Reneszánsz (6-3) – Raffaello Santi: Galatea diadala

A KOGART Galéria festészettörténeti előadásán készített és olvasmányaimmal kiegészített jegyzeteim.

“Raffaello a tiszta forma és az egyensúly zsenije…” (Daniel Arasse)

A XVI. században Itáliában megnövekszik a vidéki élet értéke, és a legtöbb tehetős család építtet magának villát vidéken, vagy Róma egyik kívül eső területén: a Trastevere ma már Róma egyik kerülete, és számos akkoriban épült villa ma is áll és látogatható.

Az egyik ezek közül a Villa Farnesina, a Farnese család nyári rezidenciája. A villát Agostino Chigi építtette, egy gazdag bankár és pápai kincstárnok. Ő rendelte meg a freskókat is olyan nagy mesterektől, mint Raffaello vagy Giulio Romano. A villát később a Farnese család vette meg és nevezte át. Raffaello és műhelye festette meg az úgynevezett Loggia di Psyché földszinti termet (melyet Psyché történetéből vett jelenetek díszítik) és a Galatea diadala című freskót is.

Raffaello Santi: Galatea Diadala, 1512
Raffaello Santi: Galatea Diadala, 1512

Mitológiai háttér: Galatea egy tengeri nimfa, egy néreida. A néreiszek vagy néreidák a görög mitológiában Néreusz és Dorisz lányai, akik a tenger mélyén laknak, és vidám tánccal és zenével szórakoztatják magukat és a vizeket lakó egyéb isteneket, egyébként pedig ők az istenek és hősök kísérői a tengereken és a hajósok oltalmazói.  Hagyományosan ötvenen vannak; általában csoportosan jelennek meg mind az irodalomban, mind a képzőművészeti ábrázolásokon, melyeken – mint Raffaello festményén is – gyakori a delfinen lovagló néreida motívuma.

Irodalmi vonatkozás: Raffaello freskójának a témáját egy firenzei költő és humanista, Angelo Poliziano egyik verse inspirálta (Poliziano sorai ihlették még Botticellit is, amikor a Vénusz születése című festményt készítette). A Galateáról szóló versszak azt a jelenetet írja le, amikor üldözőbe vette őt az otromba Polüphémosz küklopsz, és dallal próbálta magához édesgetni, de Galatea delfinfogatán kísérőivel együtt elsuhan mellette és kineveti.

Amit képen látunk: Galateát látjuk a delfinfogaton, körülötte néreidák és tengeristenek, felette pedig kis Cupidók. Maga Polüphémosz nem jelenik meg ezen a festményen, ugyanis Raffaello az óriás képét egy másik szoba falára tervezte. A delfinek gyakori szereplői a görög mitológiának, rendszerint ők is kísérő és segítő szerepet töltenek be, és a leggyakrabban a Poszeidon ábrázolásokon jelennek meg, de Aphroditét is sokszor láthatjuk delfinekkel.

A téma: a festmény témája a szerelem. Több fajta szerelem is megjelenik a képen, direkt módon vagy utalásként. A legszembetűnőbb a földi, érzéki szerelem, amit a két pár játékos ölelkezése ábrázol. Galatea felfelé fordított, vágyakozó tekintete elfordul ezektől, ezért úgy szokták interpretálni, hogy az égi szerelemre utal, ami nélkülöz minden testiséget. Ugyanakkor a jelenet hátterében, a festmény alapjául szolgáló történetből és magából a címből is kiindulva tudjuk, hogy ott van Polüphémosz viszonzatlan és legyőzött szerelme is.

A kompozíció:  kifejezetten gazdag kompozícióval állunk szemben: sok alak szerepel a képen, különböző csoportokra osztva, a mozdulatok és pózok rendkívül változatosak, és az egész szerkezet – bonyolultsága ellenére – tökéletesen harmonikus. Ezért is tartják úgy, hogy ez a mű Raffaello klasszikus festészetének a csúcsát képviseli. Ha jól megfigyeljük a részleteket, akkor láthatjuk, hogy minden formát és mozdulatot egy másik ellensúlyoz: “A kis Cupidók, akik nyíllal a szép nimfát célozzák meg, nemcsak egymás mozdulatait folytatják és visszhangozzák, de lenn, a kép alján az úszó fiúcskában újra megcsendül a legfelül középen repülő kis fiútest vonalritmusa” (E.H. Gombrich) A kép szélein egy-egy kagylókürtöt fújó tengeristent helyezkedik el, miközben a hintó mellett két pár ölelkezik szerelmesen, egymással ellentétes helyett foglalva el szinte fordított pózban.
Galatea alakja a festmény középpontjában, úgy tűnik, szintézise az összes többi, körülötte látható mozdulatnak és póznak. A hintója balról jobbra száguld, emiatt a haja hátrafelé lobog; tekintette a kép felső bal széle irányul, a jobb térde a néző felé mutat, miközben a felső teste a delfinek irányába fordul – igazán összetett ennek az egy főalaknak a póza. Annak ellenére, hogy minden alak ábrázolása rendkívül dinamikus, és az egész jelenet a mozgásra épül,  mégis az összkép kiegyensúlyozott, és éppen rejlik Raffaello zsenialitása.

“A görög művészetben a szépségideál úgy született meg, hogy az eszmény, az elgondolt sematikus forma apránként megközelítette a látottat, a valóságot. Itt a folyamat megfordított: a művész a látott formát igyekszik közelíteni a maga ideáljához, ami ebben a korban az ókor szépségideálja, más szóval idealizálja az élő modell alakját” (E.H. Gombrich). A festményt Galatea arcának különleges szépségéért is csodálták Raffaello kortársai. Állítólag, amikor arról kérdezték, hol talált egy ilyen gyönyörű modellt, azt válaszolta, hogy nem egy adott modell alapján formálta meg a néreidát, hanem egy bizonyos ideális szépséget szeretett volna megfesteni, úgy ahogy az ő képzeletében ez megjelenik. Ez azt is jelenti, hogy ő már – elődjeivel ellentétben – elkezdett távolodni attól a célkitűzéstől, hogy a valóságot minél pontosabban visszaadja alkotásain.

“Raffaello a komponálás egyik legnagyobb mestere, alakjai szabadon, könnyeden mozognak, és együtt mégis harmonikus, zárt egészet alkotnak.” (E.H. Gombrich)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s