Festményeink: Varázsló kertje (Gulácsy Lajos, 1906-1907)

GITTEGYLET

Lépjünk közelebb Gulácsy Lajos a Varázsló kertje című festményhez! Mit rejt és mit mutat meg ez a varázslatos kép, milyen hatásokat fedezhetünk fel rajta és hogy jön ide Csáth Géza?


„De én csak félig álmodva éltem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli.” (Gulácsy Lajos)

Gulácsy Lajos: Önarckép, 1904 Gulácsy Lajos: Önarckép, 1904

Gulácsy Lajos a századforduló egyik különös – a személyiségét körüllengő titokzatosság miatt akár különcnek is mondható – alakja. Európai viszonylatban a „nagy magányosok” közé szoktak sorolni, és művészsorsa valamint munkásságának egyedisége gyakran ugyanabban kontextusban kerül említésre, mint Gustave Moreau vagy Odillon Redon szimbolista festők neve.  Ugyanakkor Gulácsy nem tartozott semmilyen iskolához vagy művészi csoporthoz, sajátos stílusa pedig nem követte kizárólagos módon egyik korabeli irányzatot sem.

A festő szoros kapcsolatban állt az itthoni írói körökkel, és alkotásaiban is felfedezhető az irodalmi ihletettség, hiszen nem egy ezek közül idézi például Baudelaire verssorainak…

View original post 561 további szó

Szecesszió és a modernizmus születése

Lighthouse

A magyar századforduló művészete, noha stilárisan rendkívül sokféle irányzatot ölel föl, egy dologban mégis nagyon egységes volt, és ez az a szándék, hogy túllépjen akadémizmus normatív rendszerén. Nagybánya plein air naturalizmusa, az impresszionizmus megjelenése, a szecesszió szimbolizmussal kevert dekadenciája, illetve dekoratív harmóniákra törekvő öntörvényű vizualitása mellett az 1910-es évekre már az expresszionizmus különféle tendenciái is megjelentek. München helyett Párizs lett a tanulni vágyó fiatal művészek úti célja, s Párizsból érkeztek a legfőbb inspirációk is.

Új jelenség a minden műfajban megjelenő modern népiesség. Az építészetben különösen erősen fogalmazódott meg a népművészet formai elvein alapuló új magyar stílus megteremtésének igénye, s egy kifejezetten magyaros szecesszió született meg. Ez a korszak fedezte föl a kalotaszegi népművészetet, sőt Erdély ekkoriban vált a magyar művészek szent földjévé, ahová gyűjtő utakra indultak.

rippl1

Rippl-Rónai József:Lajos és Ödön (Testvéreim), 1918, Budapesti Történeti Múzeum, Fővárosi Képtár

A stiláris változások kiegészültek a művészet intézményrendszerének bővülésével is. A Nemzeti Múzeumból olyan…

View original post 555 további szó

Ha május, akkor tánc – Gustav Klimt

Az osztrák szecesszió legismertebb festőjének, Gustav Klimtnek (1862 -1918) is van táncosnőt ábrázoló alkotása, úgyhogy most vele folytatom a Ha május, akkor tánc sorozatomat.

Az életrajzokból tudjuk, hogy Klimt karrierjében fontos szerepet játszott Cléo de Mérode, egy nagyon híres francia balett táncosnő, aki inkább a róla (korai fototechnikával) készült, káprázatos szépségét tükröző képek révén vált ismertté, mint a tánc által, amit – a balettot abbahagyva – a Folies Bergere színpadán folytatott.

Cléo de Mérode-1898
Cléo de Mérode-1898

Több korabeli művészt is megihletett: Alexandre Falguiere róla mintázta A táncosnő című szobrát, Toulouse-Lautrec megfestette a portréját, és állítólag Klimt több festményén is róla mintázta a női alakokat.

Alexandre Falguiere: A táncosnő, 1896 k, Musée d'Orsay, Párizs, ©photo musée d'Orsay
Alexandre Falguiere: A táncosnő, 1896 k, Musée d’Orsay, Párizs; ©fotó Musée d’Orsay

A John Malkovich főszereplésével készült 2006-as “Klimt” film vászonra viszi a festő és Cléó de Mérode történetének egyik lehetséges verzióját.

