó, tartalommal bíró része. A különös életű, nagyon művelt és érzékeny arisztokrata, báró Mednyánszky László a természetben, a tájban, sőt az emberi alakban is mindig az „egész élet” képét próbálta megragadni. Ennek lényegét pedig a passzivitás, a nagy természettel való eggyé olvadás folyamatában látta. Mednyánszky fiatal korától kezdve vonzódott a természet misztikus értelmezéséhez. A tájban rejlő misztikumot azonban az életmű egyes szakaszaiban más és más módon élte át és próbálta megjeleníteni. Apja halálának évében, 1895-ben jutott el oda, hogy kimondja: „a benyomások földi vagy reális bázisa mindinkább megszorítandó”, cserébe pedig „azok intenzitása növelendő.” Vagyis nem a tárgyi részletek, hanem azok egyre mélyebb hangulati megjelenítése vált fontossá számára. Ugyanígy, az 1900 körüli években tűnnek el festészetéből a szimbolisztikus utalások is.

Egy kép a falon
A fények mozgalmas játéka az égen, a párás levegőben felderengő fák monoton ritmusa, a víz és a fűvel benőtt partszakasz szinte tapinthatóan érzékletes megfestése mind a valóság érzékeny és pontos megfigyeléséről tanúskodik, a kép mégis olyan, mintha nem ezen a világon járnánk. Mednyánszkyra jellemző, hogy képeinek belső feszültségét alig észlelhető finom ellentétekkel éri el. Ezen a festményen valójában sem az évszak, sem a napszak nem azonosítható teljes bizonyossággal. A fák zöldek ugyan, mégsem a nyár vagy a tavasz kirobbanó életereje, hanem az ősz titokzatossága érződik inkább. Aranyló fényben fürdik az égbolt, mintha csak az alkonyat közeledne, az esti elnyugvással azonban a parton tevékenykedő figura aktivitása áll ellentétben. A természet örök misztikuma, ember és természet kibogozhatatlan egysége fogalmazódik meg Mednyánszky László festészetében. Képei nem szobadíszek, hanem az otthon terét a végtelenség felé kitágító, gondolkodásra és elmélkedésre inspiráló médiumok.

Forrás: Bellák Gábor írása

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s