REMBRANDT ÉS KÖRE – ELŐADÁSJEGYZETEK (9)

A “Rembrandt és köre” című  előadás (JASZE – Ludmann Mihály) során és az olvasmányaim alapján készített jegyzeteim.

Rembrandt pályafutása 1642 után

Ahogyan Rembrandt pályafutása első részének a bemutatásánál, Ludmann Mihály művészettörténész ezúttal is egy kis kronológiát készített, hogy meglegyenek a főbb támpontok:

  • 1642 – Saskia halála
  • 1649 – Hendrickje
  • 1654 – Cornelia születése
  • 1656 – Csődeljárás indul Rembrandt ellen
  • 1662 – Hendrickje halála
  • 1668 – Titus halála

Az előzőekben láttuk, hogy 1642 után Rembrandt kevesebb megrendelést kap. Bár nyilván ez nem túl jó egy festő számára, innentől kezdve jobban tud a saját belső világával foglalkozni, és e befelé fordulás megnyilvánulásaként egyre több önarcképet fest. Az önarcképeken pedig mindig a karakter az, ami kifejezetten érdekli, és azt látjuk, hogy folyamatosan önmagát vizsgálgatja. Az 1642 után készült munkákon észre lehet venni a festői modor átalakulását: a képek kevésbé rajzosak, a festéket Rembrandt vastagabban viszi fel a vászonra és még jobban visszaszorul a színskála.

Rembrandt: Önarckép, 1659, National Gallery of Art, Washington
Rembrandt: Önarckép, 1659, National Gallery of Art, Washington

Ebben a korszakban az önarcképeken kívül több portrét is készít családjáról (Hendrickje nevű második nagy szerelméről és Titus fiáról), de megrendelésre is készülnek képei. A bibliai témák továbbra is érdeklik, viszont ezeket is egy újfajta megközelítésben dolgozza fel: a harmincas évek során Rembrandt a Bibliát drámai motívumok tárházaként használta, most viszont nyugodtabb és meghittebb tárgyak felé fordul, és főként a Szent Család életéből vett jeleneteket ábrázol (érett korszakának elején Krisztus alakja áll a középpontban). “Festészete oldottabbá válik, és nagyobb bensőségre törekszik. Lemond a harsogó elbeszélésről. Kevesebb szót enged a témának, többet a festészetnek. Lemond az élénk mozdulatokról… Ettől fogva Rembrandt a festést tartja a legfontosabbnak. Fölfedezi, hogy ecsetje vonása többet mond, mint a tárgya alakja, amelyet ábrázol, és hogy az igazi dráma nagyobb erővel jelenik meg a színekben, mint a kép szereplőiben. Ugyanez történik a metszeteken is: kevesebb mozdulat, kevesebb tárgy, több fehér-fekete ellentét.” (Pierre Descargues)

Hendrickje ugyanúgy modellt áll neki, mint első felesége, Saskia, és például őt is megfesti Flóra istennőként, ahogy régen Saskiát festette meg ebben a szerepben. Rembrandt sosem idealizálja alakjait, és a Hendrickjéről készült képek esetében ez talán a fürdőző jelenetet ábrázoló festményen a legnyilvánvalóbb. A Bethsabe Dávid király levelével című kompozícióhoz is Hendrickje volt a modell. Rembrandt ebben a nőalakban az ártatlanság, az önfeláldozás, a sorsra való feltétlen ráhagyatkozás kifejezését örökítette meg. “A festő gyöngéd ecsetkezelése sokkal többet mutat meg itt egy tündöklő szépségű asszonnyi testnél, melyet mértéktartóan díszítenek az ékszerek. Valójában egy belső küzdelem, egy mélységesen emberi szenvedés megindító képe áll előttünk.” (Pierre Descargues)

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.


Rembrandt és Saskia fia, Titus is gyakran szerepel a korszak festményei között:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

“Rembrandt portréi sűrítve adják a lényegest s ezáltal áthatóan bensőségessé válnak.” (Michael Levey) Fiának arcképe, Az olvasó Titus forradalmian egyszerű: végtelenül pózmentes és takarékos, csak a lényegre összpontosítja figyelmét. Az alak a homályból emelkedik ki; a fény csak annyira űzi el a sötétséget, hogy az arcot és a kezeket megvilágítsa.

A portrék közül még érdemes megemlíteni Jan Six arcképét. Jan Six fontos pozíciót foglalt el Amszterdam városvezetésében. Ugyanakkor költő is volt és Rembrandt barátja.

Rembrandt: Jan Six, 1654, Six Gyűjtemény, Amszterdam
Rembrandt: Jan Six, 1654, Six Gyűjtemény, Amszterdam

Ezen az alkotáson lehet talán a legjobban látni, hogy Rembrandt, amikor portrét festett nem egy pillanatnyi hangulatot vagy érzelmet és nem egy bizonyos vonást szeretett volna megragadni, hanem igyekezett a teljes személyiséget bemutatni. Ugyanakkor, írja róla Gombrich, örömét lelte saját virtuozitásában. Ennél a festménynél is tapasztalható (legalábbis a művészettörténész számára), hogy nagy élvezettel festette az aranypaszomány csillogását, a galléron, a kézelőkön játszadozó fényt. Jan Six kesztyűs bal keze megmaradt vázlatnak, ami viszont fokozza az alakjából áradó eleven életszerűséget: úgy érezzük, ismerjük ezt az embert. Rembrandt azt vallotta, hogy “a festőnek jogában áll képét bármikor késznek nyilvánítani, amint elérte a célját” – ez magyarázza Gombrich szerint a vázlatos kesztyűs kezet.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s