Reneszánsz (6-2) – Raffaello Santi: Borgo égése

A KOGART Galéria festészettörténeti előadásán készített és olvasmányaimmal kiegészített jegyzeteim.

A Borgo égése című freskóról nevezték el azt a vatikáni termet, amiben található: Stanza dell’Incendio (A Tűzvész Terme). Egyes művészettörténészek úgy tartják, hogy már ezt a termet sem maga Raffaello festette: ő csak a vázlatokat készítette el, minden mást pedig a műhelyében dolgozó tanítványok festettek.

Raffaello Santi: Borgo égése, Vatikán
Raffaello Santi: A Borgo égése, Vatikán

A freskó kontextusa: a Stanza dell’Incendio – X. Leó pápa privát étkezője – az előzőekben bemutatott Stanza della Segnatura után készült el 1514-1517 között, X. Leó pápasága alatt, aki – ugyanúgy, mint II. Gyula pápa – komoly pártfogója volt a művészeteknek. A teremben látható freskók a Medici-főpap elődeinek történetét illusztrálják, és a különböző Leó nevű pápákhoz fűződő, a pápaság intézménye szempontjából fontos eseményeket dolgozzák föl. A Borgóban keletkezett tűzvészt is egy ilyen jelentős eseményként jegyezték, és Raffaello azért is választotta ezt a témát, mert alkalmasnak találta annak bemutatására, hogy a pápák már nemcsak élvezik az istenség védelmét, hanem ők maguk is képesek csodákra.

Amit a freskón látunk: egy legenda szerint a 874-ben a Szent Péter bazilika előtti városrészben, a Borgóba kitört tűzvészt IV. Leó pápa állította meg azzal, hogy megjelent a vatikáni palota erkélyén és imádkozott. A festményen pontosan ez a jelenet látható: az előtérben az emberek ösztönös reakcióit figyelhetjük meg a tűz okozta pánikhelyzetre, a háttérben pedig a vatikáni erkélyt a pápa alakjával. A tömeg a legkülönbözőbb emberekből áll: vizet hordó asszonyok, egymást segítő menekülők, térdre borulva imádkozók, valamint riadtan rohangáló gyermekek. Állítólag az a férfi, aki egy idős embert visz a hátán a kép bal oldalán Aeneast alakját idézi, amint az égő Trójából apját, Ankhiszészt menekíti ki ugyanígy a hátán cipelve. 

A kompozíció: nemcsak mozgalmas, hanem teljes egészében szakít a centrális perspektíva által diktált térábrázolás szabályaival, valamint az emberi alakok ábrázolásának reneszánsz arányrendszerével. Erről Daniel Arasse a következőket írta:

“Világossá vált, hogy a perspektíva ideje hamarosan lejár. Még Raffaello, az egyensúly és a tiszta forma zsenije sem tartott ki mellette, egyszerűen azért nem, mert a történelmi valóság megakadályozta abban, hogy higgyen a kultúra és a hatalom korábbi egyensúlyában”.

Szokatlan módon éppen a középtengelybe elhelyezett, a nézőnek hátat fordító, karjait elkeseredetten a magasba emelő női figura vezeti a tekintetet a történet főszereplője felé, a háttérben szinte eltörpülő pápa felé, aki egy reneszánsz loggián állva áldást küld a riadt tömegnek.
A pápai palota takarásban jelenik meg, mint ahogyan maga a palota is félig eltakarja a háttérben megjelenő középkori templomhomlokzatot, a régi Szent Péter bazilikát. A tér mélységi viszonyait ez a többszörös takarás megkérdőjelezi, ugyanakkor a bal oldalon látható antik oszlopsor erősen fokozza a rövidülés érzetét. Az előtér, a háttérhez hasonlóan, aszimmetrikus felépítésű. A jobb oldali nyugodt tömeget ellensúlyozza a bal oldali részlet, az egész kompozíció felét elfoglaló tűzvész jelenete. A legfeltűnőbb figura egy aránytalanul elnyújtott, meztelen férfi alakja, aki az égő házból a falon leereszkedve menekül. Szerkezeti szempontból – a klasszikus harmónia szabályai szerint – jelenlétét semmi nem indokolja. Egyetlen szerepe a drámaiság fokozása.
Raffaello ugyanakkor ebben az esetben sem mondott le az antik motívumok alkalmazásáról. Az előtérben látható egy vázát cipelő nő alakja, ami egy antik előképet idéző részletnek tekinthető. Arasse ezt a riadalom közepette nagyon elegánsan és méltóságteljesen korsót cipelő asszonyt hozza fel példának arra, hogy Raffaello figurái ezen a freskón kifejezetten mesterkéltek.

Ha az Athéni iskolát tekintjük az érett reneszánsz egyik csúcspontjának, akkor a Borgó égése az érett reneszánsz felbontására tett kísérlet, a manierista festészet egyik előfutára. Mégis, mivel ez még nem teljesen manierista stílusban készült freskó, könnyen felfedezhetők rajta a jellegzetes reneszánsz festészeti elemek, amelyeknek Raffaello nagy mestere volt (ugyanúgy, mint két híres kortársa Da Vinci és Michelangelo); ezeket az elemeket leginkább a mozgásban levő női testeket eltakaró szövetek ábrázolásában lehet megtalálni, illetve a bámulatos anatómiai pontossággal kivitelezett, meztelen férfitestek megfestésében. Raffaello stilisztikai virtuozitása egyszerre jelenik meg a mozgás, a gesztusok, az anyagok, a különböző pózban levő testek ábrázolásában és a történetet drámaiságának megelevenítésében.

Raffaello stanzái századokon át szolgáltak modellként a történeti témájú festményeknek. Például a XIX. századi akadémikus történeti festészetnek ezek a freskók biztosították az egyik legfontosabb elméleti alapot.

Források:
Daniel Arasse: Festménytörténeket
Dr. Aradi Nóra (szerk.): Az érett reneszánsz
http://www.tudasbazis.sulinet.hu (Művészettörténet)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.