Otthontalan művészet – portrék (2)

Az “Otthontalan művészet” sorozat a Fedél Nélkül újság által támogatott alkotók munkásságát mutatja be.

Az emberi kapcsolatok témáját több otthontalan művész is feldolgozta különböző módon és eltérő megközelítésekben. Azok, akik erre a portré műfaját választották igazán érzékletesen mutatják be azt a láthatatlan erőt, ami egyfelől két, valamilyen relációban egymáshoz tartozó embert összeköt, és ami másfelől éppen ezáltal a kötelék által egységgé formálja őket, egy külön világgá, mely sajátos viszonyok alapján rendeződik, és amelynek bensőségességét mi, nézők csupán megsejthetjük, de nem válthatunk igazán részeseivé.

Dvorcsák Gábor: Cím nélkül
Dvorcsák Gábor: Cím nélkül

Tovább>>>

Otthontalan művészet – portrék (1)

Az “Otthontalan művészet” sorozat a Fedél Nélkül újság által támogatott alkotók munkásságát mutatja be.

A képzőművészetben a portré az egyik olyan műfaj, amely kiemelten alkalmas társadalmi és kulturális értékek közvetítésére. A portré egyszerre képes tükrözni a modell, az alkotást létrehozó egyén és a végeredményt megtekintő publikum világát, így a jól megkomponált mű jóval túlmutat egy hűen ábrázolt képmáson.
Ez talán hatványozottan igaz lehet az olyan alkotásokra, amelyek messze nem ideális körülmények között születnek. Az itt bemutatott portrék festői vagy rajzolói nem csak hogy nem rendelkeznek saját stúdióval, de még lakniuk sincs hol, és nem engedhetnek meg maguknak igényes anyagokat. Arról nem is beszélve, hogy teljesen más szinten szembesülnek a mindennapi élet nehézségeivel, mint az átlagos művész, sőt mint az átlagember. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – alkotnak! És a kezükből kikerült “portré-tükröket” talán leginkább azért érdemes megismerni közelről, hogy a saját komfortzónánkból kilépve, merőben más szemszögből lássuk az Embert…

Dvorcsák Gábor: Absztrahált önarckép, 2009
Dvorcsák Gábor: Absztrahált önarckép, 2009

 

Lévay: Közöny
Lévay: Közöny

 

Mátray Barta Pál: Czóbel, 2013
Mátray Barta Pál: Czóbel, 2013

 

Kovács Béla: Rudolfné Juhász Ibolya
Kovács Béla: Rudolfné Juhász Ibolya

 

Takó János: Cím nélkül
Takó János: Cím nélkül

Az ember legfőbb érdeme éppen az, hogy amennyiben teheti, felülkerekedik a külső körülményeken, és minél kisebb befolyást enged azoknak. (Goethe)

Portré: Bronzino – Lodovico Capponi

Az arisztokratikus hangulatú portré az ifjú Lodovico Capponiról a fiatalság és a szépség szinte kézzelfogható ábrázolása, mely a XVI. század elején leginkább az olasz területen elterjedt manierista stílus egyik kiemelkedő példája.

Agnolo Bronzino: Lodovico Capponi, 1550-1555, The Frick Collection, New York
Agnolo Bronzino: Lodovico Capponi, 1550-1555, The Frick Collection, New York

A művész, Agnolo Bronzino (Pontormo tanítványa) a firenzei I. Cosimo de Medici herceg udvari festője számtalan képen örökítette meg a herceget, családját és környezetét (amihez Lodovico Capponi is tartozott apródként), és az ő idejében alakult ki a firenzei arckép típus. Származástól és környezettől függetlenül Bronzino alakjai szinte minden festményén ugyanazokat a jegyeket hordozzák: sima, “hüllőszerű”, színpadias arckifejezéssel jelennek meg. Az udvar és Bronzino számára is egyébként a portré, mint olyan, alapvetően egy maszk szerepét játszotta, ugyanis nem az ábrázolt személy karakterének felfedése volt elsődleges szerepe, hanem hogy megjelenítse annak státuszát, kifinomultságát és annak tudatát, hogy tisztában van saját jelentőségével.

