CIMABUE: TRÓNOLÓ MADONNA

Az Uffizi első termében vagyunk és Cimabue monumentális festményét, a Trónoló Madonnát nézzük. A firenzei Santa Trinita-templom számára 1285-86 között festette Cimabue a főoltár képet, amelynek témája a középkori művészetben és Cimabue életművében is oly gyakori: az angyalokkal övezett Trónoló Madonna a Gyermekkel. A kép nagyjából három és fél méter magas. Nagyságát a templom hatalmas mérete indokolja, ugyanis így – méreteinek köszönhetően – a festményt a templom végéből is lehetett látni. Ne felejtsük el, hogy ez a kép eredetileg egy oltár mögött helyezkedett el, a padló szintjénél magasabban, egy olyan térben (templom), ami nagyon különbözik attól, ahol ma áll. Ebből kifolyólag az aranyozott háttér is teljesen másképpen ragyogott a templomi fényviszonyok között. A templomok általában sötétek, viszont az aranyozott háttér felfogta a kevés beszűrődő fényt és nagyon szépen csillogott abban a térben; egyben szimbolikus jelentése is van, mivel a mennyországot jelképezi. Az egyik dolog, amit keresni szoktunk, ha Cimbaue festményeit nézzük – visszagondolva Vasari könyvére, amiben a reneszánsz történelmét Cimabue-val kezdi – minden olyan részlet, ami arra utal, hogy a reneszánsz egyik előhírnökének az alkotásával van dolgunk.

Cimabue: Trónoló Madonna, 1285, Uffizi, Firenze
Mária alakjáról mondhatjuk, hogy térben helyezkedik el – de ez nem racionális tér, hiszen ez a mennyország. Mint említettük, ez a festmény az eredeti helyén magasan állt, mégis a tekintet lefelé irányul: lefelé nézünk a trónszékre, ugyanakkor a tekintet keresztezi a festmény alján elhelyezett ótestamentumi próféták alakját (szinte szembenézünk velük), de felfelé is nézünk Máriára – úgyhogy a tér képzése eléggé ellentmondásos, több nézőpontot foglal magába. Mária trónjának a szélei közelebb vannak hozzánk, miközben a válla magasságában levő trónrészlet hátrébb látható a térben. Továbbá a trón lépcsőinek a vonalai is térhatást keltenek, és a négy próféta alakja még közelebb helyezkedik el a nézőhöz, mint a trónszék. Itt érdemes megállni egy pillanatra: a prófétákat első pillantásra Cimabue egy „lehetetlen” térben festette meg: a trón alatt. Ez azzal magyarázható, hogy ők azok, akik eljövendölték Jézus érkezését, tehát ők fektették le a kereszténység alapjait, ezért kaptak helyet a trón talapzatánál. Tekercseket tartanak a kezükben, és így lehet azonnal felismerni, hogy ők az ótestamentum prófétái és nem az evangélisták.

Ebben a korban Máriának nagyon fontos szerepe volt. Jézus kissé ijesztőnek hatott a középkori felfogás szerint, de az akkoriban felerősödő Mária-kultusz egyfajta közvetítői szerepet adott neki az emberek és a fia között, és Cimabue pontosan ennek megfelelően ábrázolja Máriát: Jézus felé mutat, mintegy megszólítva a nézőt és jelezve neki, hogy ez az út Isten felé, a megváltás felé. Ami Jézust illeti, ő kifelé tekint a képből, egyenesen a nézőre, és a kezével az áldás gesztusát képezi. Jézus ábrázolása érdekes: Máriához viszonyítva arányos a mérete, a probléma viszont az – legalábbis a modern szemlélő részére –, hogy az arca nem egy gyerek arca, hanem egy felnőtté. A művészettörténészek ezt azzal szokták magyarázni, hogy Jézus ábrázolása szimbolikus: a felnőttkor a bölcsesség jele. Később, a reneszánszban, ez a konvenció megszűnik, és Jézus valóban, mint gyermek vagy csecsemő jelenik majd meg a festményeken.

Mária hosszúkás vonásai, elnyújtott orra, stilizált szemei, hosszú kezei mind a bizánci tradícióra vezethetők vissza. Ebben a korban sok művész és gondolkodó Olaszországba érkezik Bizáncból, amelyik a kor hatalmi és kulturális központja volt, és magával hozza az ottani stílust. Cimabue-nél, a bizánci elemek megléte mellett, már láthatjuk a reneszánsz egyes jellemzőit is: aranyozott vonalakkal hangsúlyozza a szövet redőit, és ezek már nem az előző korból megszokott lapos és szimplán dekoratív vonalak, hanem már majdnem három dimenzióban adják vissza a szövet esését. Mária alakjának is kezd tömege lenne, már nem az a vékony, hosszúkás alak, amilyennek azelőtt festették, és azt is érzékelteti velünk a festő, hogy Mária valóban az ölében tartja Jézust. Egyfajta chiaroscurot is felfedezhetünk a nyak és az orr környékén, valamint az őt körülvevő angyalok arcán is. Ezek mind arra utalnak, hogy a festészet elindult a valóságos ábrázolás felé. A térbeliség illúzióját nagyon jól adja vissza annak a két angyalnak az alakja, amelyik legelöl van: az illúziót az kelti, hogy testük egy részét elrejti a trónszék. Ennek ellenére a festmény továbbra is nagyon dekoratív, ha közelebbről megfigyeljük az angyalokat vagy a trón díszítését.

A festmény fatáblára készült temperával és arannyal (igazi arany lemezek, amelyek a táblára lettek illesztve). Nagyon sok tudás kellett ahhoz, hogy egy fatáblára létre lehessen hozni egy olyan festményt, amely évszázadokon át szinte sértetlenül megmaradt. A mesterség alapos ismerete kellett ehhez, és ne feledjük, hogy ebben a korban a mesterség és a művészet még nem különült el teljesen: Cimabue egyszerre mesterember és festő: ő maga készíti elő az alapanyagokat, előkészíti a fatáblát, majd megfesti azt.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s