René Magritte: A szabadság küszöbén

René Magritte: A szabadság küszöbén, 1937, Museum Boijmans van Beuningen, Rotterdam

René Magritte fantasztikus és természethűen megfestett képei, más szürrealisták műveivel ellentétben, nem álmok vagy saját maga által előidézett lelkiállapotok szüleményei. A hétköznapi élet jelenségeiről folytatott elmélkedésből származnak. Magritte hitt abban, hogy a tudatos gondolkodás vezet el az eszmékhez, és a festészetben az eszmék számítanak. Ha egy kép alapgondolata helytálló, mondta, akkor a kép reprodukciója éppen olyan jó, mint az eredeti. Különösen érvényes ez a Szabadség küszöbén című képre, mert Magritte két változatát festette meg: egy kisebbet 1929-ben, a szürke mennyezet nélkül, és ezt a nagyobbat 1937-ben, londoni pártfogója, a szürrealistákat gyűjtő költő, Edward James házának lépcsőcsarnokához méretezve. Ez a festmény műveinek egy sor jellegzetes motívumát tartalmazza: a halotti csöndet érzékeltető üres tereket; a festmény a festményben; a szokásos kontextusukból kiragadott, és ily módon “szüperreális” jelentőségre szert tevő tárgyakat. A nyolc egyforma méretű falsíkon erdő, felhős ég, egy ház homlokzata, filigrán papírkivágás, női torzó, faerezet, harangjáték és lángfal látható. Mindegyik olyan téma, amelyet Magritte 1929 előtti műveiből emelt át.

Női torzó

Magritte ezt a női torzót a reneszánsz ábrázolásokra jellemző szuggesztív domborulatokkal, természetes bőrszínnel és kontrasztokkal festette meg. A torzóvá redukált nő névtelen – totálisan női és totálisan jellegtelen – marad. A nő mint a nemiség tárgya számos 20. századi műben visszaköszön, többek közt Luis Bunuel A vágy titokzatos tárgya (1977) című filmjében, amely maga is a szürrealista filmművészet korai előhírnöke.

Fafelület

A hátsó falon látható fautánzat 1927-1933 közötti műveinek egyik fő motívuma; ugyanakkora a jelentősége, mint a faerezetnek egy másik szürrealista, Max Ernst művein, akinek frottage-ait Magritte ismerte. Magritte-nak az ilyesféle technikai bravúr nem esett nehezére.

Tüzérségi fegyver

A helyiség üres, egyetlen tárgytól – a súlyos tüzérségi fegyvertől eltekintve. Az ágyú a torzót veszi célba, hangsúlyozva saját fallikus jellegét. Jelenléte azt sugallja, hogy egy hatalmas betolakodó veszélyeztetheti Magritte esélyét a szabadság küszöbének átlépésére.

Az ég falsíkja

Az eget szokás szerint a horizont fölé festik, Magritte azonban  az alsó soron helyezi el, eléggé valósághű összefüggésben, a ház és a fafelület között. Magritte nyári egei mindig meglehetősen egyformák, mint mondja: “világoskéket használtam, ahol az eget kellett ábrázolni, de soha nem ábrázoltam az eget abból a célból, mint a művészek teszik, hogy ürügyem legyen egyik kedvenc kékemet egyik kedvenc szürkém mellé helyezni.”


Forrás:
Stephen Farthing (szerk.): A művészet nagykönyve

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s