Poussin: Orpheusz és Eurüdiké

Gyenge Zoltán könyvének a végzetről szóló részében említi Orpheusz és Eurüdiké történetét és ennek egyik képzőművészeti ábrázolását: Nicolas Poussin (1594-1665, francia klasszikus barokk festő) azonos című festményét. A Platón által elbeszélt pamphüliai Ér mítoszát (melyet Gyenge Zoltán egyfajta archetípus mítosznak tekint) elemezve, a szerző arról ír, hogy a történet szerint Ér találkozott többek között Orpheusz lelkével is, aki a sors választásának pillanatában a hattyú életformát választotta, mert “az asszonyi nemet, mely a halálát okozta, gyűlölte, és nem akart asszonyban fogantatva  megszületni”.

A “vak végzet” tulajdonképpen végigkíséri a két szerelmes történetét. Orpheusz (Kalliopé múzsa és Apollón fia) a görög mitológiának az a szereplője, aki csodás zenéjéről nevezetes, mely képes volt lecsillapítani a vadállatokat, táncra indítani a sziklákat és megállítani a folyókat. A végzet kétszer játszik jelentős szerepet élete során: először a szerelmével, Eurüdikével kötött nász napján, amikor egy mérges kígyó harapása megöli hitvesét, másodszor pedig, amikor lemegy érte az alvilágba és egy pillanatnyi ingadozás miatt ismét és végleg elveszíti.

Nicolas Poussin festménye az első, a sors szempontjából jelentős momentumot jeleníti meg.

Nicolas Poussin: Orpheusz és Eurüdiké, 1650 - 1653, Louvre, Párizs
Nicolas Poussin: Orpheusz és Eurüdiké, 1650 – 1653, Louvre, Párizs

“Nicolas Poussin 1650 és 1653 között készült képe még az előtörténetet ábrázolja. Azt a csodás pillanatot amikor mindenki önfeledten ünnepli a jegyespár esküvőjét, amikor mindenki Orpheusz csodás játékára figyel, mindenkit elkápráztat a zenének az érzelmeket egészen betöltő csodája, és senki vagy szinte senki nem figyel a közelgő veszedelemre, a kígyó képében közelítő halálra, amely példát ad majd a szerelem életet átívelő erejének. […] A halál közeleg, de a zene el tud kápráztatni annyira, hogy nem figyelünk az élet veszélyeire, amelyek az elmúláshoz vezetnek.
A táj hangulata Poussint látszólag sokkal jobban érdekli, mint maga a történés. A táj a főszereplő, a belehelyezett személyes mintha csak részesei volnának. Ebben a festmény Giorgione híres, hírhedt képére, A viharra emlékeztet. […]
A két kép között az a közös elem, hogy a vészt jósló bajt maga a táj reprezentálja. És talán a két nő gesztusa. A vihar itt is, ott is közeleg. A veszedelem egyre növekszik, egyre jobban megközelíti a szemlélőt, a fények szinte valószerűtlenek…Itt egy villám, ott az egyre sötétebb ég a háttérben gomolygó füst, valamint a kép baloldalának feketében hajló sötétsége, vele szemben a szinte világító jobb oldal kontrasztja; a kettősség a bizonytalanságot erősíti. Eurüdiké nemsokára halott lesz.” (Gyenge Zoltán – Kép és mítosz)

A festmény a halál váratlan és brutális megjelenésének az ábrázolása egy idillikus tájban, melynek valóban nagyon fontos szerepe van, mint egyébként Poussin minden munkájában, hiszen neki éppen ez az egyik védjegye. Miközben Orpheusz a nászát ünnepli lantja kíséretében Eurüdikét, aki éppen virágokat szedett, megmarja egy kígyó és ő felsikolt. Egy meglepett horgász az egyetlen, aki észreveszi és odafordul; a szerelme viszont zavartalanul játszik tovább, nem hall és nem lát semmit…

