Fülszöveg: In 1863, the French painter Ernest Meissonier was one of the most famous artists in the world. The darling of the ‘Salon’ – that all important public art exhibition held biannually in Paris – he painted historical subjects in meticulous detail and sold his works for astronomical sums to collectors who included Napoleon III himself. Manet, on the other hand, was struggling in obscurity. Famous today as the father of Impressionism, when this books opens he was known only as the sloppy painter of a few much-derided canvases depicting absinthe-drinking beggars and bourgeois gentlemen in top hats. With his usual narrative brilliance and eye for telling detail Ross King has taken the parallel careers of Meissonier and Manet and used them as a lens for their times. Beginning with the year that Manet exhibited his ground-breaking Dejeuner sur l’herbe and ending in 1874 with the first ‘Impressionist’ exhibition, King plunges us into Parisian life – on the streets and in the corridors of power – during a ten-year period full of social and political ferment. These were the years in which Napoleon III’s autocratic and pleasure-seeking Second Empire fell from its heights into the ignominy of the Franco-Prussian war and the ensuing Paris Commune of 1871. But it was also a period in which a group of artists, with Manet in the vanguard began to challenge the establishment by refusing to paint classical or historical subjects and, instead, turning to the landscapes and ordinary people they saw around them. Benign as such paintings might seem today, they helped change the course of history. The struggle between Meissonier and Manet to get their paintings exhibited in pride of place at the Salon was not just about art, it was about how to see the world.
Értékelésem: Ez egy rendkívül összetett könyv egy nagyon fontos korszakról a művészettörténetben, arról az évtizedről a XIX század második felében, amelyben ugyanolyan jelentős változások és újítások történtek, mint a reneszánsz éveiben.
A szerző komoly kutatásokat végzett erről a korszakról, így már az első fejezetekből kitűnik az enciklopédikus részletesség, amivel elénk tárja kutatása tárgyát. A könyv ennek a korszaknak a létező összes aspektusát megvizsgálja, felfedi az összefüggéseket a történelmi események, a társadalmi folyamatok és a művészet¬ világa között, ugyanakkor közelről megismerteti az olvasóval az egyes kiemelkedő személyiségek életpályáját, az egymás közötti kapcsolatokat illetve az egymásra kifejtett befolyást. A tanulmány végig e között a két szint között mozog: egyfelől megismerjük a művészek nagyon tág értelemben vett környezetét, másfelől betekintést kapunk számtalan lényeges életrajzi momentumba is.
A könyv vezérfonala egy a korban nagyon híres, majd feledésbe merült festő, Jean-Louis Ernest Meissonier pályafutását követi nyomon, ugyanis ez tökéletesen egybeesik az impresszionizmus születésének korszakával, továbbá hírnevének köszönhetően összekapcsolódik a szerző által ismertetni kívánt szinten minden egyes lényeges elemmel. Ugyanakkor, szinte hasonló hangsúlyt fektet a szerző Édouard Manet életére és karrierjére, hiszen ő volt az, akinek nagyon lényeges szerepe jutott az új művészeti irányzatok és folyamatok megjelenésében. A kronológiai leírás, a két életpályával párhuzamosan, a nevezetes párizsi Szalon éves kiállításai köré szerveződik, nagyjából minden fejezet egy-egy évet mutat be, a nagy jelentőséggel bíró 1863-as évtől kezdve egészen a 1880-as évekig. Mivel ez volt nemcsak a francia, hanem az európai művészeti és kulturális élet egyik meghatározó eseménye, szinte adta magát, hogy a Szalon körül zajló élet köré szerveződjön Ross King tanulmánya is. Így minden egyes fejezetből megtudhatjuk, hogy az adott évben éppen milyen volt a politikai légkör (nagyjából ezek az évek III. Napóleon kormányzásával esnek egybe), ez milyen mértékben és hogyan határozta meg a kultúrába való beavatkozást, milyen szempontok alapján választották a Szalon zsűritagjait, hogyan zajlottak a Szalon előkészületei (például sok mindent megtudhatunk a szervezésről, betekintést kapunk a kor múzeum-, illetve kiállítás látogatásának kultúrájába), megtudhatjuk, milyen volt a kiállított művek fogadtatása a publikum és kritikusok által (rengeteg korabeli újságból és kifejezetten művészeti lapból olvashatunk lényeges idézeteket), hogyan kapcsolódtak be egyéb ágazatok (például az irodalom jeles képviselői) az eseményekbe, és nem utolsó sorban, milyen hatással volt egy-egy Szalonban való megjelenés kudarca vagy sikere a művészek további életére.