Tovább>>>

Rembrandt és köre – előadás jegyzetek (8)

A Rembrandt és köre előadás során és az olvasmányaim alapján készített jegyzeteim.
Rembrandt pályafutása 1642-ig (harmadik rész)

ÉJJELI ŐRJÁRAT

Rembrandt: Éjjeli őrjárat, 1642, Rijksmuseum, Amszterdam (kép forrása: https://en.wikipedia.org)

Rembrandt az amszterdami lövészegylet két tisztjétől (Cocq kapitány és Van Ruytenbugh hadnagy) kapta a megbízást az egylet csoportképének elkészítésére. A kép eredeti címe ennek megfelelően Frans Banning Cocq kapitány polgárőrcsapata volt, és csak a 18. században kapta az Éjjeli őrjárat címet Sir Joshua Reynoldstól (angol festő) pedig valójában nincs is köze az éjszakához, csak addigra a vászon már jelentősen besötétült az idő hatására. Ezzel a címmel vált a világ egyik leghíresebb alkotásává.

A festményen összesen harmincegy személy látható, de csak tizennyolcnak kivehető egyértelműen a portréja: ők a polgárőrség tagjai, középen Frans Banning Cocq kapitánnyal és Van Ruytenbuch hadnaggyal.

A polgárőrökről készül csoportos portrék népszerűek voltak ebben az időszakban. Rembrandt festménye viszont eltér a műfaj megszokott szerkezetétől.  Az alakok között van, aki jobban látszik a képen, van aki kevésbé, és semmi nincs a képen, ami arra utalna – mint a korban megszokott csoportképek többségén – hogy egyforma fontosságú szereplőkről lenne szó, hiszen rangban nyilván eltérnek egymástól, és a képen való megjelenítésért is ki-ki más összeget fizetett. Frans Hals (holland festő, Rembrandt kortársa) festményével összehasonlítva talán egyértelmű a szerkezeti különbség és a különböző személyek megjelenítésének módja:

Frans Hals: A Szent György lövészegylet tisztjeinek lakomája, 1616, Frans Hals Múzeum, Haarlem (kép forrása: https://en.wikipedia.org)

Rembrandtnál az alakok mozgásban vannak: abban a pillanatban festi meg őket, amikor előbukkannak egy keskeny utcából, szétszóródnak a téren és elvegyülnek az utca forgatagában, tehát ez olyan csoportkép, ami egyben narrációval rendelkező jelenetet is ábrázol, és éppen ez Rembrandt hatalmas újítása. A háttérhez használt sötét színek és az irányított fény, mely az arcokra és a fegyverekre esik (történelmi festmények jellemző kompozíciója) még mozgalmasabbá teszik a képet.

A festmény nagyon sokáig a polgárőrség nagytermében állt, de 1713-ban átszállították a városháza épületébe. Az ottani terembe nem fért volna be teljes méretben, úgyhogy levágtak a széleiről, és sajnos ezek a levágott darabok mára elvesztek. Még így is, jelenlegi méreteit tekintve, ez az egyik legnagyobb csoportportré a 17. századból.

Ezzel a festménnyel ér véget Rembrandt nagy korszaka. 1642 után is fog jelentős műalkotásokat létrehozni, de már messze nem örvend akkora sikernek, mint azelőtt. Egyesek szerint a magánéletében bekövetkezett tragikus események (felesése, Saskia ugyanebben az évben hal meg), és a gazdasági körülmények (a holland kereskedelem visszaesik, mivel már az angol flotta dominálja a tengereket) okozta anyagi gondok mellett, maga ez a festmény is hozzájárult ahhoz, hogy ez után Rembrandt kevesebb megrendelést kapjon, ugyanis a kor ízlésétől eltérő újítását nem fogadták túl jól. Rembrandt növendéke, Samuel van Hoogstraten később úgy nyilatkozott a képről, hogy „némelyek véleménye szerint túlságosan a saját felfogását tükrözi ez a nagy festmény, s végül nem az az igazi csoportkép lett belőle, amit megrendeltek tőle.”


