Paul Cézanne: Mont Sainte-Victoire, 1895

Paul Cézanne: Mont Sainte-Victoire, 1895, Barnes Foundation, Lower Merion, USA
Paul Cézanne: Mont Sainte-Victoire, 1895

Cézanne festészetében megnőtt az önálló forma szerepe: nála már nem annyira a természet észleléséről, mint inkább újrarendezéséről van szó. Blechen valósághű látásmódja nála teremtő látássá alakul át, amely a tájból egy építményt varázsol elő. Négy fokozatban építi fel a képet, síkszerű és trészerű elemekből. Ott van először az előtér síkja, aztán a házak testiessége, majd a hegyek testiessége és végül az ég síkja. A kép felépítés négy fokozatával négy színfokozatot köt össze: a talaj csaknem amorf barnájával és zöldjével kezdi, ezt követi  a házak határozott barna és a hegy kékeszöld színe, az egészet pedig az ég csaknem amorf kékje fejezi be. Ez a száraz felsorolás természetesen elhallgat valami lényegeset, mégpedig azt, hogy a formák és színek építményét vibráló érzékletesség tölti ki. Sehol sem látható egyenletes színfelület; a színek sok árnyalatból szövődnek össze; minden egyes háztetőn szinte lüktet a barna szín. Ennek a színbeli érzékletességnek azonban  térformáló tendenciája is van, ugyanis a színárnyalatokat a művész mindig a szomszédos színárnyalatokhoz viszonyítja. Rokon színek láncai húzódnak végig a képen, és ezáltal mintegy összefogják, összetartják a képet. Például egy sötétebb vörös szín szabályos intervallumokban átugorja az egész felületet, a hegyeken pedig a hullámverés szabályosságával váltakoznak a  világosabb és a sötétebb felületek.
Ahhoz, hogy a formáknak és színeknek ezeket a sokrétű összefüggéseit kifejezhesse, Cézanne-nak vissza kell szorítania mindazt, ami illuzionisztikusan hathat… Cézanne megfosztja a dolgokat önértékűségüktől; ezt úgy éri el, hogy csökkenti a térmélységet, korlátozza a tárgyak térbeli kiterjedését, és feloldja az anyag szilárdságát (például a házfalakon). Ehelyett fokozza a színforma kristályszerűségét. Különösen szembeötlő ez a hegyek ábrázolásánál. Új látásmód alakul itt ki, amely nem a természetre tekint, hanem a természetből indul ki: magukból a dolgokból születik meg egy olyan rend, amely bár nyugalommal van tele, mégis elevenen lüktet, amely egyszerre nyújt átlátszó tisztaságot és részletekben gazdag teljességet. A kompozíció nem nyomja el  tárgyakat, mégis föléjük nő; ezáltal a festmény emelkedett ünnepélyességet kifejező, ragyogó és kiegyensúlyozott alkotássá válik.

Forrás:
Heinrich  Lützeler: Absztrakt festészet – Jelentősége és határai

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s