Reneszánsz (8) – Velencei reneszánsz: Gentile Bellini

A KOGART Galéria festészettörténeti előadásán készített és olvasmányaimmal kiegészített jegyzeteim.

A velencei reneszánsz első nagy festői a Bellini testvérek voltak: Gentile és Giovanni, akiknek az apjuk, Jacopo is festő volt. Halála előtt úgy rendelkezett a végrendeletében, hogy a két fia kapja a vázlatkönyvét, amit ők nagy becsben is tartottak mindvégig. A testvéreknek nővérük révén is kapcsolatuk volt a festők világával, mivel Nicolosiát Andrea Mantega vette feleségül.
Gentille Bellini (1429 – 1507) a saját korában Velence leghíresebb festője volt. A török császár kérésére 1479-ben elutazott Konstantinápolyba, hogy megfesse az uralkodó portréját, és az utazása során szerzett benyomások és tapasztalatok jelentősen befolyásolták művészetét a későbbiekben; sokszor fedezhetünk fel minareteket festményei hátterébe, vagy például olyan alakokat a képein, akik turbánt viselnek, de a képek hangulata, vagy az alkalmazott ornamentika is a keleti világot idézi.

Az előadáson két Gentile Bellini festményt vettünk szemügyre közelebbről: az első a II. Mehmed szultánról készült portré, amit a XIX. század folyamán többször is átfestettek, úgyhogy hivatalosan ez csak Gentile Bellininek tulajdonított portré.

Gentile Bellini: II. Mehmed szultán portréja, 1480, National Gallery, London
Gentile Bellini: II. Mehmed szultán portréja, 1480, National Gallery, London

Történelmi háttér: II. Mehmed (a Hódító) ottomán szultán volt az, aki 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt; ezzel véget vetett a bizánci birodalom hatalmának, és megerősítette a saját befolyását az európai térséggel szemben. Velence is harcolt a törökökkel, de 1479-ben békét kötöttek. A velenceiek nemcsak jelentős vagyonokat és hatalmat szereztek sikeres tengeri kereskedelmük révén, hanem nagyon komoly diplomáciai készségeket is. Ez a háttere annak a döntésnek, mely következtében az 1479-es békeszerződésben foglaltak alapján, a velencei Szenátus elküldte az akkor leghíresebb festőjét az ottomán császár udvarába, ahol Bellini amolyan kulturális nagykövet szerepet töltött be.

Stílus és kompozíció: A festményen egyszerre jelenik meg a nyugati és a keleti képzőművészeti tradíció. Bellini a szultánt egy boltív alá helyezte, és félprofilból ábrázolta; mindkét elem a Római Birodalom óta a nagy hatalommal rendelkező személyiségek tipikus ábrázolásmódja. Hatalmi jelképek továbbá az egymásra helyezett koronák, melyek a kép jobb és bal oldalán láthatók. Az iszlámi jelképek is felismerhetők a drága szőrmével díszített mély vörös kaftánon, a turbánon, aminek mérete viselője legmagasabb rangjára utal (ez a fejfedő csak 1453 után vált általánossá a törökök körében), valamint a parapetről leomló drapéria jellegzetesen keleti motívumain. A boltív oszlopainak a díszítése viszont tipikusan reneszánsz, mint ahogy a parapet jelenléte is, mely egyszerre  funkciónál belső keretként és egyfajta térelválasztóként is a néző és a lefestett személy között. A teljesen fekete háttér jobban kiemeli ezeket a részleteket. Bellini stílusa ezen a festményen még régies, és ez leginkább az alak merevségén látszik. A festmény egyedisége a két különböző kultúra elemeinek harmonikus ötvözéséből adódik.

“A kép, személyiségének hű ábrázolása és az előadás nagyvonalúsága miatt, módfelett tetszett a török szultánnak.” (Dr. Aradi Nóra: Az érett reneszánsz)

A második festmény, amit megismerhettünk a Körmenet a Szent Márk téren című kép volt.

Gentille Bellini: Körmenet a Szent Márk téren, 1496, Gallerie dell'Accademia, Velence
Gentille Bellini: Körmenet a Szent Márk téren, 1496, Gallerie dell’Accademia, Velence

A festmény egy scuola megrendelés volt, mely egy egész képciklusra vonatkozott. A képciklus a Scuola di San Marco ereklyéihez kapcsolódó csodatételeket volt hivatott ábrázolni.

Téma: A festmény témája egy olyan csodatétel ábrázolása, amiről úgy tartották, hogy ötven évvel korábban történt meg. A Szent Kereszt egy darabját vitték körbe a téren, amikor is Jacopo de’ Salis, egy bresciai kereskedő letérdelt az ereklye útjába, és gyermeke egészségéért imádkozott. Mire hazaért Bresciába, a fia már meggyógyult.

Stílus és kompozíció: A körmenet jobbról balra halad, ami tipikus velencei beállítás, ugyanis a kereskedelmi utaknak is ez volt az iránya: a keletről hozott árut a velencei kalmárok nyugaton adták el. Az előtérben megjelenő sokalakos figuracsoportot a háttér, a San Marco-székesegyház rendkívül aprólékosan, valósághűen és pontosan megfestett főhomlokzata ellensúlyozza. A kompozíció érdekessége abban rejlik, hogy a főtéma alig látható: a letérdelt férfi ugyan a kép közepén helyezkedik el, mégis első látásra nehéz megkülönböztetni őt a körmenet többi alakjától.

“Gentile […] több képet festett abban a stílusban, aminek később Carpaccio lett a mestere; szent jelenetekhez városi látképeket festett, utcákat és tereket m népi csoportosulásokat.” (Dr. Aradi Nóra: Az érett reneszánsz)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s