poussinsnake
Ha szeretnénk a képpel részletesebben megismerkedni, máris ellentétes értelmezésekkel találkozunk.
Michael Levey könyvében tónak látja a háttérben megjelenő vizet, viszont ezt Michel Déon  (francia író és az Akadémia tagja) – egy konferencián beszélve a festményről – egyértelműen a Tiberissel azonosítja, és ezt az állítását egyfelől azzal indokolja, hogy a túlsó parton látható épületek Rómát idézik, másfelől pedig a víz felszínének mozdulatlansága szerinte egyszerre hivatott jelezni Orpheusz zenéjének hatását a természetre és a közelgő tragédiát; de attól még,  hogy nem folyik, ez még a Tiberis.

Poussin 02

“A táj széles tavat ölel körül, mely mögött egy eszményi város hengerei és kockái emelkednek, közöttük egy stilizált Angyalvár dominál.” (Michael Levey – A festészet rövid története)

Az Angyalvár a Ponte S. Angelóval, ami szintén megjelenik a festményen
Az Angyalvár a Ponte S. Angelóval, ami szintén megjelenik a festményen

Poussin nem véletlenül választotta éppen az Angyalvárat: ez eredetileg Hadrianus császár síremléke volt, így ebben is megtaláljuk a halálra való utalást. A füst pedig Ovidius soraira emlékeztet, amiben leírja Orpheusz és Eurüdiké nászát:

[Hymenaeus ]
Hát odament csakugyan, de bizony nem is ünnepi szókkal,
nem vidor orcával, nem jó jelt víve magával.
Könnyokozó füstöt sziszegett ki a fáklya kezéből,
lángra sosem lobbant, bármint csóválta kezével

Ismét egy vészjósló jel: Hymenaeus vagy Hümenaiosz a nász és a házasságkötés védőistene a görög mitológiában, megjelenik az esküvőn, de a fáklyája nem ég, hanem csak “könnyokozó füst” jön ki belőle.

Ebben a jelképekkel telített díszletben a háttérben zajló másodrendűnek mondható jelenetek az előtér két jelenetével teljesen ellentétben vannak: itt megállt az idő (Orpheusz lantjának hangja állította meg egyfelől, másfelől maga a végzet állította meg Eurüdiké boldog száguldását), ott az élet zavartalanul megy tovább, mintha mi sem történt volna (fürdőzök vidáman csobbannak a vízbe az egyik oldalon, és dolgozó emberek végzik napi fáradalmas tevékenységeiket a másik oldalon). Ez az ellentét még inkább hangsúlyossá teszi a tragikumot.

Poussin 01

Ahogy Gyenge Zoltán is megjegyzi írásában, az ellentét fennáll a kép jobb és baloldala között is, és ezt az elválasztást leginkább a fénnyel jelzi a festő. Ha jól megfigyeljük, akkor Eurüdiké a kép szinte mértani közepén helyezkedik el (szimbolikusan élet és halál között), és ezt a tengelyt kompozíciós szempontból a hajó árboca is folytatja és jobban kiemeli. A festmény sötétebb, bal felében van a kígyó, a vészjósló füstfelhő és a természet sivárabb ábrázolása: sziklákat látunk és egy-két majdhogynem jelzésszerű fát. A másik oldalon minden fényben tündököl, vidámság uralkodik, a magasra nőtt, erős törzsű, vastag fák jelképezik buja lombozatukkal ez életerőt, és Poussin ide helyezte el a szerelmespár lakodalmára utaló tárgyakat is, amelyek szintén az élet örömeit szimbolizálják:

Poussin 03Poussin festménye a emberi lét múlandóságáról szól és a tervek hiábavalóságáról, hiszen a végzet a legváratlanabb és alantasabb módon közbeszólhat; saját szűk világunktól eltelve észre sem vesszük – a mitológiában oly fontos szerepet betöltő – jeleket, de még magát azt a pillanatot sem, ami végérvényesen megváltoztatja sorsunkat, csak amikor már túl késő. Az Orpheusz és Eurüdiké gyönyörű képzőművészeti megfogalmazása ennek a gondolatnak.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s