Gyenge Zoltán kötetének bevezető része egy Hölderlin-idézettel kezdődik:
“De köznap s csodásan
van köntös az Istenen.
Az ismeret elől elrejti arcát,
s a levegőt művészettel takarja.”
Majd elmeséli Tantalosz mítoszát, annak bizonyítékául, hogy minden konkrét mítosz tulajdonképpen egy-egy örök érvényű példázat, ami nem “mond”, hanem csak “jelez” és “láttat” dolgokat.
Mivel ez a bevezető fejezet, a szerző itt határozza meg, hogy mi is a célja ezzel az írással: nem választ keres arra a kérdésre, hogy mi a mitológia, hanem ő maga is kérdéseket vet fel, és a képi ábrázolás irányából igyekszik bemutatni a mitológiával kapcsolatos szemléleteket. A mítoszok és a festészet egymás mellé helyezésének az alapját pedig szerinte az szolgálja, hogy ugyan az előbbi “elmesél”, az utóbbi pedig “megmutat”, de mint láttuk, a mítosz is “jelez” (ami nagyon közel áll a megmutatáshoz), és ez teszi lehetővé a szerző számára, hogy megfogalmazzon egy definíciószerű állítást: “a mítosz kép a szövegben”, más szóval “képekben/történetekben való elbeszélés”, vagy elvontabb értelemben “láthatatlan festmény”, és ezáltal elemezhető párhuzamosan a festészettel.
Gyenge Zoltán három további célkitűzést is összefoglal, amiket mindenképpen érdemes szem előtt tartani a következő fejezetek olvasása során. Elsősorban egy adott mitikus elbeszélésből kiindulva szeretné felvázolni a mitológiáról való elmélkedést, majd esszéisztikus jellegű elemzést végez több mítoszról, melynek segítségével bemutatásra kerül a történeti és a filozófiai felfogás a mitológiával kapcsolatban; itt kapnak fontos szerepet a festmények is. Végül pedig bizonyos konkrét mítoszok kapcsán ezek többféle képzőművészeti ábrázolását prezentálja.
“A festmény néma költemény”
(Louis Marin – francia filozófus és műkritikus)
artmargok.wordpress.com 