A táncosnő című festmény viszont nem egy róla készült portré, bár elképzelhető, hogy Cléónak volt valamilyen ihlető szerepe ennek a műnek létrehozásában is. Eredetileg ez a japonizmus stílusjegyeit hordozó műalkotás egy portréra utaló címet viselt: Ria Munk II. Egyes művészettörténészek szerint ugyanis ez a kép Alexander és Aranka Munk fiatalon meghalt Mária lányukról készült posztumusz portré, amit az is alátámasztana, hogy Klimtnek van másik két festménye, amin őt festette le. Mások viszont úgy tartják, hogy ez ugyanannak a házaspárnak a kisebbik, Lola nevű lányát ábrázolja. Állítólag Erich Lederer (Klimt pártfogója és a munkáiból összeállított gyűjtemény örököse) volt az, aki  A táncosnő címmel tette közismertté a festményt. Egy másik verzió szerint viszont a Munk szülők visszautasították a lányukról készült kihívó képet, ezért maga a festő nevezte azt át.

Gustav Klimt: A táncosnő (Ria Munk II), 1916-1918, privát kollekció, New York, photo: www.klimt.com
Gustav Klimt: A táncosnő (Ria Munk II), 1916-1918, privát kollekció, New York; fotó: http://www.klimt.com

Mindenesetre, ha az ábrázolt alak nem is azonosítható be pontosan, érdekes, magyar vonatkozású összefonódásokat találunk, ha utánanézünk a Lederer családnak: Szeréna Lederer (született Pulitzer) magyar származású volt és Budapesten látta meg a napvilágot egy a híres József Pulitzerrel rokonságban álló családban. Feleségül ment August Lederer iparmágnáshoz, és bécsi lakásuk egyik szobáját a Klimt-képeknek rendezték be. Szerénáról, anyjáról és Erzsébet lányáról (akinek Klimt lenne az igazi apja egyesek szerint) is találunk képeket Klimt munkái között. Szeréna és férje legkisebb fiúgyermeke volt Erich Lederer, akinek a neve nemcsak a Klimt festmények kapcsán szokott felmerülni, hanem akkor is találkozhatunk vele, ha Egon Schielle életéről olvasunk, hiszen közeli barátság kötötte össze kettejüket.

Önmagában a festmény is izgalmas, de ezúttal a mögötte rejlő, nem teljesen tisztázott történetek is…

Gustav Klimt: Álló táncosnő profilból, 1916-1917 (vázlat), Albertina, Bécs, photo: Albertina, Bécs
Gustav Klimt: Álló táncosnő profilból, 1916-1917 (vázlat), Albertina, Bécs; fotó: Albertina, Bécs

Ha május, akkor tánc – Alphonse Mucha

A tánc sorozat első darabjaként egy Alphonse Mucha képet választottam.

Alphonse Mucha: Tánc,1898; photo: Art Renewal Center Museum
Alphonse Mucha: Tánc,1898; fotó: Art Renewal Center Museum

 

A kép a négy litográfiából álló „Művészetek” című sorozat része (Tánc, Festészet, Vers, Zene), melyen Alphonse Mucha 1898-ban dolgozott. Egyik litográfián sem látjuk az adott művészeti ág jellegzetes szimbólumait, mint például a penna, hangszerek vagy ecset. Ezek helyett Mucha a természetes szépség kreatív ösztönzőerejét hangsúlyozza azáltal, hogy a háttér motívumai egy-egy napszakra utalnak: a Tánc című képen a hulló falevelek a hajnali szellő suhogását idézik fel, a Festészet pedig az erős nappali fényt a szivárványokkal körülvett piros virág motívumában; egy esti csillag égi ragyogása tűnik fel a Költészet című képen, miközben a Zene a holdkelténél éneklő madarak jelképe körül épül fel.

