Ha május, akkor tánc – Alphonse Mucha

A tánc sorozat első darabjaként egy Alphonse Mucha képet választottam.

Alphonse Mucha: Tánc,1898; photo: Art Renewal Center Museum
Alphonse Mucha: Tánc,1898; fotó: Art Renewal Center Museum

 

A kép a négy litográfiából álló „Művészetek” című sorozat része (Tánc, Festészet, Vers, Zene), melyen Alphonse Mucha 1898-ban dolgozott. Egyik litográfián sem látjuk az adott művészeti ág jellegzetes szimbólumait, mint például a penna, hangszerek vagy ecset. Ezek helyett Mucha a természetes szépség kreatív ösztönzőerejét hangsúlyozza azáltal, hogy a háttér motívumai egy-egy napszakra utalnak: a Tánc című képen a hulló falevelek a hajnali szellő suhogását idézik fel, a Festészet pedig az erős nappali fényt a szivárványokkal körülvett piros virág motívumában; egy esti csillag égi ragyogása tűnik fel a Költészet című képen, miközben a Zene a holdkelténél éneklő madarak jelképe körül épül fel.

A Tánc címet viselő litográfia egy gazdag ornamentikával díszített keretben álló, érzéki szépségű női alakot ábrázol. Ez a fajta keretszerkezet a hangsúlyos körívvel – mely egyszerre keret és háttér – mind a négy alkotáson ismétlődik. A kör motívuma is – mint a tökéletesség szimbóluma – számtalan módon jelen van a sorozat valamennyi képén; leginkább a körív díszítésében feltűnő.
E táncról szóló kép lényege a mozgás és az egyensúly izgalmas egymásra hatásának és harmonikus egységének esztétikai kifejezése: a mozgás mozdulatlanságból indul és abban végződik, a nyugodt egyensúlyból felszabadult energiáknak pedig alkotó erejük van. Ez a két kompozíciós elv egyszerre jelenik meg a képen, és egyforma jelentőséggel bír: az egyensúly legfőképpen a dekoratív háttér tökéletes szimmetriájában nyilvánul meg, a mozgás pedig a fő téma – a táncoló nő – dinamikus ábrázolásában. Alaposabb megfigyelésnél más szerkezeti elemekben is megtaláljuk a két egymást kiegészítő elvet. A női alak pontosan a kompozíció középső tengelyén foglal helyet, majdnem két egyforma részre osztva azt, de ennek ellenpontja a hátrafelé hajló felsőtest, mely így a fejet a tengelytől balra helyezi el. A testtartást tovább elemezve azt is észrevesszük, hogy táncosunk éppen áll, nagyon is magabiztosan és stabilan, ahogy a lábait kirajzoló majdnem tökéletesen egyenes, függőleges vonalak sugallják. Ugyanakkor nem véletlen, hogy lábujjhegyen áll: épp csak egy pillanatra állt meg egy mozdulatsor közepén, és ez a pillanatnyi egyensúly törékeny, így szinte látjuk magunk előtt, amint már lép is tovább. Kifejezetten mesteri a táncnak ez a megjelenítése: nem egy tánclépést ábrázol az alkotó, hanem a két tánclépés közötti momentumot, azt a villanásnyi időt, amíg a test kimerevedik, de minden más folytatja az elkezdett mozgást: a nő haja és a testét borító könnyed fátylak tovább suhannak és lebbennek; ő áll: ami körülötte van, az táncol a képen.

Erősen hangsúlyos, különböző vastagságú és irányú, organikus hullámzású kontúrvonalak keltik az energikus, ugyanakkor rendkívül kecses és kifinomult mozgás érzetét. A hosszú hajfürtök és az eltérő textúrájú kelmék mintha rá akarnának tekeredni a nő hajlított sziluettjére. Végigkövetve a különböző vonalak irányát, mintha S betűt idéző alakzatok kígyóznának a képen, néhol egymással párhuzamosan (például a hulló levelek a felsőtest hátraívelő görbületét követik), máshol egymást keresztezve (a levelek irányvonala keresztezi az átlátszó, hosszú fátyol vonalát) vagy átmetszve (a sötétebb színű lepelnek inkább vízszintes iránya van, miközben a világosabbnak inkább függőleges). Ugyanezt az S-mintát fedezzük fel a kép alsó részén, ahol a két szélen egymásba gabalyodó, lefelé csüngő, a szecesszióra jellemző indaszerű  díszítés keretezi a kép terét, vagy a fenti ornamentikában, ahol a két hatalmas virág szára is görbe vonalak mentén hajladozik. A dinamizmus abból is adódik, hogy miközben a táncoló nő alakja mintha felfelé törekedne, a körülötte hullámzó fátylak és a levelek egyértelműen esésben vannak.

A kompozíció ritmusát az ismétlődő elemek adják: egyfelől a körívben elhelyezett, egyre kisebb körök motívuma, másfelől a vonalak párhuzamos hullámzása: a hajfürtök ugyanazt a mintát követik, mint az alattuk lebegő fátyol, a kontyban pedig felismerjük a nő könyökénél aláhulló anyag redőit.

Az eredeti színpaletta, mivel ez egy litográfia és ezerötszáznál is több nyomat készült, majd valószínűleg azokról is készítettek további másolatokat, nem határozható meg pontosan. Mégis, nagy valószínűséggel az itt látható reprodukció színei közel állnak az eredeti szándékhoz: meleg barnás-vöröses, áttetszőbe halványuló árnyalatok alkotják a kép majdhogynem monokróm színvilágát, melyet csak a körív hidegebb tónusai törnek meg. Ezek a földszínek összhangban vannak a hulló levelek motívumával. A kép felső részén, ahová a fókusz került, és ahol a legösszetettebb mozgáselemek találhatók, az árnyalatok is erőteljesebbek, míg a kép alsó részén, ahol a mozgás – mint láttuk – „elcsendesül” – a nüanszok is erejüket vesztik, majdnem egybeolvadnak a kép háttérszínével; csak a kontúrvonalak maradnak meg itt is ugyanolyan határozottnak, mint a kompozíció többi részén, ezzel biztosítva ennek egységét.

A Tánc rendkívül expresszív rajzával ragadja meg a nézőt, a kép szerkesztése pedig valóban megeleveníti előttünk a táncmozdulatok művészi szépségét és misztériumát.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s