Mint említettem, előtérben Meissonier és Manet helyezkednek el, de a könyv fejezetein végighaladva számos más korabeli festővel és azok műveivel ismerkedhetünk meg. Nagyon érdekes részleteket tudhatunk meg egyes alkotások keletkezésének körülményeiről, arról, hogy mi adta az inspirációt egyik-másik festményhez, milyen hasonló elemek köszönnek vissza egyes alkotásokból, de még a modellek életébe is kapunk egy kis betekintést. Műelemzést is olvashatunk, megtanulhatjuk, milyen technikákat alkalmaztak a festők, ezek hogyan fejlődtek, mi volt akkor az újdonság és sok már érdekes adalékot.
Azt hiszem, nyugodtam kijelenthetem, hogy ez a könyv tökéletesen megfelel egy tankönyvnek, olyan sok mindenre kitér, annyira gazdag a forrás-, és ismeretanyaga, és annyira jó a szöveg fejezetbe való szervezése. Ugyanakkor kifejezetten olvasmányos és izgalmas. A sok részlet és információ ellenére is folyamatosan fenntartja a figyelmet, és az események forgatagában az olvasó sokszor hajlamos elfelejteni, hogy nem is egy regényt olvas.
Én rendkívül élveztem azt az időt, amit ezzel a könyvvel töltöttem, és még nem is válunk el, mert rengeteg jegyzetet készítettem, amelyekből reményeim szerint (idő és írókedvem függvényében), majd születik néhány – talán mások számára is értékelhető és használható – blogbejegyzés.
Recenzió (az eredeti kiadáshoz):
When we look back on that great cultural revolution, the long birth of modern art, we tend to forget tactfully what our own tastes would likely have been. We retrospectively cast ourselves amongst the enlightened few. But as with all novelties that have become normal, the real historical task is to envisage not liking them, not understanding them – to imagine yourself as one of those who visited Manet’s 1863 exhibition and, as King says, “menaced his canvases with their walking sticks”. Only then are you able to gauge the magnitude of the change. Anything else makes revolution look easy.
King’s The Judgement of Paris doesn’t have that kind of historical imagination. It simply wants to tell a story, a story about the beginnings of Impressionism. And it pegs the story onto two contrasting figures – a baddy, Ernst Meissonier, the enormously successful, vain, perfectionist painter of reconstructed Napoleonic battle scenes; and a goody, Edouard Manet, the persistent but enormously unsuccessful painter of the Déjeuner sur l’herbe, Olympia, and other works that later became icons of early modern art. But there isn’t really a story. (Forrás és teljes cikk: http://www.guardian.co.uk/books/2006/jun/10/highereducation.news)
Recenzió (az eredeti kiadáshoz):
One would have liked more from King on the diverging aesthetic ideas of the Impressionists and the academic painters, but he is very good on the artists’ struggle for recognition and, above all, for money. He’s good, too, on their personalities and private lives, whether he’s recounting Meissonier’s pleas, during the siege of Paris, that his horse not be slaughtered for food (his mare, he explained to the commanding general, was “an old friend who carried me all day at Solferino,” and was “indispensable for the completion of my unfinished pictures”) or the jealousy Berthe Morisot felt for Éva Gonzalès, another pioneering Impressionist who had more pictures painted of her. (After a dinner party at Manet’s, King writes, Morisot’s mother reassured her that “Mademoiselle Gonzalès has grown ugly.”) King doesn’t miss the character flaws of any of his large cast, and the effect is a meticulously detailed panorama not unlike one of Meissonier’s grandest battlefield scenes. (Forrás és teljes cikk: http://www.nytimes.com/2006/03/26/books/review/26johnson.html?pagewanted=all)
Recenzió (az eredeti kiadáshoz):
At issue, for renegades like Courbet and Manet, was a profound dissatisfaction with the entire notion of art as understood by the academy, which valued grand historical themes, or lofty classical subjects, executed in a highly finished style. The restless younger generation insisted on depicting, with a seemingly slapdash technique, scenes of contemporary life. It was a battle, as one French critic put it, between “the sketchers” and “the finishers,” waged with extraordinary ferocity on both sides.
Meissonier was a finisher. He was also known for his “incredible hauteur and colossal self-regard.” Mr. King nevertheless invests his artistic career with an unmistakable pathos. A finicky perfectionist, Meissonier specialized in small canvases that depicted roistering musketeers from the era of Louis XV. His dream, however, was to create a grand history painting that would forever silence the critics who scoffed at him as “the painter of Lilliput.” Like Monet, Renoir and Cézanne, he, too, craved respect. (Forrás és teljes cikk: http://www.nytimes.com/2006/02/10/books/10book.html)
A könyv magyarul is megjelent: Párisz ítélete címmel.
artmargok.wordpress.com 