A Tánc címet viselő litográfia egy gazdag ornamentikával díszített keretben álló, érzéki szépségű női alakot ábrázol. Ez a fajta keretszerkezet a hangsúlyos körívvel – mely egyszerre keret és háttér – mind a négy alkotáson ismétlődik. A kör motívuma is – mint a tökéletesség szimbóluma – számtalan módon jelen van a sorozat valamennyi képén; leginkább a körív díszítésében feltűnő.
E táncról szóló kép lényege a mozgás és az egyensúly izgalmas egymásra hatásának és harmonikus egységének esztétikai kifejezése: a mozgás mozdulatlanságból indul és abban végződik, a nyugodt egyensúlyból felszabadult energiáknak pedig alkotó erejük van. Ez a két kompozíciós elv egyszerre jelenik meg a képen, és egyforma jelentőséggel bír: az egyensúly legfőképpen a dekoratív háttér tökéletes szimmetriájában nyilvánul meg, a mozgás pedig a fő téma – a táncoló nő – dinamikus ábrázolásában. Alaposabb megfigyelésnél más szerkezeti elemekben is megtaláljuk a két egymást kiegészítő elvet. A női alak pontosan a kompozíció középső tengelyén foglal helyet, majdnem két egyforma részre osztva azt, de ennek ellenpontja a hátrafelé hajló felsőtest, mely így a fejet a tengelytől balra helyezi el. A testtartást tovább elemezve azt is észrevesszük, hogy táncosunk éppen áll, nagyon is magabiztosan és stabilan, ahogy a lábait kirajzoló majdnem tökéletesen egyenes, függőleges vonalak sugallják. Ugyanakkor nem véletlen, hogy lábujjhegyen áll: épp csak egy pillanatra állt meg egy mozdulatsor közepén, és ez a pillanatnyi egyensúly törékeny, így szinte látjuk magunk előtt, amint már lép is tovább. Kifejezetten mesteri a táncnak ez a megjelenítése: nem egy tánclépést ábrázol az alkotó, hanem a két tánclépés közötti momentumot, azt a villanásnyi időt, amíg a test kimerevedik, de minden más folytatja az elkezdett mozgást: a nő haja és a testét borító könnyed fátylak tovább suhannak és lebbennek; ő áll: ami körülötte van, az táncol a képen.

Erősen hangsúlyos, különböző vastagságú és irányú, organikus hullámzású kontúrvonalak keltik az energikus, ugyanakkor rendkívül kecses és kifinomult mozgás érzetét. A hosszú hajfürtök és az eltérő textúrájú kelmék mintha rá akarnának tekeredni a nő hajlított sziluettjére. Végigkövetve a különböző vonalak irányát, mintha S betűt idéző alakzatok kígyóznának a képen, néhol egymással párhuzamosan (például a hulló levelek a felsőtest hátraívelő görbületét követik), máshol egymást keresztezve (a levelek irányvonala keresztezi az átlátszó, hosszú fátyol vonalát) vagy átmetszve (a sötétebb színű lepelnek inkább vízszintes iránya van, miközben a világosabbnak inkább függőleges). Ugyanezt az S-mintát fedezzük fel a kép alsó részén, ahol a két szélen egymásba gabalyodó, lefelé csüngő, a szecesszióra jellemző indaszerű  díszítés keretezi a kép terét, vagy a fenti ornamentikában, ahol a két hatalmas virág szára is görbe vonalak mentén hajladozik. A dinamizmus abból is adódik, hogy miközben a táncoló nő alakja mintha felfelé törekedne, a körülötte hullámzó fátylak és a levelek egyértelműen esésben vannak.

A kompozíció ritmusát az ismétlődő elemek adják: egyfelől a körívben elhelyezett, egyre kisebb körök motívuma, másfelől a vonalak párhuzamos hullámzása: a hajfürtök ugyanazt a mintát követik, mint az alattuk lebegő fátyol, a kontyban pedig felismerjük a nő könyökénél aláhulló anyag redőit.

Az eredeti színpaletta, mivel ez egy litográfia és ezerötszáznál is több nyomat készült, majd valószínűleg azokról is készítettek további másolatokat, nem határozható meg pontosan. Mégis, nagy valószínűséggel az itt látható reprodukció színei közel állnak az eredeti szándékhoz: meleg barnás-vöröses, áttetszőbe halványuló árnyalatok alkotják a kép majdhogynem monokróm színvilágát, melyet csak a körív hidegebb tónusai törnek meg. Ezek a földszínek összhangban vannak a hulló levelek motívumával. A kép felső részén, ahová a fókusz került, és ahol a legösszetettebb mozgáselemek találhatók, az árnyalatok is erőteljesebbek, míg a kép alsó részén, ahol a mozgás – mint láttuk – „elcsendesül” – a nüanszok is erejüket vesztik, majdnem egybeolvadnak a kép háttérszínével; csak a kontúrvonalak maradnak meg itt is ugyanolyan határozottnak, mint a kompozíció többi részén, ezzel biztosítva ennek egységét.

A Tánc rendkívül expresszív rajzával ragadja meg a nézőt, a kép szerkesztése pedig valóban megeleveníti előttünk a táncmozdulatok művészi szépségét és misztériumát.