Tér és idő a művészetben -előadásjegyzetek (5)

A “Tér és idő a művészetben” című előadás (SzM – Tettamanti Zsófia) során és az olvasmányaim alapján készített jegyzeteim.

7. Időtlen idill

A tér és idő (vagy éppen időtlenség) megjelenítésének szempontjából igen fontos momentum a művészettörténetben a tájképfestészet előretörése. A modern értelemben vett realisztikus tájkép a XVII. századi Hollandia szülötte, míg az idealista tájfestészet francia származású mesterei: Claude Lorrain és Nicolas Poussin Rómában működtek. A XVIII-XIX. sz. fordulóján terjedő felvilágosodás a közvetlen tapasztalat, a megfigyelés elsődlegességét hirdette. A topográfiailag pontos tájleírás hűvös objektivitásával a természettudományok segítőjévé vált.

Bemutatott kép: Jacop Philipp Häckert (1737-1807): Táj a Nemi-tóval

Jacob Phillip Häckert: Táj a Nemi-tóval, 1784.
Jacob Phillip Häckert: Táj a Nemi-tóval, 1784.

A festményről:

Häckert egyik késői képviselője volt az idealista tájfestészetnek, aki  – nemzetközi tapasztalatának köszönhetően, és mint Claude Lorrain nyomdokait követő művész – komoly befolyással bírt a XVIII. század végi Nápoly művészi köreiben. Ezen a topográfiailag pontos festményen, egyértelmű Lorrain klasszikus kompozíciójának a hatása. Sok ókori szerző zengett ódákat a Róma mellett elterülő Nemi-tó szépségéről. Diána tükrének nevezték, és a vadászat istennőjének emelt szentélynek a romjai még mindig megtalálhatók a tó mögötti erdőben. A festő a pásztorok jelenlétével egy idilli légkört teremt ebben az időtlen tájban.

A tér megjelenítése és a perspektíva:

A kompozíció szimmetrikus és kiegyensúlyozott. A festmény tere három részre oszlik: előtér – középtér – háttér és ezek párhuzamosak a kép síkjával. A három tér egyértelműen elkülönül a különböző színek által: barnás tónusok az előtérben, zöld a középtérben és kékek, illetve szürkék a háttérben. A néző légi perspektívából szemléli a képet, és a tekintetet a fák vertikális vonala irányítja a kép mélysége felé.

Ebben a korban, főleg Franciaországban, a tájfestészetet nagyon szigorú szabályok határozták meg, melyeket a konzervatív Francia Képzőművészeti Akadémia fektetett le. Itt a festőket és szobrászokat neo-klasszicista stílusban tanították, és arra ösztönözték őket, hogy a klasszikus ókor és a reneszánsz mestereit kövessék (akadémikus művészet). Az Akadémia által elismert rangsorban a táj, mint képzőművészeti téma az utolsók között volt, hiszen sokkal inkább a történelmi vagy mitológiai jeleneteket részesítették előnyben, mivel ezekről úgy tartották, morális értékeket közvetítenek a közönség felé. Az akadémikus tájképeken a művész kívülről szemléli a tájat, mely általában idealizált, de mivel semmilyen személyes érzelmet vagy élményt nem közvetít a festő részéről, bizonyos merevség jellemzi.

Claude Lorrain: A malom, 1648, olaj, vászon, Galleria Doria-Pamphili, Róma
Claude Lorrain: A malom, 1648, olaj, vászon, Galleria Doria-Pamphili, Róma
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s