Források:
Stephen Farthing: A művészet nagykönyve
The Night Watch, Rembrandt van Rijn, 1642 – Rijksmuseum
Rembrandt, The Night Watch – DR. WENDY SCHALLER
Why Rembrandt’s The Night Watch is still a mystery – Fisun Güner


Kapcsolódó bejegyzés:
REMBRANDT: ÉJJELI ŐRJÁRAT

Rembrandt és köre – előadás jegyzetek (7)

A Rembrandt és köre előadás során és az olvasmányaim alapján készített jegyzeteim.

Rembrandt pályafutása 1642-ig (második rész)

Keresztelő Szent János

Rembrandt: Keresztelő Szent János prédikációja,  1634,  Staatliche Museen, Berlin
Rembrandt: Keresztelő Szent János prédikációja, 1634, Staatliche Museen, Berlin

Az 1630-as években született Rembrandt bibliai témájú festményeinek egész sorozata. Ebbe tartozik ez a festmény is, mely vázlatként maradt fenn. A kép mintha tisztelgés volna Elsheimer művei előtt: ismét felbukkan a táj a háttérben, a karaktereken a keleties hatás vehető észre, és az egész kompozíciót az erős, irányított fény dominálja.

Danaé

Rembrandt: Danaé, 1637, Ermitázs, Szentpétervá
Rembrandt: Danaé, 1637, Ermitázs, Szentpétervár

Ez a festmény kiváló példája a művész csodás drámaábrázoló képességének és élénk chiaroscurójának. A képet nagy méretben, eredeti stílusban és tökéletes realista felfogásban festette meg. Témája a mitológiai történet, mely Danaéról, Perszeusz anyjáról szól, akit Zeusz aranyeső képében magáévá tesz. Az eredeti modell Rembrandt felesége, Saskia volt, de később a festő megváltoztatta az arcvonásokat (állítólag a szeretője, Geertje Dircx. vonásaira festette át). A háttérben megjelenő szolgáló alakjában a festő önarcképe ismerhető fel. A hagyományt követve, Rembrandt ébren és nem álmában ábrázolja Danaét. A megbilincselt, síró Cupido az ágytámlán kapott helyet, a történetnek megfelelően. A megkötözött Cupido a tisztaság szimbóluma, arra az életen át tartó várfogságra utal, amire Danaét apja ítélte, mivel egy jóslat szerint, ha lánya fiút szülne, az megölné őt. Ugyanakkor Rembrandt radikális újítást vitt a képre, ugyanis a hagyománnyal ellentétben nem aranyesőt, hanem arany fényt használt Jupiter megszemélyesítésére. A barokk karakter nyilvánvaló az akt finom formáinak hullámzó ritmusából, amely egyetlen pillanatot ragad meg. Ugyanezt a hatást mutatja az összes többi tárgy hajlékony kontúrú rajza, a gazdag környezet, az ágy díszítése és a megvilágítás drámaisága. Az egész kompozíció kulcsa a nő kitárt karja, amelyet csodálatosan világítanak meg a fények. A távlati és festői elrendezésben ennek a mozdulatnak van a legnagyobb jelentősége: összekötő kapocs az alak és a háttér között és az egész kompozíció fényhatását meghatározza. A mozdulatnak lélektani jelentősége is van, nem tudatos, inkább ösztönös, eljövendő szerelmét hívó mozdulatként vagy a vakító fény elleni védekezésként is felfogható. (Forrás: Seymour Slive: Rembrandt. in: Dutch Painting 1600-1800. (Pelican History of Art) Yale University Press, New Haven-London, 1982, 55-96.) Pierre Descargues a következőket írja erről a festményről: “A sejtelmes fénybe burkol női akt barokkosan hullámzó ritmusa az egész jeleneten uralkodik, és tökéletesen kapcsolja az előteret és a hátteret egyfajta átgondolt ellentétbe” vagy másutt: “Soha még így nem tükröződött a környező díszleteken az aranyesőre váró Danae érzéki vágyakozása az istenség ölelése után.”

Tovább>>>